Mike Pompeo szerint a Huawei nem megbízható

A kínai Huawei részvételével nem lehet megbízható újgenerációs (5G) távközlési hálózatokat kiépíteni, és az Egyesült Államok kormánya nem engedheti meg, hogy állampolgárainak magánjellegű adatai vagy biztonsági szempontból fontos információk megbízhatatlan hálózatokon keresztül áramoljanak - figyelmeztetett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben.

Mike Pompeo szerint a Huawei nem megbízható
Heiko Maas német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, gondoskodni kell arról, hogy az amerikai információk "ne a kínai kommunista pártnál kössenek ki".
    Minden ország "szuverén döntése", hogy együttműködik-e a Huaweijel, de mindenkinek meg kell fontolnia, hogy Washington megítélése szerint ez kezelhetetlen kockázatokhoz vezetne - mondta Mike Pompeo, hozzátéve, hogy Kína fenyegeti az Egyesült Államok, Európa és valamennyi nyugati demokrácia biztonságát.
    Az amerikai diplomácia tavaly áprilisban kinevezett vezetője először járt a német fővárosban. A bemutatkozó látogatást május elejére tervezték, de Mike Pompeo szinte az utolsó pillanatban, a vizit napján lemondta, az Irán körüli feszültségekre hivatkozva.
    Az amerikai külügyminiszter pénteken megbeszélést folytatott Angela Merkel kancellárral is. A találkozó előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy Németország "fontos szövetséges és partner" az Egyesült Államok számára. 
    A kancellár azt mondta, hogy az Egyesült Államok Németország legfontosabb Európán kívüli partnere, és az is marad. Hozzátette, hogy egy sor kérdést meg kell tárgyalniuk, legfőképpen az iráni, az afganisztáni, a szíriai és a líbiai helyzetet, valamint az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos német-amerikai együttműködést. 
    Rövid sajtónyilatkozatukban Mike Pompeo és Angela Merkel sem tért ki a részletekre. A német külügyminiszterrel tartott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón viszont mindkét fél kifejtette álláspontját, amelyek szavaik alapján nem változtak az utóbbi hónapokhoz képest, az amerikai és a német kormány viszonya így továbbra is hűvös, és számos ügyben a nézeteltérések a jellemzőek.
    Így például a Huaweijel kapcsolatban Heiko Maas világossá tette, hogy a berlini vezetés nem kívánja eleve kizárni a kínai vállalkozást az 5G-hálózatok kiépítéséből. Mint mondta, a német kormány magas szintű biztonsági követelményeket határozott meg, és nem vehetnek részt a fejlesztésekben olyan cégek, amelyek nem tudják teljesíteni ezeket.
    Iránnal kapcsolatban hangsúlyozta: a német és az amerikai kormány egyetért abban, hogy Teherán nem szerezhet atomfegyvert, de a német álláspont szerint ezt leginkább a perzsa állam atomprogramjáról kötött nemzetközi megállapodás révén lehet biztosítani, amelyből az Egyesült Államok kilépett.

Hozzászólások

Egyelőre nincs szó háborúról USA és Irán között

Egyelőre nincs szó háborúról az Amerikai Egyesült Államok és Irán között - mondta N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2019. 06. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.
2019. 06. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb szankciókkal sújtotta Iránt

Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságírók jelenlétében írta alá azokat az Irán elleni újabb pénzügyi szankciókat, amelyek Irán legfőbb vallási vezetőjét és több vezetőt érintenek. Szankciókkal sújtották a többi között az iráni Forradalmi Gárda nyolc parancsnokát is.
2019. 06. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2019. 06. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelesre vizsgázott az amerikai bankszektor

Sikerrel vették az amerikai bankok a Fed stressztesztjének első körét.
2019. 06. 24. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe utazik

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe indult, hogy az Irán körüli feszültségekről tárgyaljon.
2019. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbízhatatlan cég a FedEx?

A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek - írta vasárnap a kínai Global Times hírportál.
2019. 06. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A cégek alig 40 százaléka tárolja biztonságosan adatait

Az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) vállalatok átlagosan kevesebb mint 40 százaléka kezeli jól és tárolja biztonságosan adatait, illetve hasznosítja jól a bennük lévő információkat az Oracle informatikai cég felmérése szerint.
2019. 06. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nem akar háborút Iránnal

Nem akar háborút Iránnal - fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában.
2019. 06. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig nőtt júniusban az amerikai feldolgozóipar aktivitása

Az amerikai gazdaság aktivitásának növekedése az előzetes adatok alapján júniusban tovább csökkent, több mint három éve a leggyengébb volt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken publikált jelentése szerint.
2019. 06. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhült a feszültség az Egyesült Államok és Irán között

Nem enyhült a feszültség az Egyesült Államok és Irán között az amerikai drón lelövése kapcsán. Donald Trump elnök Irán elleni támadást tervezett, és azt csupán percekkel a csapásmérés előtt állította le.
2019. 06. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét tüntetnek Hongkongban

Több százan vonultak utcára ismét Hongkongban pénteken a kiadatási törvénytervezet ellenzői közül, miután a városállam kormányzata nem tett eleget a követeléseknek a tüntetők által kijelölt, csütörtök esti időpontig - jelentette a South China Morning Post című helyi lap.
2019. 06. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína segítene a Koreai-félsziget atommentesítésében

Kína konstruktív szerepet kíván betölteni a Koreai-félsziget atommentesítésében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor csütörtökön Phenjanban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
2019. 06. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 millió dollár érkezett Trump kampányszámlájára

Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának számlájára a kedd este Floridában tartott választási nagygyűlés óta szerda estig 24,8 millió dollár érkezett - jelentette be szerdán Ronna McDaniel, a Republikánus Párt elnöke Twitteren.
2019. 06. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön, későbbre, mélyebb gazdasági nehézségek kezelésére tartogatja megfogyatkozott munícióját, miközben a globális növekedési kilátások romlása más nagy központi bankokat már további gazdaságélénkítő intézkedések meglebegtetésére sarkallt.
2019. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megosztott lett a Fed

Érdemben változtatott a kamatdöntő ülést követő közleményén tegnap a Fed, ugyanis a szokásos 'türelmesen várjuk a további fejleményeket' helyett egy olyan rész került bele, ami a megnövekedett kockázatokról és a gyenge inflációs nyomásról szól.
2019. 06. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyen a zsebébe nyúlt Hongkong leggazdagabb embere

Teljes egyetemi tandíjuk kifizetésével támogatja egy kínai egyetem elsőseit Hongkong leggazdagabb embere, Li Ke-sing (Li Ka-Shing).
2019. 06. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloldották a szénerőművek tiltását az Egyesült Államokban

Az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) új rendeletet adott ki, amely az eddigi tiltás után a tagállamok hatáskörébe utalja, hogy döntsenek a szénerőművek működtetéséről.
2019. 06. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apollo amerikai befektetési alap vásárolhatja meg Szlovénia egyik legnagyobb bankját

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - erről döntött szerdán az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH). Az Abankára az OTP is tett ajánlatot.
2019. 06. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra indul az elnökségért Donald Trump

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.
2019. 06. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: