Mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat lett a régió leggyorsabban fejlődő magyar technológiai cége

A 18 ország 50 vállalkozását tartalmazó Deloitte Technology Fast 50 versenyen az előkelő hatodik helyet szerezte meg a debreceni székhelyű Dyntell, amely üzleti szoftver fejlesztőjeként egy év alatt 2537 százalékos növekedést ért el.

Mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat lett a régió leggyorsabban fejlődő magyar technológiai cége

Már ahhoz is több mint 400%-os növekedést kellett elérni, hogy egy cég felkerüljön a közép-európai régió 50 leggyorsabban fejlődő vállalatának listájára, de a hatodik helyet megszerző és ezzel a magyar vállalatok között nyertes Dyntell árbevétel növekedése az elképesztő 2500 százalékot is meghaladta.

A cég, amelynek neve a Dynamic és Intelligence szavak összeolvadásából jött létre hadat üzen az ösztönös vállalatvezetésnek, küldetése, hogy az üzleti döntéseket gyors és professzionális adatelemzéssel segítse. A Dyntell által kifejlesztett Dyntell Bi üzleti intelligencia rendszer a vezetői döntéstámogatás egy új technológiája, amelynek lényege, hogy az adatelemzés nem egy elkülönülő folyamat, hanem beépül a vállalat irányításának rendszerébe.

Salga Péter, a Dyntell ügyvezetője elmondta, hogy a cég gyors növekedése annak a trendnek köszönhető, hogy a vállalatok egyre inkább felismerik a képződő adatokban rejlő kincset és az adatelemzés fontosságát. Egyre többen értik meg, hogy az üzleti intelligencia a versenyképességük záloga lehet, mert a jó üzleti döntéshez alapvető fontosságú a megfelelő helyen és időben rendelkezésre álló, pontos és részletes információ.

„A modern cégek vezetői nem elégednek meg a dashboardokkal, adatvizualizációval, hanem valódi just-in-time információt akarnak, workflow-val, tervezéssel, mesterséges intelligencia támogatással. Egy ilyen szoftverrel könnyű értéket teremteni és a megtérülő beruházás híre futótűzként terjed, ezért vagyunk egyre több cégnek partnere az adatvezérelt cégvezetés folyamatainak kialakításában.” – mondta el az ügyvezető. – „Ez az elismerés fontos mérföldkő, alap a további növekedéshez.”

A következő lépcsőfok a Dyntell számára a további terjeszkedés az Egyesült Államokban és a külföldi piacokon. Hosszú távú cél, hogy egy évtized múlva a magyar vállalat olyan globális szoftverszállító legyen, akitől minden szükséges üzleti szoftver támogatást egy helyen be lehet szerezni.

Az elismerés kapcsán Tancsa Zoltán, a Deloitte Magyarország partnere elmondta: „A leggyorsabban növekedő technológiai vállalatok közé szenvedéllyel, elhivatottsággal és innovatív szemlélettel lehet bekerülni. Ezek önmagukban is a siker kulcsai lehetnek, de sok más tényező is döntő fontosságú. A Deloitte Fast 50 programja 20 éve segíti ezeket a vállalkozásokat céljaik elérésben. A listára kerülés például automatikus nevezést is jelent a Deloitte Fast 500 EMEA programba, ahol a pályázó cég a közép-európai régión túl, világszerte is az ügyfelek látóterébe kerülhet.”


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Így vehető igénybe a bértámogatás a kölcsönzött munkavállalók esetén – itt a 7 legfontosabb tudnivaló

A kormány a munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozókra is kiterjesztette a csökkentett munkaidőben (kurzarbeit) történő foglalkoztatás esetén igényelhető bértámogatást. Az intézkedés több ezer munkavállaló számára jelenthet megoldást, hogy a járvány miatt kialakult gazdasági visszaesés ellenére se veszítsék el munkájukat. A Prohuman, a naponta több mint 17 ezer munkavállalót foglalkoztató munkaerő-kölcsönző összegyűjtötte a bértámogatás igénybevételének legfontosabb tudnivalóit. A meghosszabbított programra augusztus 31-ig adható be igénylés.
2020. 06. 03. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ahol a válság lehetőség: a magyar döntéshozók kétharmada robogna tovább a digitális transzformáció útján

A hazai vállalatok 50 százalékát saját bevallásuk szerint egyáltalán nem, vagy csak enyhén érinti a koronavírus miatt továbbgyűrűző válság, ötödük pedig kifejezetten lehetőségként tekint rá – derül ki a Stylers friss kutatásából. A felmérés eredményei optimizmusra adnak okot, bár van még hová fejlődni: a döntéshozók többsége tisztában van a digitalizáció szükségességével és hajlandó is erőforrást allokálni erre a területre, azonban közülük is csupán 63 százalék kezeli azt stratégiai kérdésként. Az már világosan látszik, hogy a járványhelyzet örökre megváltoztatja a cégek hozzáállását a digitalizációhoz, de vajon mire fókuszálnak majd a következő hónapokban?
2020. 06. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejlesztés a NAV-tól: Számlázzon okostelefonról!

Már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű mobilapplikációja, amivel a számlák mobiltelefonon is kiállíthatók, letöltése és használata ingyenes. Az alkalmazás automatikusan teljesíti a kötelező adatszolgáltatást - közölte az adóhatóság kedden az MTI-vel.
2020. 06. 02. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővárosban csökkenhet leginkább a lakásvásárlások száma

A fővárosban 20-25 százalékkal csökkenhet a lakásvásárlások száma az idén, az agglomerációban, a megyei jogú városokban és a Balaton-parton 15-20, a többi térségben 10 százalék körüli visszaesés várható az adásvételek számában az előző évi adatokhoz képest - közölte előrejelzését az Otthon Centrum kedden.
2020. 06. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,70 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 35 967,41 ponton zárt kedden.
2020. 06. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a településfásítási program

Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.
2020. 06. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lecsengőben van a járvány

Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
2020. 06. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Allianz Hungária: Készülj fel a tudásrobbanásra!

Memóriabővítő sebész, űr-idegenvezető, önvezető autó-szerelő, esetleg drón forgalomirányító? A jelenlegi általános iskolás gyerekek 65 százaléka olyan munkát végez majd 2030-ban a World Economic Forumjelentése szerint, amely ma még nem is létezik, ugyanis a technológia fejlődése radikális változásokat hoz a munka világába is. Mindehhez pedig az oktatásnak is alkalmazkodnia szükséges, hiszen az iskolai rendszer szerte a világon olyan alapokon nyugszik, amelynek pilléreit még az iparosodás teremtette meg. De mit tanuljunk? Mitől lesz a tudásunk és a gyerekeink tudása jövőálló? Ennek járt utána az Allianz Hungária A jövőről egyszerűen videósorozatának aktuális részében.
2020. 06. 02. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtépázta a kkv-k pénzügyeit a koronavírus-vészhelyzet

Hátrányosan érintette a koronavírus-járvány a kis- és közepes vállalkozások többségét. A csökkenő céges forgalom a vállalkozók háztartásának anyagi helyzetét is lerontotta - derül ki a Marketing Commando, 500 kis- és közepes vállalkozás körében végzett online felméréséből.
2020. 06. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőttek a termelői árak áprilisban

Áprilisban belföldi termelői árak átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek, az ipar exportértékesítési árai 6,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. Az ipari termelői árak együttesen 3,7 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 06. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vajon 2019 volt az árcsúcs a magyar lakáspiacon?

A lakáspiac 2019-ben már a konszolidáció jeleit mutatta, Budapesten jelentősebb, vidéken enyhébb forgalomcsökkenéssel. Éves alapon az árszint még nőtt tavaly, noha a második félévben már elindult a csökkenés. Ezt a piacot támadta meg a 2020 tavaszán váratlanul érkező, a forgalmat ideiglenesen drasztikusan visszavető, és így az árcsökkenést fokozó koronavírus-járvány – olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a NAV 2019-es tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.
2020. 06. 02. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a magyar tőzsdén

A rendkívül kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett emelkedéssel nyithatnak a hazai vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2020. 06. 02. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig romlottak a lakás-felújítási kilátások

Alig, csak a hibahatáron belül változtak a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési, a következő egy évre vonatkozó várakozásai az első negyedévben az előzőhöz képest, és éves alapon is stagnálás érezhető a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast Nyrt. közös, májusi felmérése szerint, amit a koronavírus-járvány hatására tekintettel nagyon kedvező fejleménynek tartanak.
2020. 06. 02. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone

Távoli és iskolai használatra egyaránt alkalmas okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone, húsz magyar oktatási intézményben már működik szolgáltatásuk.
2020. 06. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leminősítették Indiát

Leminősítette India államadós-osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a lépés okai között említette, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt az idén mély recessziót vár az indiai gazdaságban.
2020. 06. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Royal Traktor Zrt. telephelyét Pápán

Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét hétfőn. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a beruházás jelentőségét jelzi, hogy tavaly a mezőgazdasági beruházásokon belül a gazdák az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.
2020. 06. 01. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi az átlagkereset Magyarországon? - ábrán mutatjuk!

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2020. 06. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindult a belföldi turizmus

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn Hévízről bejelentkezve.
2020. 06. 01. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A veszélyhelyzet megszüntetéséről tárgyal az Országgyűlés

Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés ezen a héten. A képviselők kedden ismét a kormány tagjait kérdezhetik, szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről kezdenek tárgyalni, míg csütörtökön a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tartanak emlékülést.
2020. 06. 01. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most már Moszkva is lazít

Megnyitottak hétfőn a parkok, a nem élelmiszert árusító üzletek és a javító-tisztító szolgáltatások Moszkvában, miután a helyi hatóságok szerint sikerült lelassítani a Covid-19-járvány terjedését.
2020. 06. 01. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: