Miért nem tudnak otthon maradni a nyugdíjasok?! Itt a tudományos válasz

Az utóbbi pár hétben – mióta hazánkban is diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzött beteget – a lakosság nagy része önkéntes karanténba vonult, hogy ezzel is segítse a vírus további terjedésének megakadályozását. Vannak azonban, akik látszólag nem igazán hajlandók együttműködni a közös cél érdekében. Akik, noha nem is tudnak róla, a közösségi média főszereplői lettek – sajnos nem pozitív értelemben.

Miért nem tudnak otthon maradni a nyugdíjasok?! Itt a tudományos válasz

A 70 év feletti korosztály van leginkább kitéve a koronavírus általi fenyegetésnek. Mégis attól hangos a világháló, hogy pont ez a generáció az, amelyik továbbra sem marad otthon, hanem tömegközlekedéssel jár piacra. Steigervald Krisztián generációs szakértőt kérdeztük arról, hogy mi állhat ennek hátterében.

Hogy lehet az, hogy ma, a pandémia kellős közepén tele van az internet fotókkal, ahol nyugdíjasok állnak sorban egy-egy vásárcsarnok előtt, vagy a buszon fittyet hányva a figyelmeztetésre, beülnek a sofőr mögé?

Steigervald Krisztián: Ahhoz, hogy megérthessük őket, az ő nézőpontjukat is meg kell vizsgálnunk. Van néhány generáció ma Magyarországon, akik nagyon egyedi élmény-tartománnyal nőttek fel. Amely élmény csak rájuk igaz és csak őket jellemzi. Ha nagyon szakmai akarok lenni, akkor ők a Baby Boomerek egy – idősebb – része (mondjuk a 60-75 év közöttiek) és a Veteránok (75 év felettiek). Az ő generációs alapélményük a feladat-orientáltság.

Ez mit takar pontosan, és miben nyilvánul meg a jelenlegi helyzetben?

S. K.: Azt jelenti, hogy eddig is mindent maguknak kellett elintézni, hogy a feladat határozta és határozza meg az életüket. Hogy nem tudnak és nem is akarnak segítséget kérni. Mert amíg feladat van, amíg munka van, addig élet van. És ez a felnőttek dolga, ebben a gyerek nem tud segíteni. Gyerek alatt itt minden 60 év alattit kell érteni. Ez a generáció nem fog otthon, a kanapén ülve arra várni, hogy valaki kiszolgálja, elvégezze helyette a feladatokat. Úgy vannak vele, hogy amíg bírják, amíg viszi őket a lábuk, amíg elbírják a szatyrot, addig nem kell a segítség. Majd, ha baj lesz, talán, de akkor sem biztos.

Miért esik annyira nehezükre elfogadni a segítséget?

S. K.: Úgy gondolják, hogy a gyermekeiknek és unokáiknak anélkül is elég gondjuk van, hogy róluk gondoskodniuk kelljen. Mivel nem akarnak teherré válni a családjuk életében, inkább önerőből megoldják a saját problémáikat. Sőt, inkább ők azok, akik bármilyen úton-módon támogatni szeretnék a szeretteiket.

Miért nem reagálnak a sok felhívásra, miért nem érzékelik a helyzet súlyosságát?

S. K.: Azzal, hogy dühöngünk, könyörgünk nekik, vitatkozunk velük, kioktatjuk és utasítgatjuk őket, semmilyen érdemi magatartásváltozást nem fogunk elérni. Most kell megtalálni a megfelelő kommunikációt a generációk között. Ők megéltek már sok mindent, háborút, hidegháborút, kommunizmust, beszolgáltatást. Ők most nem félnek, mert már oly sok mindentől kellett félni. Az észérv, az érzelmes mondatok nem képesek hatni ott, ahol már megtanult reakciók vannak a félelemre válaszként. Mint ahogy egy néni mondta nekem a minap: „én sorba álltam ’56-ban rohadt krumpliért, miközben lőttek ránk. Akkor sem maradtunk otthon, túléltük. Ezt is túléljük.” A másik, amiről lehet, sokan nem is tudnak, hogy hazánkban a 65 éven felüliek mintegy harmada egyedül él otthon. Ez mintegy 600.000 idős embert jelent. Nekik az egyedüli szociális érintkezés a piac, a tömegközlekedés, a napi ügyintézés. Ha ezt elvesszük tőlük, és nem adunk helyette semmit, az elviselhetetlen.

Mégis, mit lehetne tenni?

S.K.: Ez nagyon sok mindentől függ: hol él az idős ember, mennyire van lehetősége kimenni pl. udvarra, van-e segítsége, stb. De amiket lehet: például szerepcsere. Képzeljük el magunkat az idős ismerősünk, rokonunk helyébe – mi mit csinálnánk ilyen helyzetben? Lehet ötletelni, ami gyakran jobb, mint a veszekedés, a tiltás. Fórumokat létrehozni, mint ahogy teszik a csecsemők, az óvodások szülei. De most kifejezetten olyan ötletek gyűjtésére és megosztására, amelyek a szüleink, nagyszüleink hasznára válhatnak, és amelyek már bejöttek másnak. Bővebb TV-csatornára előfizetni. Nyugdíjas Internet-képzést indítani. Digitális utcai padot építeni. A lépcsőházban vagy a folyosón házi süteményeket kirakni. Meglepetéseket készíteni a szomszédoknak. Rábeszélni az M3-at, hogy újra sugározzon egész nap régi filmeket. Megmutatni a fiataloknak, hogy valójában mi lehet most segítség az idősebbeknek.

Az ötletek tárháza végtelen, de egyelőre a gyerekek, a diákok és a középkorúak gondjaira keresünk megoldásokat. Pont a legveszélyeztettebbek számára nincsenek szociális kapcsolódásra megfelelő megoldások, miközben náluk legmagasabb a valós térben történő társas érintkezés. Meg kell mutatnunk minden idősnek, hogy van, akivel rendszeresen tud beszélni és van, akitől rendszeresen tud segítséget kérni. Akinek arca van, akinek ismeri a nevét, akiben megbízik. Ha ilyenek nincsenek, addig muszáj lesz kimozdulniuk.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: