Mennyibe kerül egy belépőjegy egy hazai gyógyfürdőbe 2020-ban?

Sok hazai fürdőben drágultak január elején a belépőjegyek. Az áremelés mértéke általában 5-10 százalék körül mozog, de akadnak olyan fürdők, ahol a tavalyinál több mint 10 százalékkal többet kell fizetni a belépőért.

Mennyibe kerül egy belépőjegy egy hazai gyógyfürdőbe 2020-ban?

Az egész évben működő magyarországi fürdők általában kétféle árazási gyakorlatot követnek. Az egyik csoportba azok tartoznak, amelyek a strandszezon előtt, illetve az őszi szezon kezdetén módosítják az áraikat. Például a Miskolctapolca Barlangfürdő szezonon kívüli jegyárai október elsejétől idén április végéig nem változnak. A másik csoportba tartoznak az árlistájukat mindig az év elején módosító fürdők.

A termalonline.hu gyűjtése szerint számos hazai fürdő ennek megfelelően már január elsejétől új – drágább – árakat alkalmaz, de például a budapesti fürdők többségénél január 6-tól érvényesek a módosított jegyárak.

Melyik gyógyfürdő milyen betegségre jó? Itt megnézheted mind!

Szolid áremelés a Palatinusban

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdőknél a felnőtt napi belépők esetén 100 és 500 forint közötti áremelésre kell számítani. A ferencvárosi Dandár Gyógyfürdőben a hétköznapi belépők ára 10 százalékkal, 2000-ről 2200 forintra emelkedik. A hétvégi jegyárak terén pedig 9,5 százalékot tesz ki az áremelés: 2100-ról 2300 forintra drágulnak a jegyek. Ugyanakkor a kültéri medencék használatát is biztosító wellness kiegészítő jegy ára továbbra is 600 forint marad.

A felújítás előtt álló Király Gyógyfürdőben kisebb az áremelés mértéke. A kabinos belépők ára hétköznap 2900-ról 3000 forintra nő, ami 3,4 százalékos drágulást jelent. A hétvégi jegyárak pedig 3100-ról 3300 forintra, azaz 6,4 százalékkal drágulnak.

Jól járnak azok, akik hétköznap keresik fel a Palatinus fürdőt, ugyanis a hétköznapi felnőtt belépők ára január 6. után is 2600 forint marad és a gyermek, diák és nyugdíjas belépők ára sem emelkedik. A hétvégéken is csak 100 forinttal emelik a korábbi 3000 forintos jegyek árát.

Gellért Fürdő belépőjegy árak 2020

Ugyanakkor áremelésre kell számítani a két legdrágább fővárosi műemlék fürdőben. A Gellért Gyógyfürdő szekrényes belépőinek ára hétköznapokon 5900-ról 6300 forintra drágul, hétvégén és ünnepnap ugyanez 6100 helyett 6600 forintba fog kerüli, ami 7, illetve 8 százalékkal magasabb árat jelent.

Széchenyi Fürdő belépőjegy árak 2020

A Széchenyi Gyógyfürdő esetében hasonló mértékű az áremelés, azaz a szekrényes jegy ára hétköznapokon a korábbi 5500 forintról, 7,2 százalékos emelés után 5900 forintra drágul, a hétvégi jegyár pedig 5700 forintról 6200 forintra emelkedik, ami 8,7 százalékos emelést jelent.

Ugyanakkor a Gellért és a Széchenyi fürdőket felkereső hazai vendégkörnek szánt Zsigmondy Klubkártya ára változatlan maradt. Azaz a klubkártya idén is 5000 forintért váltható ki és a tavalyihoz hasonlóan 2900 forintért vásárolható vele 4 órás belépő a két említett gyógyfürdőbe.

A Te betegségedre melyik a legjobb gyógyfürdő? Mutatjuk ide kattintva!

A Veli bej már tavaly emelt

A budapesti Aquaworld élményfürdő esetében is január 6-tól lép életbe az új árlista, viszont náluk ez csak részben hoz áremelkedést. A felnőtt, a gyermek, a diák és a nyugdíjas napijegyek ára nem változik. Azonban a felnőtt 3 órás belépők, az esti belépők és a reggeli úszójegy árát is 200 forinttal emelik. Szintén drágulnak a családi belépők, például a két felnőtt és két gyermek esetén érvényes jegy ára a korábbi 16 190 forintról 16 990 forintra drágul.

Az Irgalmasok Veli bej fürdőjében már tavaly novemberben meglépték az áremelést. A törökfürdő továbbra is csak 3 órás jegyeket kínál, s ezek közül az olcsóbb hétköznap délelőtti és esti jegyek ára 2500-ról 2800 forintra nőtt. A délutáni és hétvégi jegyár 3100-ról 3500 forintra emelkedett. Ez már jelentősebb, 12 és 12,9 százalékos drágulásnak számít.

Áremelés a Budapesten kívüli fürdőkben

A vidéki fürdők esetében is hasonlóan vegyes a kép. Az áraikat szolidabban emelők közé tartozik a Gyulai Várfürdő, ahol napi belépők árára egy százast dobtak rá, így 4 százalékkal 2600 forintra emelkedett a felnőtt jegy ára. Az AquaPalota élményfürdőbe szóló kiegészítő jegyek árát változatlanul hagyták.

A debreceni Aquaticum fürdőkomplexum esetében is áremeléssel indult az év. Az élményfürdőben a felnőtt napijegyek ára a korábbi 3200-ról 3400 forintra nőtt, ami 6,2 százalékos drágulást jelent. Az Aquaticum termálfürdő részlegében 14 százalékkal drágult a teljes árú belépő: 2100-ról 2400 forintra.

A győri Rába Quelle fürdőben már december elsején letudták az áremelést. Ez a felnőtt belépőknél a korábbi 3700 forintos jegyek 200 forintos emelését hozta magával. A diákbelépők viszont csak 100 forinttal, 3300 forintra drágultak.

A komáromi Brigetio Gyógyfürdőben január elsején történt emelés. Kerek 10 százalékkal, 2150 forintra drágul a teljes árú jegy. A nyugdíjas és a diák belépők 9,3 százalékos emelés után most 1750 forintba kerülnek.

A makói Hagymatikum fürdőnél a jegyárak struktúrájához is hozzányúltak. Tavaly még külön árakat alkalmaztak hétköznap és hétvégén, azonban idéntől ezt egységesítették. Azok jártak ezzel rosszul, akik eddig hétköznap 2600 forintért vásároltak felnőtt belépőt, hiszen nekik az új 3100 forintos jegyár közel 20 százalékos emelést jelent. Az eddigi hétvégi 2900 forintos belépőhöz viszonyítva viszont csak 6,8 százalékot tett ki az emelés. Azt ugyanakkor meg kell említeni, hogy a helyi lakosoknak ennek az árnak a feléért biztosítanak kedvezményes belépőt.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő esetében a felnőtt napijegyek ára 7,6 százalékkal drágult: 3900-ról 4200 forintra. Viszont náluk a kiemelt időszakokban magasabb árak érvényesek, például ide tartozik majd a nyári tanítási szünet teljes ideje is. Ekkor majd 4700 forintért váltható egy teljes árú jegy, ami tavalyhoz képest 300 forintos emelést jelent.

A Zalakarosi Fürdő esetében az úgynevezett alap belépők ára 2800-ról 3000 forintra nőtt, ami április végéig érvényes, hiszen utána – a strandfürdőjük nyitása miatt – ez a belépő már 3900 forintba fog kerülni. Ezért a jegytípusért a tavalyi szezonban 3600 forintot kértek. A minden fürdőegységükbe érvényes komplex belépő ára 9 százalékos drágulás után, 4400-ról 4800 forintra emelkedett. A főszezonban pedig majd ez is tovább drágul 5200 forintra, miközben egy éve ilyenkor ugyanezt 4800 forintért kínálták.

Az áremelések kapcsán említést érdemel, hogy a hazai fürdők már régóta lobbiznak azért, hogy a fürdőbelépőkre érvényes 27 százalékos áfakulcs megegyezzen a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban alkalmazott kedvezményes áfával. A munkaerőhiányból és az emiatt emelkedő bérekből adódó jelentős költségnövekedés ugyanis komoly kihívást jelent az egész fürdőágazatnak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás: