Itt a friss inflációs adat! Mi és mennyivel lett drágább márciusban?

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Februárhoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben emelkedett, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők valamivel alacsonyabb, 3,6-3,7 százalékos márciusi inflációt vártak.

Itt a friss inflációs adat! Mi és mennyivel lett drágább márciusban?

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben, átlagosan 1,0 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány okozta megnövekedett kereslet is szerepet játszhatott.
    
A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak hatására 5,3 százalékkal csökkent egy hónap alatt, így ez az egy termékkör önmagában 0,4 százalékponttal mérsékelte a fogyasztóiár-index emelkedését.
   
Az éves maginfláció a februári 4,1 százalékról 4,3 százalékra emelkedett. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 4,2 százalékos volt.
   
Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 7,6 százalékkal nőtt, 0,6 százalékponttal élénkebben az előző havinál. Ezen belül a sertéshús ára 27,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 11,9 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek körében a friss gyümölcsök 24,7 százalékos drágulásával szemben a burgonya 2,4 százalékkal olcsóbb volt a tavaly márciusi áránál a zöldségek ára pedig csak 1,6 százalékkal emelkedett.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
   
A cukor ára 10,1, a tejé 9,1, a kenyéré 8,4 százalékkal lett magasabb.
   
A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,2, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett, ami alig tér el a februári adatoktól.
   
A ruházati cikkek ára a februári 0,7 százalékot követően 0,9 százalékot emelkedett éves összevetésben, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,8 százalék helyett, 0,5 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbinál.
   
Az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoport inflációja a februári 4,3 százalékról 0,8 százalékosra szelídült, miután az üzemanyagok 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek az egy évvel korábbinál, a februári 7,7 százalékos emelkedéssel szemben.
   
A szolgáltatások ugyanúgy 3,8 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbinál, mint az előző hónapban.

Hozzászólások

Tartós a koronavírus kereskedelmi hatása

Szemünk láttára változott meg a kereskedelem megszokott rendje, trendje az elmúlt hónapokban. A koronavírus-járvány hatására számottevően élénkült az online kereskedelem Európa-szerte, melynek hatása a korlátozások enyhítése után is megmarad.
2020. 05. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mastercard: így változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon

Az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada (35%) elmondása szerint még soha nem vásárolt annyit online, mint az elmúlt hetekben. Az európaiak 57 százaléka gondolja ugyanezt.
2020. 05. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapjaiban formálta át a kiskereskedelmi ágazatot a járvány

Alapjaiban formálta át a kiskereskedelmi ágazatban az áruházláncok üzleti modelljét a koronavírus-járvány a Rewe Österreich igazgatója szerint.
2020. 05. 18. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

A Jófogás kitiltotta oldaláról az állatszaporítókat

A hazai piacvezető apróhirdetési oldal a tavalyi szigorítást követően április elejétől folyamatosan és végleg törli az állatszaporítók hirdetéseit. A kitiltással a Jófogás fel szeretné hívni a figyelmet a szaporítók tevékenységének következményeire, míg az állatmenhelyek számára biztosított ingyenes felülettel az örökbefogadásra biztatja a potenciális gazdikat. Egy jelképes, éves díj ellenében pedig egyedi felületet biztosít a hivatalos kisállattenyésztőknek is.
2020. 05. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online térben is keresi hazai beszállítói partnereit az Auchan

A piacok bezárása, a HoReCa szektor kiesése csupán néhány azon nehézségek közül, amelyekkel a hazai élelmiszer-beszállítóknak és a termelőknek a járvány miatt szembe kellett nézniük. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Piactér elnevezésű online platformja segítséget nyújthat azoknak a termelőknek, akiknek most bevételkieséssel kell számolniuk. A kezdeményezéshez azonnal csatlakozott az Auchan Magyarország, aki már meg is kezdte a lehetséges partnerkapcsolatok feltérképezését, hogy a jelenlegi helyzetben is minél több magyar beszállítóval bővítse partneri körét.
2020. 05. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Azonnali házhozszállítás már a sarki kisboltból is – így változtatta meg a koronavírus a vásárlási szokásainkat

A koronavírus járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, ehhez pedig mind a nagyobb, és most már a kisebb kereskedelmi egységeknek is alkalmazkodniuk kell. A Wolton keresztül már elérhető az élelmiszer házhozszállítás is, ami a kiskereskedőket versenyképessé teheti a nagy áruházak online kiszállítása mellett is.
2020. 05. 11. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,6 százalékkal csökkent a román export

A román export 2,6 százalékkal, 17,071 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2020. 05. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a külkereskedelmi termékforgalom Magyarországon - egy ábrán

Külkereskedelmi forgalom: export, import, egyenleg; 2020. január-március; milliárd forint; folyó áron
2020. 05. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot zuhant a német áruexport

Márciusban harminc éve a legnagyobb mértékben esett vissza a német áruexport, a külkereskedelmi többlet pedig lényegesen kisebb lett a várakozásoknál a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
2020. 05. 09. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapjaiban változik meg a vásárlók magatartása a krízis hatására

Az egészségügyi vészhelyzet a vásárlási szokásainkat is jelentősen átformálja – mutat rá az EY közel 5000 fő bevonásával készült nemzetközi kutatása. A fogyasztók a jövőben előnyben részesítik a belföldön gyártott termékeket és a társadalmilag hasznos márkák szolgáltatásait, amelyekért akár a jelenleginél is többet hajlandóak fizetni. Az átalakuló igényeket a cégeknek is követniük kell a túléléshez.
2020. 05. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújításra szorul az online kereskedelem szabályozása

Meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét az Európai Unióban és Magyarországon, ugyanis hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ami egyet jelent az elektronikus fizetési rendszerek, a logisztikai szolgáltatások és a szállítmányozási ágazat fejlesztésével - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében, amelyet pénteken jutatott el az MTI-nek.
2020. 05. 08. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel félmilliárd forintból modernizálta nagyatádi és dunaföldvári szupermarketjeit a SPAR

A kiskereskedelmi lánc üzletenként 243 millió forintot fordított két vidéki egységének korszerűsítésére. A beruházások során mindkét szupermarketet az aktuális fogyasztói igényeknek és technológiai trendeknek megfelelően korszerűsítették.
2020. 05. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a kínálat a magyar zöldségekből

Nagy mennyiségben megjelent már az áruházak polcain a hazai üvegházi paradicsom, paprika, kígyóuborka, retek, újhagyma, saláták és káposztaféle - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére.
2020. 05. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlan kínai exportbővülés - hiszi a piszi, aki elhiszi

A kínai export áprilisban váratlanul 3,5%-kal bővült év/év alapon, miközben a várakozás 11%-os visszaesés volt. Ugyanakkor az import a várt 10%-nál nagyobbat, 14,2%-ot esett vissza. Az exportot elsősorban a Délkelet Ázsiába irányuló kereskedelem támogatta, azonban ez a hatás csak átmenetinek tűnik.
2020. 05. 07. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

21,4 százalékkal bővült az online kiskereskedelem

Az e-kereskedők az első negyedévben mintegy 9,9 millió belföldi rendelést teljesítettek, bruttó 149,6 milliárd forint értékben, ami a rendelésk számában 15,9 százalékos, értékében pedig 21,4 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest, az eredményekre a koronavírus megjelenése is hatással volt - olvasható a GKI Digital friss online kiskereskedelemi gyorsjelentésében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. 05. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép lassan beindul az autópiac

Az autószalonok május elejétől újra működnek, így az év első négy hónapjában tapasztalt visszaesés után májusban ismét emelkedhet a lízingszerződés-kötések száma; az új autók értékesítése azonban állami programok nélkül 2022-2023-ra érheti csak el a tavalyit a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) közös közleménye szerint.
2020. 05. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Óvatosan az online vásárlással: minden harmadik magyart ért már cybertámadás

Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében, mára a magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban. A kutatás résztvevői számos tévhitet is megcáfoltak, kiderült például, hogy nem csak a nők csavarodhatnak rá az online pénzköltésre és hogy jobban féltjük a hekkerektől a pénzünket, mint a családi fotókat.
2020. 05. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kormányrendelet védi az élelmiszer-beszállítókat

Új kormányrendelet védi az élelmiszer-beszállítókat a nagyobb kereskedőknek történő eladásoknál a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején, ez alapján a kereskedők nem csökkenthetik egyoldalúan a beszerzési árat, és nem is fenyegethetik a beszállítókat a rendelések csökkentésével az alacsonyabb beszerzési ár elérése érdekében - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Deloitte tanácsadó vállalat.
2020. 05. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan az összes Auchan hipermarketben lesz önkiszolgáló kassza

A hatékonyabb működés és a jobb vásárlói élmény érdekében tavaly kezdte meg az automata kasszák telepítését az Auchan. Az aktuális járványhelyzet miatt az áruházlánc felgyorsította a beruházásokat azért, hogy minél előbb elérhetővé váljon országszerte a kevesebb érintéssel és bankkártyával, ezáltal biztonságosabban használható fizetési lehetőség. Így már nem csak a fővárosi, hanem az összes Pest megyei üzletben is önkiszolgáló kasszákkal várja vásárlóit az áruházlánc, július végéig pedig valamennyi hipermarketjében, tehát tizenkilenc áruházban fizethetünk majd így.
2020. 05. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a kereskedők profitja az új különadó miatt?

Egy új kormányrendelet védi az élelmiszerbeszállítókat a nagyobb kereskedőknek történő eladásoknál a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején. Ez alapján a kereskedők nem csökkenthetik egyoldalúan a beszerzési árat, és nem is fenyegethetik a beszállítókat a rendelések csökkentésével az alacsonyabb beszerzési ár elérése érdekében.
2020. 05. 06. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások: