Milliós károkat okoznak a cégeknek a könnyelmű alkalmazottak

Közel másfélszeresére emelkedett az elmúlt két évben a vállalatokat érintő kiberincidensek száma – derül ki a Ponemon Intézet globális felméréséből. A mintegy ezer megkérdezett informatikai és IT biztonsági szakember szerint a cégekre a legnagyobb fenyegetést saját gondatlan alkalmazottaik jelentik. A munkatársak óvatlanságából adódó kockázatok azonban folyamatszabályozással és digitális eszközökkel minimalizálhatók – hívja fel a figyelmet a Panda Security.

Milliós károkat okoznak a cégeknek a könnyelmű alkalmazottak

Közel 50 százalékkal több kiberincidensről számoltak be a cégek az elmúlt két évben, mint az azt megelőző időszakban aPonemon Intézet felmérése szerint. Az összesen 204 szervezet bevonásával készült kutatás eredményei alapján a vállalatok csaknem kétharmadának évi 30-nál is több ilyen esettel kellett szembenézniük. Ezzel együtt a bennfentes fenyegetések során elszenvedett károk költségei is számottevően emelkedtek, így átlagosan összesen évi 11 millió dollár veszteséget okoztak a cégeknek.
 
Az események közel kétharmadában (62%) gondatlan munkavállalók vagy beszállítók hibájából eredő kiberincidensek történtek, ezt követte az ellopott felhasználói adatokkal való szervezeten belüli visszaélés. A rosszindulatú, bűncselekményszerű belső támadások mindösszesen az incidensek 14 százalékért felelősek, ugyanakkor ezek ez esetek a cégeknek átlagosan éves szinten összesen több mint 4 millió dollár kárt okoztak.
 
„Akár gondatlan munkavállalók hibájából, akár kifejezetten károkozási szándékból eredő bennfentes fenyegetésről van szó, ezeknek a típusú incidenseknek az elhárítása legalább annyi fejtörést okoz a szakembereknek, mint a kívülről érkező támadások ártalmatlanítása. A legfontosabb lépés az ilyen esetek megelőzése, így például az érzékeny adatokhoz való hozzáférés megfelelő korlátozása vagy az adatvédelmi oktatás a cégeknél, de egy, a gyanús tevékenységre azonnal figyelmeztető adaptív védelmi rendszer is nagy súlyt vehet le az IT biztonsági szakemberek válláról” – mondta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

A felmérés szerint minél később hárítottak el egy fenyegetést cégen belül, annál többe került annak helyreállítása. A 90 napon túl kivédett incidensek átlagosan összesen majdnem évi 14 millió dollárba, míg a 30 napon belül orvosolt problémák ennek körülbelül felébe kerültek a szervezeteknek. Ennek ellenére a válaszadóknak átlagosan 77 napra volt szüksége egy bennfentes fenyegetés megfékezésére, és mindössze az esetek 13 százalékában tudták a helyzetet egy hónapon belül megoldani.
 
A tanulmány kiemeli, hogy a vállalatok egy év alatt mintegy negyedével emelték kiadásaikat annak érdekében, hogy a hasonló incidenseket észrevegyék és felkutassák, utóbbira pedig mintegy dupla annyit szánnak, mint három évvel ezelőtt.  
 
Magyarországon is komoly kockázatot jelenthetnek a szervezetek biztonságára a gondatlan munkavállalók. A Panda Security legfrissebb haza felmérését kitöltő 260 kis- és nagyvállalati informatikai szakember több mint fele szerint a felhasználók felől a legsebezhetőbbek a vállalatok. A helyzet súlyát mutatja az is, hogy a megkérdezettek 60 százalékánál történt sikeres kibertámadás a megkérdezést megelőző egy évben.

Hozzászólások

Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-csalók

Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-járvány okozta félelmet kihasználni a csalók; akár a bejelentkezési adatok is veszélybe kerülhetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a honlapján.
2020. 04. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szállítás a COVID-19 miatt törölve: vállalkozásokat támadnak e-mailekben a koronavírust használva csalinak

A koronavírus-járvány világszerte hatással van a vállalatok életére, és különösen nagy nyomást helyez a nemzetközi kereskedelmet folytató üzletágakra. Ezt természetesen a kiberbűnözök is tudják, és, ahogy a Kaspersky kutatói felfedezték, az elmúlt hetekben már aktívan használták is a témát a rosszindulatú programok – például hátsó kapuk és kémprogramok – terjesztéséhez.
2020. 03. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon egyre többen próbálkoznak kiberbűnözéssel

Egyre többen próbálkoznak kiberbűnözéssel Magyarországon - mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
2020. 03. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól

A koronavírus járvány okozta rendkívüli gazdasági és társadalmi helyzetben három hónapig ingyen digitális védelmet nyújt a Panda Security minden meglévő és új vállalati ügyfelének, valamint tanároknak és diákoknak világszerte. A távmunkára és az online oktatásra való hirtelen átállás komoly biztonsági kockázatot jelent megfelelő technológiai háttér nélkül. Ezért a cég több mint 30 millió meglévő felhasználója és az új belépők számára biztosít díjmentesen kibervédelmi szolgáltatásokat az online támadásokkal szemben. A kezdeményezéssel a társaság célja, hogy a vállalkozások és az oktatási intézmények biztonsággal munkatársaikra és alaptevékenységükre koncentrálhassanak.
2020. 03. 30. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kiberbűnözők is kihasználják a koronavírust

A koronavírushoz kapcsolódó korlátozó intézkedések nyomán az emberek mindennapjai a digitális térbe költöznek. Mindez rendkívül súlyos adatvédelmi és elektronikus információbiztonsági kockázatokkal jár a vállalatoknak és a magánszemélyeknek is – hívja fel a figyelmet a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. A helyzetet külön nehezíti, hogy a váratlanul, külső tényezők hatására, a résztvevők szándékától függetlenül meginduló változások felkészületlenül érték a vállalatokat.
2020. 03. 30. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az emailezés a kiberbiztonság legsebezhetőbb pontja

Továbbra is az emaileken keresztül érkezhet a legtöbb kibertámadás az informatikai rendszerek ellen - derül ki a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatásából, amelyet csütörtökön online sajtóbeszélgetésen mutattak be.
2020. 03. 27. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bankkártyák adataival kereskedő hackereket kaptak el

Egy több mint 30 fős, orosz és külföldi bankok által kibocsátott kártyák adataival kereskedő nemzetközi hackercsoport felgöngyölítéséről számolt be kedden az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
2020. 03. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kényszerből sietünk a digitális jövőbe: új időszámítás kezdődik a magyar cégeknél a járvány után

Miközben az új típusú koronavírus világjárvánnyá nőtte ki magát, a lakosság és lassan a gazdasági szereplők is belátták, hogy a következő hetek-hónapok drasztikusan megváltoztatják a hétköznapokat és az üzleti kilátásokat. Habár a hosszútávú következményeket egyelőre megbecsülni is lehetetlen, a vállalkozások számára most Magyarországon és világszerte is kulcskérdés, hogy hogyan tudják fenntartani az üzletmenet folytonosságát. A kényszerhelyzet újabb és újabb digitális eszközök bevonását követeli meg a cégektől, a most megszerzett technológiai tőkéből pedig a válság után is nagy előnyt lehet kovácsolni. Ebben nyújt segítséget a magyar Stylers Group informatikai cégcsoport, mely március 26-án ingyenes webinarral és szoftveres megoldásaival mutatja az irányt a digitális jövőbe.
2020. 03. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a világhálón is ott a koronavírus

Roppant komoly kihívások előtt állnak a vállalati informatikai rendszerek a munkavállalók kényszerű, otthoni munkavégzése miatt. Támadások tömege zúdulhat a felhasználókra, ami a nem megfelelően előkészített megoldások miatt a korábbiaknál is veszélyesebb lehet. Ráadásul már koronavírus zsarolóprogram és járványhoz kapcsolódó adathalász oldalak sora is megjelent a világhálón, ami még veszélyesebbé teszi a kialakult szituációt – hívja fel a figyelmet a Panda Security Hungary.
2020. 03. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb koronavírusos átverés jelent meg Magyarországon

Újabb koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó nemzetközi cég, az ESET szakemberei már más országokban is észleltek: a kampányban kéretlen levelekkel (spam), illetve hamis webshopokkal támadják a felhasználókat, a csalók arcmaszkokat kínálnak a levelekben, amelyek egy átverős oldalra irányítják a gyanútlan áldozatokat.
2020. 03. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az NMHH öt tanácsa internetezőknek koronavírus idején

Ahhoz, hogy az internethálózatot továbbra is jó minőségben érjék el a felhasználók, érdemes átgondolni a nethasználati szokásokat, különösen csúcsidőben – tanácsolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Csatolmányok helyett felhőszolgáltatást, de legalábbis tömörítést, a videohívások helyett hanghívást, a videóknál, streameknél pedig a kisebb felbontást érdemes választani. A hírközlési hatóság egyúttal bátorítja a szolgáltatókat annak átgondolására, hogy a feltöltőkártyát használó idősek telefonkeretére milyen kedvezményt tudnak nyújtani a fennálló járványhelyzetben.
2020. 03. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most veszélyesebb az internet, mint valaha - Óvatosságra int Magyarország kiberkoordinátora

Óvatosságra intett Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora az online vásárlásokkal és adományozásokkal kapcsolatban.
2020. 03. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaló e-mailek az Egészségügyi Világszervezet nevében a koronavírus kapcsán

A koronavírus (COVID-19) globális terjedése kapcsán egyre több és több felhasználót bombáznak álhírekkel a kiberbűnözők arra számítva, hogy kihasználhatják a gyanútlan internetezőket.
2020. 03. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus okozta félelmet használják ki a digitális bűnözők

A Sophos kiberbiztonsági szakértő egy új spam email támadást fedezett fel, amely a koronavírus fertőzés ( COVID-19) okozta félelmet használja ki egy kattintható dokumentum felajánlásával, mely elvileg egy óvintézkedéseket tartalmazó listát tartalmaz, amivel megakadályozható a fertőzés. Ám a dokumentum sajnos egy digitális fegyvert rejt. A Sophos szerint hasonló támadásokra számíthatunk más országokban is.
2020. 03. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Covariant partneri együttműködést kötött az integrált MI-vel támogatott robotikai megoldások fejlesztésére

Az ABB a Covariant mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiájával felgyorsítja a térnyerését a forgalmazási és az e-kereskedelmi ágazatokban. A Covariant volt a nyertese annak a világméretű pályázatnak, amit az ABB azért írt ki, hogy vezető MI-partnert keressen az intelligens robotikai technológiák közös fejlesztéséhez.
2020. 03. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly nemek közötti egyenlőtlenség van az internethasználatban

A nők jelentős hátrányban vannak a férfiakkal szemben az internet használatát illetően világszerte – mutat rá az International Telecommunication Union friss felmérése. Európa ebből a szempontból kifejezetten kedvező régiónak tekinthető, hiszen csökkenőben a különbség, ráadásul a világháló használatának aránya is magas. Az egyre növekvő digitális veszélyek miatt kortól és nemtől függetlenül különös figyelmet kell fordatani a világháló tudatos használatára és adataink biztonságára – hívja fel a figyelmet a Panda Security.
2020. 03. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nők az informatikában: már nem számítanak csodabogárnak, de van hova fejlődni

Nyakunkon a nemzetközi nőnap, április végén pedig ezt követi a „lányok az informatikában” világnap, melynek célja felhívni a terület iránt érdeklődő fiatal lányok figyelmét arra, hogy ők is építhetnek sikeres karriert a techvilágban. Az üzenet hazánkban továbbra is aktuális, ugyanis az Eurostat munkaerőpiaci adatai szerint 8,5%-kal Magyarországon mélyen az EU átlag (16,5%) alatt van az információs és kommunikációs technológiai szakmákban foglalkoztatott nők aránya. Nemcsak emiatt van azonban szükség arra, hogy minél többet beszéljünk a témáról: a ma már IT-területen dolgozó nők 37%-át kifejezetten riasztotta a szakmától a férfiak dominanciája - így a kör be is zárul.
2020. 03. 05. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems

Szegeden nyit új irodát a Lufthansa Systems Hungaria, ahova elsősorban Java és Javascript fejlesztőket, tesztelőket és adatmérnököket várnak - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2020. 03. 04. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarokat is támadnak az AZORult adathalász akcióval

A Kaspersky kutatói egy szokatlan rosszindulatú akciót fedeztek fel, amelynek lényege, hogy a támadók egy népszerű VPN-szolgáltatás webhelyének adathalász másolata segítségével, Windows-telepítők álcája alatt terjesztik az AZORult adatlopó trójai vírust. A fenyegetésben a magyar felhasználók is egyre nagyobb mértékben érintettek.
2020. 03. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Microsoft mesterséges intelligenciára alapozott megoldással segíti a fenntartható élelmiszertermelést

A Föld népességének növekedése miatt világszerte egyre sürgetőbb, hogy új és innovatív módszereket találjunk az emelkedő élelmiszerigény kielégítésére. Skandináviában, az 1970 óta működő haltenyésztés jelentős iparággá fejlődött. A fenntartható lazactenyésztés terén vezető Norway Royal Salmon (NRS) évente közel 70 000 tonna lazacot értékesít. Ebből az év minden napján egy millió halétel készíthető.
2020. 03. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: