Moszkvában ősz közepéig maradhat a maszkviselés

Az ősz közepéig, a Covid-19 elleni tömeges vakcináció remélt kezdetéig maradhat kötelező a maszkviselés Moszkvában - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Moszkvában ősz közepéig maradhat a maszkviselés

"Az, hogy meddig kell maszkban járnunk, nagyban függ attól, hogy mikor jelenik meg a vakcina. Az eltérő értékelések szerint a megjelenése októbertől a jövő év februárjáig várható. Szeretnék abban hinni, hogy októberben már megkapjuk a vakcina első nagyobb tételeit" - mondta.
    

A polgármester leszögezte, hogy a védőoltás tömegessé válásáig a főváros fenn fogja tartani ideiglenes járványkórházait. Ígéretet tett rá, hogy a Covid-19 fertőzöttek nyomon követésére létrehozott telefonos alkalmazás adatait törölni fogják.
    

Úgy vélekedett, hogy Moszkva egy év alatt visszatér a megszokott életviteléhez, így az idegenforgalom 2021-re teljesen helyreáll majd. Közölte, hogy az orosz főváros mintegy 250 milliárd rubelt költött el a védekezésre (a rubel jelenleg mintegy 4,50 forintot ér).
    

Szobjanyin méltatta a moszkvaiaknak a járvány alatt tanúsított felelősségtudatát, amelynek köszönhetően sikerült elkerülni a katasztrófát. Oroszországban az elmúlt nap folyamán 8831-gyel 441 108-re emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzések száma a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint. Ez 2 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 38,2 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 169-cel 5384-re, a gyógyulásoké pedig 8666-tal 204 623-ra nőtt.
   
Az országban a járvány kezdete óta több mint 11,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 307 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 313 885 embert tartanak megfigyelés alatt.
   
Moszkvában csütörtökre az igazolt fertőzések száma 1998-cal 189 214-re, a halottaké 64-gyel 2749-re, a gyógyultaké pedig 3061-gyel 94 715-re emelkedett. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön arra utasította a hadsereget, hogy nyújtson sürgős segítséget a Bajkálontúli területnek a Covid-19 elleni küzdelemben, és telepítsen oda egy kórházat. Emlékeztetett rá, hogy a tárca a tavasz folyamán 16 egészségügyi központot épített fel az országban, és segítséget nyújtott Dagesztánnak is a védekezésben.
   
A szintén súlyos helyzetben lévő Dagesztánban az elmúlt hetekben két tábori kórházat állított fel a hadsereg, és három állandó egészségügyi központ építésébe kezdett. Putyin csütörtökön azt mondta, hogy a járványhelyzet stabilizálódott Oroszországban.
   
A Bajkálontúlon a fertőzések száma 39-cel 1257-re, a halálos áldozatoké pedig kettővel 24-re emelkedett. A területen 708 kigyógyult fertőzöttet tartanak számon.
    

Csütörtökön újabb 150 amerikai lélegeztetőgép érkezett Moszkvába. A 200 gépből álló, 5,6 millió dollár értékű humanitárius segély első tételét május 21-én kapta meg Oroszország.
    

Moszkva április elején egy orvosi védőfelszerelést és 45 lélegeztetőgépet szállító katonai gépet indított a tengerentúlra. Az orosz készülékeket azonban nem használták az Egyesült Államokban, mert két hasonló berendezés leégése hat páciens halálát okozta egy moszkvai és egy szentpétervári kórházban. Az amerikai lélegeztetőgépek orosz szakemberek szerint jó minőségűek és megbízhatók.

Hozzászólások

Nőtt a munkanélküliség Spanyolországban

Spanyolországban 0,13 százalékkal, több mint ötezerrel nőtt a munkanélküliek száma júniusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2020. 07. 04. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a 11 milliót a fertőzöttek száma

A világon 11 049 505 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 524 677, a gyógyultaké pedig 5 849 347 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
2020. 07. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törvényt hoztak Németországban a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról

Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják.
2020. 07. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó évet zár a V4

Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Lengyelország július 1-jén vette át a V4-ek elnökségét Csehországtól, amely egy esztendőn át látta el az elnöki feladatot.
2020. 07. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorítanak Olaszország egyik tartományában

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
2020. 07. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább zsugorodott az orosz szolgáltatóipari szektor teljesítménye

Júniusban már a negyedik egymást követő hónapban zsugorodott az orosz szolgáltatóipar teljesítménye - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett adataiból.
2020. 07. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő péntektől több országból lehet karanténkötelezettség Angliába utazni

Jövő péntektől sok országból karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
2020. 07. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországot szegényebbé tette a járvány

Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
2020. 07. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan magához tér az euróövezeti gazdaság

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.
2020. 07. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban májusban 0,7 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme az áprilisi 0,9 százalékról; márciusban 1,7 százalékos, februárban 2,3 százalékos volt az infláció.
2020. 07. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók

Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
2020. 07. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudod, hol nyaralj? Irány Szlovénia!

Szlovénia büszke arra, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeresen és gyorsan kezelte a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet - mondta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtökön Budapesten. Hozzátette: Szlovénia biztonságos és gyönyörű ország, és várja a magyar turistákat.
2020. 07. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fekete-tenger georgiai felségvizei felé terjeszkedik az OMV Petrom

Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
2020. 07. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliség az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk

Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2020. május)
2020. 07. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Olaszországban

Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
2020. 07. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
2020. 07. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
2020. 07. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: