Nagyszabású fejlesztések a szekszárdi borvidéken

Csaknem két és fél milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg a szekszárdi borvidék borászatai a Vidékfejlesztési program (VP) támogatásával, a beruházások több helyen is hozzájárulnak a palackos borok mennyiségének növekedéséhez

Nagyszabású fejlesztések a szekszárdi borvidéken

A VP 50 százalékos hozzájárulásával a borvidék több mint tíz pincészete, túlnyomórészt családi vállalkozások valósíthatnak meg technológiai fejlesztést, építhetnek új raktárakat, palackozót, feldolgozót a történelmi borvidéken.
   
A Takler Pince Kft. mintegy 360 millió forintért új rozé üzemet épít jelenlegi telephelyén. Takler András, a 2016-ban 707 millió forint árbevételt elért társaság ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a beruházás minőségi javulást eredményez a szőlőfeldolgozásban, ugyanakkor nem növeli az előállított mennyiséget. Az évi körülbelül 750 ezer palack bort előállító pincészet továbbra is körülbelül 200 ezer palack rozét készít majd - tette hozzá.

Mennyi alkoholt ihatok egy nap? - kalkulátor
   
A Mészáros Borház 184 millió forintos támogatással új készáru raktárat, palackozó és feldolgozó üzemet hoz létre, és 100 ezer palackkal növeli a jelenlegi, mintegy egymillió palackos kapacitását - mondta el Mészáros Pál tulajdonos-ügyvezető.
    

Technológiai fejlesztésekhez nyert el támogatást a szálkai Lajvér Borház Kft. és a bátaapáti Európai Bortermelők Kft., valamint több kisebb szekszárdi családi pince. A Sebestyén Kft. ügyvezető igazgatója, Sebestyén Csaba ismertette: vállalkozásuk új telephelyet hoz létre, ami a cég hatékonyságát növeli. A pince új ültetvényeik termőre fordulása miatt - a fejlesztéstől függetlenül - 120-140 ezer palackra növeli jelenlegi 90 ezer palackos kapacitását - tette hozzá.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Bodri Pincészet Kft. közel 400 millió forintos támogatással egy üzem- és egy termékfejlesztési projektet valósít meg. A pincészetet vezető Bodri István arról számolt be, hogy a beruházásokkal a pincészet kapacitása megkétszereződik, mind a bor, mind a szőlőlé elállítása 3500 hektoliterrel nő. Az új termék a szőlőlé lesz, amit a piac igényei szerint a fejlesztés után nagyobb mennyiségben is elő tudnak állítani.
   

Mennyit tudsz a pálinkáról?


Bodri István, aki a szekszárdi hegyközség elnöke, elmondta azt is, hogy becslése szerint várhatóan a hegyközség területén évente tíz százalékkal nő az előállított bor mennyisége az elkövetkező öt évben. Az a cél, hogy a szekszárdi szőlő helyben legyen feldolgozva, és minél nagyobb hozzáadott értéket tartalmazzon - tette hozzá.
   
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint a szekszárdi hegyközség területén a szőlőültetvények nagysága 2011 óta folyamatosan nő, 2016-ban 2164 hektár volt. A területen átlagosan 70-100 ezer hektoliter bort állítanak elő, tavaly 92 091 hektoliter seprős újbor készült Szekszárdon.

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek, huszonnégy napon át huszonnégy borász és számos program várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.
2021. 08. 07. 18:00
Megosztás:

Hibás jelölésű borra figyelmeztet a Nébih

Hibásan tüntették fel a termőhelyet és az előállítási módot a 2019-es Juhász Muscat Ottonel félédes, fehér, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok egyes tételein, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat - olvasható a Nébih honlapján.
2021. 07. 15. 06:30
Megosztás:

Új arculatot kapott az Egri borvidék

Sokan emlegetik úgy 2021-et, mint a megújulás évét. Az Egri borvidékre ez különösen igaz, hiszen idén új arculattal lép a borkedvelők és a szakma elé. Az egyszerre modern és klasszikus dizájn mostantól egységesen képviseli a borvidék közösségét.
2021. 07. 15. 05:30
Megosztás:

Újraindulnak a Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában

Kiállítások, tárlatvezetések és előadások mellett koncertekkel és borkóstolókkal várja a látogatókat július 7-től szerda esténként a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda programsorozata.
2021. 06. 27. 16:30
Megosztás:

Így alakul Magyarország borkereskedelme - ábrán mutatjuk

Borbehozatal; borkivitel (hektoliter)
2021. 06. 27. 06:30
Megosztás:

Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Tizennyolc borvidék tételei versenyeztek idén A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat nyolc kategóriájában, melyek győzteseit pénteken hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.
2021. 06. 27. 00:30
Megosztás:

Az új szabályozás egyszerűsíti a borágazat adminisztrációját

Az új szabályozás a borágazat adminisztrációját csökkenti és egyszerűsíti - hangsúlyozta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a 3. BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár rendezvényen.
2021. 06. 25. 03:00
Megosztás:

Később is benyújthatók a borászati beruházások kifizetési kérelmei

A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára kifizetési kérelmeik benyújtására - közölte az Agrárminisztérium hétfőn.
2021. 06. 07. 23:30
Megosztás:

Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
2021. 06. 06. 09:00
Megosztás:

8,5 milliárdnyi forrást nyertek a magyar borászok

A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből - mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.
2021. 06. 06. 01:00
Megosztás:

Saját emojit kaphat a rozébor

Saját emojit kér a rozénak az észak-olaszországi rozébor készítőinek egyesülete az amerikai Unicode konzorciumtól.
2021. 06. 02. 01:30
Megosztás:

Bemutatták Debrecen borait

Az idén 14 borvidék 121 pincészetének 235 bora versengett a Debrecen város bora 2021 címért, a győztes hét bort pénteken sajtótájékoztatón mutatták be.
2021. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Borexport Akadémia képzést indít az Agrármarketing Centrum

A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum, az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Nem érte jelentős fagykár a szőlőt

Az Eszterházy Károly Egyetem vizsgálata szerint a szőlőültetvényeket a fagy nem károsította jelentősen, terméskiesés nem várható - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 18. 11:00
Megosztás:

Kínára céloz a magyar borászat

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.
2021. 04. 14. 18:00
Megosztás:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból

2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és a külpiacokon egyaránt rekordot döntött, utóbbi esetében már 6,3 milliárd forint értékben adott el hazai borokat, ami a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, vagyis az áruházlánc ezzel megerősítette legnagyobb hazai borexportőr pozícióját. A Lidl célja a hazai borászatok támogatása, exporttevékenységük és külpiaci lehetőségeik elősegítése.
2021. 03. 29. 17:00
Megosztás:

Fertőtlenítőszer készülhet a maradék olasz borokból

Százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly a járványvédelmi korlátozások okán bezárt éttermekben és bárokban kiesett fogyasztás miatt. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.
2021. 03. 14. 16:00
Megosztás:

Idén se kedvez az időjárás a magyar bortermelőknek

Teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre a 21. század végére, a borászok dolgát azonban az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedése is nehezíti - figyelmeztet Buzási Attila regionális és környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa.
2021. 03. 11. 06:00
Megosztás:

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából. 2020 így is jelentős veszteségeket hozott az ágazatnak, az új ötletek azonban sikeresek és a jövőben új vendégkört vonhatnak be a borturizmusba.
2021. 02. 09. 13:30
Megosztás: