Hol van határzár, hová utazhatok? Naprakész ország infók külföldi utazásokhoz

Új magyar nyelvű honlap jött létre azzal a céllal, hogy aktuális információkat nyújtson Európa országainak turizmusával kapcsolatban.

Hol van határzár, hová utazhatok? Naprakész ország infók külföldi utazásokhoz

hovautazhatok.hu weboldal egy helyen, egy könnyen átlátható térkép segítségével mutatja meg, hogy magyar állampolgárok hova utazhatnak szabadon, korlátozásokkal, illetve hol várható a határzárak feloldása.


A honlap szerkesztői a Békatutaj Kalandtúratársaság munkatársai, akik utazásszervező tevékenységük miatt egyébként is nyomon követik a különböző országok turizmust érintő szabályozásait. A pandémia miatt folyamatosan változó helyzetet napi szinten figyelemmel kísérik, és minden releváns információt közzétesznek.


Az első napon több, mint 100 ezer látogató kereste fel az új oldalt. A szerkesztők várják az olvasók észrevételeit is. Ezeket is a közösség hasznára fordítják, és a releváns információkat közzéteszik.


A térképen egyébként érdekesen kirajzolódik, hogy mely országok nyitottak arra, hogy Magyarországról vendégeket fogadjanak. Ezek általában azok az országok, akiknek gazdaságában egyébként is fontos helyen szerepel a turizmus.
hovautazhatok.hu szerkesztői oldalukon hirdetési felületet is biztosítanak.  


Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás: