Mi lesz a brit hadsereggel?

Kilencedik éve folyamatosan csökken a brit hadsereg létszáma, a védelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a legnagyobb mértékben a szárazföldi erőké.

Mi lesz a brit hadsereggel?
A konzervatívi kormány által előirányzott létszám 82 ezer fő a szárazföldi haderőnél, ettől azonban több mint hétezerrel elmarad a létszám, júliusban 74 440 katona szolgált a szárazföldi erőknél. Egy évvel ezelőtt még 76 880 főt tartották nyilván.
    A királyi légierőnél (RAF) kisebb mértékű volt a csökkenés, de a 29 930-as létszám ott sem éri el az előírt 31 840-et. A királyi haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál a célul kitűzött 30 600 helyett 29 090-en szolgálnak.
    A védelmi minisztérium közölte, sokat fáradozik azon, hogy eredményesebb legyen a toborzás. Hozzátette, hogy a szárazföldi erőknél ötévi csúcson van a jelentkezők száma. 
    A statisztikák azt mutatják, hogy tavaly 13 520-an csatlakoztak a fegyveres erőkhöz, ez 1593-mal több az azt megelőző évi adathoz képest. A távozók száma 14 880-ra emelkedett a 2018-ban mért 14 860-ról.
    A védelmi tárca a létszám folyamatos csökkenése ellenére hangsúlyozta, hogy a brit hadsereg továbbra is eleget tud tenni minden kötelezettségének.
    A parlamenti ellenzék legnagyobb erejét adó Munkáspárt árnyékkormányának védelmi miniszterjelöltje, Nia Griffith viszont úgy fogalmazott, hogy a Konzervatív Párt 2010 óta tartó kormányzása alatt évről évre csökken a fegyveres erők létszáma, amely még "az általuk kitűzött célokat sem éri el".  
    Parlamenti képviselők többször is szót emeltek az ellen, hogy egy magánszektorbeli cég, a Capita felel a toborzásért és a létszám megtartásáért. A vállalkozás 2012-ben nyert el egy csaknem 500 millió font értékű szerződést, de azóta egyetlen évben sem tudta teljesíteni a célkitűzéseket.

Hozzászólások

Továbbra is nő Csehország lakosságának száma

Mintegy 19 ezer fővel 10,669 millióra nőtt Csehország lakossága az idei év első felében, elsősorban a bevándorlás miatt - közölte csütörtökön a Cseh Statisztikai Hivatal.
2019. 09. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zsugorodott az Európai Unió autópiaca

Zsugorodott az Európai Unió autópiaca augusztusban. Szinte minden nagy tagállamban csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma, Magyarországon viszont nőtt.
2019. 09. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas lengyel állami kitüntetést vett át Kövér László

A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
2019. 09. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A londoni lengyel nagykövet hazatérésre biztatja az Egyesült Királyságban élő lengyeleket

Hazatérésre biztatja az Egyesült Királyságban élő lengyel állampolgárokat Lengyelország londoni nagykövete. Arkady Rzegocki szerdán ismertetett felhívása szerint eddig nagyon kevés lengyel kért tartós letelepedési engedélyt, és ez gondokat okozhat a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után.
2019. 09. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország lépjen ki a Nemzetközi Beruházási Bankból!

Csehország lépjen ki a Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB), amelyet 1970-ben hoztak létre a Moszkva által vezetett volt szocialista államok - javasolta szerdán a cseh parlamenti felsőház, a szenátus külügyi bizottsága, amely a testület gazdasági bizottságával együtt zárt ülésen foglalkozott a IIB Moszkvából Budapestre áttelepülését ismertető kormányjelentéssel.
2019. 09. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai értékpapírpiacok szerdán.
2019. 09. 18. 18:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Juncker szerint sohasem volt ennyire valószínű a megállapodás nélküli Brexit

Brit álláspont szerint Nagy-Britannia mindenképpen, megállapodással vagy a nélkül, de ki fog lépni az Európai Unióból, amely azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnése, a rendezetlen Brexit sohasem volt ennyire valószínű - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
2019. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak az európai részvénypiacok

Enyhe csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
2019. 09. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszokra számíthatunk a tőzsdéken

Enyhe mínuszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán. A befektetők az európai és a brit inflációs adatokat várják, emellett továbbra is a Brexit áll a figyelem középpontjában.
2019. 09. 18. 08:31
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugat-európai és romániai termékek 23 százalékánál találtak eltérést

A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően - jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.
2019. 09. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvásárolja az Innogy-t a német E.ON

Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit.
2019. 09. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közelednek a brit és az EU-s álláspontok

A jelek szerint a hétfői luxemburgi találkozón nem közeledtek a brit és az EU-s álláspontok a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) kapcsolatban - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2019. 09. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt elmozdulással zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen, mérsékelt elmozdulással zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, miközben a kőolaj világpiaci ára lefelé korrigált a szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen hétvégén elkövetett dróntámadások által okozott hétfői meredek emelkedés után.
2019. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja

Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja Karlócán (Sremski Karlovci) - közölte a Mol szerbiai leányvállalata, a Mol Serbia kedden.
2019. 09. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás - jelentette a helyi média kedden.
2019. 09. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román kormányválság olyan, mint a pankráció

A román kormányválság leginkább a pankrációra hasonlít: a felek azt mutatják, valódi ellentétek vannak közöttük, de az igazság az, hogy csak egy jól kitalált show-t látunk - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 09. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé borúlátó a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben

Augusztushoz képest szeptemberben kevésbé volt borúlátó a befektetők hangulata Németországban és euróövezetben a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett felmérés szerint.
2019. 09. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Svájc rontotta a gazdasági növekedési előrejelzését

Rontotta az idei gazdasági előrejelzését a svájci kormány kedden arra hivatkozva, hogy egyebek között a Brexit és a világgazdasági növekedés lassulása kedvezőtlenül hat Svájc külkereskedelmére és befektetési tevékenységére.
2019. 09. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt gyengüléssel nyitottak a tőzsdék

Mérsékelt gyengüléssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2019. 09. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson szerint csak így van esély a megállapodásra

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint van esély új megállapodásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, de ebben nem szerepelhet a jelenlegi tartalékmegoldás - backstop -, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.
2019. 09. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: