Merkel: Dönteni kell az albán és az észak-macedón csatlakozási tárgyalások megindításáról

A német kormány arra törekszik, hogy az európai uniós (EU-) tagállamok vezetői a következő tanácskozásukon megállapodásra jussanak a csatlakozási tárgyalások megindításáról Albániával és Észak-Macedóniával - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Edi Rama albán kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.

Merkel: Dönteni kell az albán és az észak-macedón csatlakozási tárgyalások megindításáról

A német kormány már az előző EU-csúcson is a csatlakozási tárgyalások elindítását pártolta, és "keményen dolgozik" azért, hogy a következő, márciusi csúcstalálkozón sikerüljön meghozni ezt a döntést - mondta Angela Merkel.
    

Sajtónyilatkozatában hozzátette, hogy mindkét ország komoly eredményeket ért el a tagsági feltételek teljesítésében. Albániáról szólva kiemelte az igazságügyi reformot, amelyet szavai szerint az eddigi lépések után ki kell teljesíteni.
   
A német kancellár aláhúzta, hogy az EU jelenti a nyugat-balkáni térség jövőjét, és a berlini vezetés elkötelezett a régió országainak csatlakozása mellett. Ez nemcsak a térségbeli államok érdeke, hanem az EU jelenlegi tagjainak is. "Aki rápillant a térképre, és ismeri a geopolitikai összefüggéseket, tudja, hogy mindenkinek jó, ha egyszer majd a Nyugat-Balkán valamennyi országa EU-tag lesz" - fogalmazott Angela Merkel.
    

Arról is szólt, hogy Németország a tavaly novemberi földrengés utáni helyreállítási munkálatokban is támogatja Albániát, és a kormány részt vesz az Európai Bizottság február 17-re meghirdetett nemzetközi adományozói konferenciáján.
   
Edi Rama kiemelte, hogy a német kancellár támogatása a csatlakozási folyamatban rendkívüli jelentőségű hazájának, és nagy jelentősége van annak is, hogy megkezdte a munkát az új Európai Bizottság, amelynek tevékenységében világosan megmutatkozik a "geopolitikai dimenzió".
   
Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak elindítását az EU-s tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács tavaly októberi tanácskozásán vetették el, mindenekelőtt Franciaország ellenállása miatt.
    

Albániában tavaly november 26-án volt földrengés: az utóbbi harminc év legsúlyosabb, 6,4-es erősségű földmozgása legfőképpen a fővárost, Tiranát és az ország északnyugati térségét érte, következtében 50 ember meghalt, a sérültek száma megközelítette a kétezret.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Növekvő árbevétel ellenére veszteséges az Air France-KLM

A növekvő árbevétel ellenére 30 százalékkal csökkent az Air France-KLM csoport adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest.
2020. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat Németországban

Enyhén csökkent a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók gazdasági várakozásai kissé javultak, de vásárlási hajlandóságuk és jövedelmi várakozásaik mérsékelten romlottak.
2020. 02. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

60 milliárd euró hiány keletkezett az uniós büdzsében a Brexit miatt

Hatvanmilliárd euró hiány keletkezett az Európai Unió büdzséjében az Egyesült Királyság kilépése miatt - közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

670 millió forintos versenyhivatali bírság a Magyar Telekomnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.
2020. 02. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában vállalna munkát? Ezek kellenek hozzá 2021-től!

A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését. Az új rendszer kimondott célja az alacsony szakképzettségű külföldi munkaerő foglalkoztatásának megszüntetése.
2020. 02. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karbonsemlegesség 2050-re - Na de hol vannak a magyar szélerőművek?

Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden, az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kemény tárgyalásokra számít Angela Merkel a mai EU-csúcson

Nehéz és kemény tárgyalásokra kell számítani az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről az állam-, illetve kormányfők csütörtökre összehívott rendkívüli tanácskozásán - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben.
2020. 02. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel zárták a mai napot a tőzsdék

Pozitív kezdés után indexnyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 02. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben decemberben - közölte az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán.
2020. 02. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Januárban csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsi száma az Európai Unióban éves összevetésben részben annak a hatására, hogy néhány EU-országban változtak az adók, és emiatt sokan előrehozták autóvásárlásaikat decemberre.
2020. 02. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország bevezeti a Google-adót

Technológiai nagyvállalatok meghatározott digitális szolgáltatásainak megadóztatásáról szóló javaslatot fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban.
2020. 02. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását

Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását - közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.
2020. 02. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a helyzet a britek bérével?

A legfrissebb foglalkoztatási és jövedelmi statisztika szerint most érte el és lépte túl először a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság előtti legutóbbi csúcsot az átlagos brit alkalmazotti reálbér.
2020. 02. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Keddtől jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.
2020. 02. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz a 4iG

A 4iG csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció) - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2020. 02. 19. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin felmentette Ukrajna-ügyi tanácsadóját

Felmentette Ukrajna-ügyi tanácsadóját, Vlagyiszlav Szurkovot Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.
2020. 02. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai részvénypiacok

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2020. 02. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a német befektetők hangulata

Jelentősen, a vártnál jóval erősebben romlott a német befektetők hangulata februárban azon aggodalmak miatt, hogy az új koronavírus által okozott járvány visszafoghatja a világkereskedelem növekedését és mélyítheti a német feldolgozóipar válságát.
2020. 02. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Letette hivatali esküjét az új horvát államfő

Letette hivatali esküjét kedden Zoran Milanovic horvát államfő, volt szociáldemokrata miniszterelnök, aki ünnepi beszédében főleg a kirekesztettség és a korrupció elleni küzdelemre helyezte a hangsúlyt.
2020. 02. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: