Mire is való a CBD olaj

A CBD olaj és a CBD egyéb formái egyre elterjedtebbek világszerte, ennek eredménye, hogy Magyarországon is kezd bekerülni a köztudatba. Azt gondolnánk, hogy ez egy új gyógymód, azonban ez tévedés. Az első kannabiszból származó gyógyításra használt szer egészen Kr.E. 2737-ig nyúlik vissza. Ekkor kannabisz-infúzált teát használtak olyan betegségek gyógyítására, mint például a malária, reuma és köszvény. Később menstruációs görcsök enyhítésére is alkalmas volt.

Mire is való a CBD olaj

1942-ben Roger Adams, amerikai kémikusnak köszönhető az első sikeresen izolált kannabinoid, azaz a CBD. Ezen a kutatáson került felfedezésre a tetrahidrokannabinol, ismertebb nevén THC. További érdekességeket tudhat meg a CBD olaj hatásairól, ha folytatja cikkünk olvasását.

A THC és CBD

A fogyasztók egyre kíváncsibbak a kannabisztermékek hatására és használatára. Ide tartozik a két természetes vegyület – a CBD és a THC is. Mind a kettő a kannabisz nemzetség növényeibe találhatóak. Érdekessége a két hatóanyagnak, hogy mind a kettő a kannabisz virágban található és kölcsönhatásba lépnek a test endokannabinoid rendszerével. Hatásukat tekintve, azonban teljesen eltérnek. Mind a CBD, mind a THC molekuláris szerkezete pontosan megegyezik: 21 szénatom, 30 hidrogénatom és 2 oxigénatom. Az atomok elrendezésében kis különbség van, ez az oka, hogy különféle hatást okoznak a testben. Nagy különbség, míg a THC bódító hatást idéz elő, ismertebben „betépett” állapotot érez az ember, a CBD használatánál semmi ilyen hatás nem jelentkezik.

Mi a CBD jelentése és hol található

Amennyiben szeretne CBD-t tartalmazó készítményt vásárolni, érdemes tisztában a termék nevével. A CBD olaj több néven is ismert.  Ilyen például a kender olaj, orvosi kender olaj, kannabisz olaj. Mit is jelent pontosan a CBD? A jelentése kannabidiol. Ez a kannabisz növény egyik számunkra hasznos hatóanyaga. Ez a hatóanyag a természetben megtalálható. A kenderben található meg a legnagyobb mennyiségben. A kender a kannabisz növény virága, ahol a CBD a THC-val együtt termelődik. A CBD nem csak olaj formájában fogyasztható. A piacon található CBD liquid, CBD tea és még CBD paszta is. Mindenki kedvére válogathat, hogy melyik a legideálisabb formája számára.

Mire jó a CBD olaj?

A CBD-nek univerzális gyógyászati hatásai vannak. Megannyi esetben hívható segítségül. Olyan esetekben például, mint gyulladás, stresszoldás, vérnyomáscsökkentés, vagy emésztési problémák. Minden olyan személynek kortól és nemtől függetlenül javasolt a CBD olaj használata, aki egészségügyi kiegészítést szeretne adni a szervezetének. A CBD fogyasztása teljesen biztonságos. Nem csak egy kutatás bizonyította már be, hogy az orvosi kender fogyasztása javít az ember életminőségén is. A CBD olaj nyugtatja az ideg- és immunrendszert. Ezzel együtt még számos betegség tünetét tudja enyhíteni. Étel-kiegészítőként a legelterjedtebb a CBD olaj. De ezeken kívül még a fájdalomcsillapításra is alkalmas. Naturálisan fokozza a test energiaszintjét, természetes egyensúlyt teremt a szervezetben. Megoldást nyújt a szorongás ellen, elmulasztja a fájdalmat, megszünteti a bőrgyulladást, ideg- és izomfájdalmak gyógyítására is alkalmas. Már a sportolóknál is egyre nagyobb sikernek örvend, hiszen izomlazító és fájdalomcsillapító hatása nagyon hasznos az ő körükben. A felsoroltak közül ez még mindig nem minden! Segít az étvágy növelésében, megelőzi az idegrendszer leépülését. A CBD valóban egy széleskörű hatóanyag. Persze nem feledkeztünk meg a mellékhatásokról sem. Arról szintén olvashat a következő bekezdések egyikében.

Hogyan fejti ki hatását a CBD olaj a szervezetre?

Az emberi testben vannak CB1 és CB2 idegi receptorok. Ezek elsősorban az agyban és az immunszervezetben találhatóak. A CB1 receptorok, amelyek az agyban találhatóak, azokon fejti ki hatását a THC. Ez az oka annak, hogy pszichoaktív hatást fejt ki, tehát tudatmódosító hatással van a szervezetre. A CB2 receptorok a kannabinoidokra reagálnak. Összességében a CBD olaj megnyugtatja az ideg- és immunrendszert. Ezen keresztül képes gyógyítani számos betegséget. Erről a cikk további részében részletesen írunk majd.

A CBD olaj használata, adagolása és mellékhatásai.

A CBD olaj adagolása attól függ, hogy milyen betegség kezelésére használja. Amennyiben megelőzés esetén hívja segítségül, akkor 1-5 csepp naponta. Ha a betegség már előrehaladott állapotban van, akkor akár napi 10 csepp fogyasztása is javasolt. A kialakult betegségnél, akár még több is szedhető. Célszerű kicsi adagokban megkezdeni a fogyasztást és kitapasztalni az ideális mennyiséget. Hogyha szükséges, természetesen ajánlott az adagok növelése. Fogyasztása szájon át történik, a szájban valamint a torkon keresztül szívódik fel. A kannabisz olaj nem okoz káros mellékhatásokat. Ennek az eredménye az is, hogy legálisan fogyasztható. A kender olaj fogyasztása önmagában nem veszélyes, azonban jelentkezhet fáradtság és hányinger. Fontos észben tartani, hogy más gyógyszerekkel reakcióba léphet, és más mellékhatásokat okozhatnak.

Milyen kiszerelésekben árulják a CBD-t?

A CBD olajat leggyakrabban gyógyszertári üvegben pipettás adagolóval árulják. A pipetta segítséget nyújt, hogy pontosan annyi cseppet fogyasszunk el, amennyi szükséges. Ez egy kifejezetten praktikus megoldás, hiszen az sok időt igényel, hogy kitapasztaljuk mennyi CBD olajra van szükségünk a gyógyulás érdekében. Ez természetesen egyénenként változó. A CBD olajnak intenzív természetes íze van. Amennyiben ez az íz nem nyerte el tetszését, szerencsére más formában is beviheti szervezetébe a CBD-t. Na de mégis hogyan? A CBD tartalmú termékek megtalálhatóak az olajon kívül e-liquid, tea, kapszula és paszta formátumban is. Ezek az alternatív megoldások tényleg azoknak kedveznek, akik nem tudják elviselni a CBD olaj valódi ízét.

Legális CBD, illegális THC

Jelenleg hazánkban a THC-t tartalmazó termékek birtoklása, fogyasztása, árulása tiltólistán szerepel. A CBD olaj gyártása során teljesen kivonják a THC-t. A CBD olajnak semmilyen ismert káros mellékhatása nincsen, ennek köszönhető, hogy a CBD termékek legálisan kaphatóak és fogyaszthatóak Magyarországon.

Hol lehet megvásárolni a CBD olajat?

CBD olaj vásárlást megelőzően mindenképpen győződjön meg arról, hogy hiteles forrásból vásárol. Kulcsfontosságú, hogy tiszta, THC mentes terméket vásároljon. Szeretnénk megóvni az kedves olvasót attól, hogy olyan készítményt fogyasszon, amely az egészségére ártalmas lenne. Csak bátorítani tudjuk az embereket, hogy nyugodtan vegye fel az adott vásárlói felületen megjelenő ügyfélszolgálattal a kapcsolatot és tegye fel minden felmerülő kérdését. Így a vásárló is nagyobb bizalommal vásárol majd az adott oldalról. Nem érdemes az egészséggel játszadozni.

Érdekes tények a CBD olajról

A házi kis kedvenceknek is adható-e a CBD olaj. Állatok számára is fogyasztható, azonban mivel jóval kisebb termetűek, ezért fokozott figyelmet kell szentelni az adagolásra. Mindenképpen javasoljuk, hogy mielőtt adna kender olajat a háziállatának, konzultáljon az állatorvossal.

Ne feledkezzünk meg a család fiatalabb tagjairól sem. A CBD olaj fogyasztható-e gyermekek számára? A válasz egyszerű! Igen. Ha a szülőnél bevált az olaj használata, akkor jön az ötlet, hogy a csemeténél is biztosan hasznos. Teljesen logikus. Olyan esetekben érdemes használni, ha a gyermek szorongással, alvászavarral vagy álmatlansággal, vagy pedig figyelemhiányos rendellenességgel rendelkezik. A CBD olaj stimulálja a dopamin termelését, ezáltal csökkenti figyelemzavart.

Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet. A Netrisk adatai szerint a vihart megelőző napon 109 százalékkal, a vihar napján pedig 131 százalékkal kötöttek több szerződést, mint egy átlagos nyári napon. A szélsőséges időjárás nemcsak az otthonokban és az autókban, hanem az utazási tervekben is jelentős károkat okozott, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is látványosan megemelte. A Netrisk szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, azonban a biztosítások akkor nyújtanak valódi védelmet, ha nem utólag, hanem előre, tudatosan készülünk fel.
2025. 07. 09. 07:00
Megosztás:

Panel kontra tégla: ezek a lakások a legkeresettebbek Magyarországon

A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik, kihasználva a napokban bejelentett kedvezményes állami hitelkonstrukciót. Az Ingatlan.com és a Wienerberger közös elemzése rámutat: az értéktartás szempontjából hosszú távon jobban jár, aki akár saját lakhatásra, akár befektetési céllal téglaépítésű ingatlant választ.
2025. 07. 09. 06:30
Megosztás:

A kriptovaluta a legjobb választás az olyan online játékokban, mint az Allyspin?

Az online szórakoztatóipar folyamatos fejlődésével egyre több platform kínál alternatív fizetési módszereket a hagyományos banki szolgáltatások mellett. A digitális pénznemek térnyerése különösen szembetűnő az online kaszinók világában, ahol a gyorsaság és az anonimitás iránti igény egyre nagyobb.
2025. 07. 09. 06:04
Megosztás:

A befektetés-ellenőrzés célja az állami érdekek és a lakosság ellátásbiztonságának védelme!

A sajtóban napokban megjelent, egyes esetekben pontatlan, hangulatkeltő cikkekkel szemben a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi hét pontban tisztázza a befektetés-ellenőrzés kapcsán kialakult helyzetet. A kormány célja egyértelmű: az államérdek védelme és a lakosság ellátásbiztonságának megerősítése.
2025. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Felemás a logisztikai ágazat első negyedéve

Továbbra is vegyes a kép a logisztika alágazatai között: a légi áruszállítás teljesítménye dinamikusan bővül, az első negyedévben rekordnak számító, 94,5 ezer tonna árut kezeltek a fővárosi repülőtéren. Viszont a nagyságrendekkel nagyobb volumenű közúti és vasúti áruforgalom tovább csökkent. A közúti áruszállítás ismét évtizedes mélypontra süllyedt, miközben a nemzetközi gazdasági környezet hatásai a vasúti teherszállításra nyomták rá a bélyeget.
2025. 07. 09. 05:30
Megosztás:

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált. Solti Attila, a Festipay Zrt. igazgatósági tagja szerint céljuk a gyors és zökkenőmentes vásárlási élmény biztosítása. A készpénzzel érkező nézők feltöltőkártyát használhatnak, amelynek egyenlege a rendezvény végén költségmentesen visszaváltható.
2025. 07. 09. 05:00
Megosztás:

Miért van annyi műanyag a Földközi-tengerben?

A világ óceánjai és tengerei közül a Földközi-tengerben úszik arányosan a legtöbb műanyag és mikroplasztik. Mi lehet ennek az oka? Honnan jönnek? Miért süllyednek le a víz fajsúlyánál könnyebb plasztikok még a legmélyebb rétegekbe is? Milyen hatása van a szennyezésnek a tengeri élővilágra, és jelent-e veszélyt a strandolókra a nyaralások során? Mit tettünk eddig ellene, mi lehet a megoldás? A Körkörös.hu összefoglalásában igyekszik választ adni a legfontosabb kérdésekre.
2025. 07. 09. 04:00
Megosztás:

A keresőoptimalizálás összeomlását élőben nézzük

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van. A mesterséges intelligencia (AI) térhódítása és a nagy tech cégek stratégiaváltásai alapjaiban rengetik meg az eddig jól működő online marketingmodelleket.
2025. 07. 09. 03:30
Megosztás:

Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel

A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank automatájából történő felvétel legtöbbször lényegesen olcsóbb, mint más bank ATM-jének használata – van, ahol így több mint duplájába kerül a pénzfelvétel.
2025. 07. 09. 03:00
Megosztás:

A klímát a konyhába szerelték Nálad? Akkor nagy bajban vagy!

A konyhai pára alattomos ellensége a klímádnak, sokan túl későn veszik észre. Nem mindegy, hogyan használod a klímát a konyhában.
2025. 07. 09. 02:00
Megosztás:

Donald Trump levelét megírta, elküldte - baj lesz?

Trump levélben üzent: az amerikai elnök hétfőn 14 ország számára meghatározta az új vámtételeket.
2025. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát.
2025. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Milliárdos kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító a hét eleji viharok kapcsán

A biztosítótársaság arra kéri az otthonuktól távol tartózkodókat, illetve a balatoni nyaralótulajdonosokat, hogy lehetőség szerint mielőbb ellenőrizzék ingatlanjaikat – akár családtag vagy ismerős segítségével is.
2025. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás:

AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben

A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
2025. 07. 08. 21:30
Megosztás:

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20%-os, a pipereáruknál pedig közel 26%-os átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.
2025. 07. 08. 20:30
Megosztás:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás: