Nehezen terjedhet emberről emberre az új koronavírus

Valószínűleg egyelőre nehezen terjed emberről emberre a Kínában megjelent új típusú koronavírus - mondta Szlávik János infektológus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Nehezen terjedhet emberről emberre az új koronavírus

A szakértő kifejtette, a koronavírusnak - amely elsősorban állatokat fertőz - négy, emberre veszélyes fajtája van, ezek felső légúti megbetegedéseket, torokgyulladást, náthát okoznak.     
   
Mivel a mostani megbetegedések mind a közép-kínai Vuhan tartományban jelentkeztek, arra lehet következtetni, hogy a vírus emberről emberre egyelőre nehezen terjed. A nem kínai megbetegedések hátterében az áll, hogy a vuhani betegek különböző országokba utaztak - mondta, hozzátéve, ezért volt jó döntés, hogy lezárták a fertőzött területet.
   
Megjegyezte, a mostani betegség - úgy tűnik - a fiatal gyermekeket megkíméli, hiszen a legfiatalabb fertőzött 15 éves; az eddigi halálos áldozatok idős, beteg emberek közül kerültek ki.  
    
A vírus lappangási ideje 7-8 nap, ami éppen elég arra, hogy a betegek akár egy másik kontinensre is elutazzanak.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban? ITT kiszámolhatod!
   
Az infektológus utalt arra, hogy a fertőzés egy másik változata, a távol-keleti koronavírus 2002-ben több mint nyolcezer embert betegített meg Kínában és Hongkongban, közülük mintegy nyolcszázan, tehát a fertőzöttek 10 százaléka meghalt.
   
A közel-keleti változat - amely a tevéről került át az emberre - jelenleg is fertőz például Szaúd-Arábiában és a környező országokban, ez összességében csak kétezer megbetegedést okozott, de a halálozási aránya már 25 százalék körül van.
   
A Kínában most felbukkant, új típusú koronavírusról egyelőre nem tudják, hogy melyik állatról került át az emberre, de vannak olyan kutatók, akik a kígyókat "gyanúsítják", ami érdekes lenne, hiszen általában emlősök, például denevérek játsszák a közvetítő szerepet - jegyezte meg a szakember.

Hozzászólások

Hollandia is szigorít

Hollandia tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, kötelező védőmaszkviselés és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.
2020. 09. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia enyhített a járványkorlátozásokon

Enyhített az eddigi járványkorlátozásokon, engedélyezte a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb hétfőn.
2020. 09. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcezer felett az új fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.
2020. 09. 29. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napi húszezer körüli fertőzéstől tart Angela Merkel

Felszökhet a húszezer körüli szintre az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) fertőzöttek naponta regisztrált száma Németországban, ha nem fékezik meg a járvány újabb hullámát - figyelmeztetett hétfőn Angela Merkel német kancellár a Bild című lap szerint.
2020. 09. 29. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb intézkedéseket vár a spanyol egészségügyi miniszter

Szigorúbb járványügyi intézkedések azonnali meghozatalára szólította fel a madridi tartományi vezetést a spanyol egészségügyi minisztert hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
2020. 09. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vészhelyzet kihirdetésére készül a kormány Szlovákiában

Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.
2020. 09. 28. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a napi új fertőzésszám Nagy-Britanniában

A legfrissebb adatok szerint jelentősen csökkent a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma Nagy-Britanniában. A járvány halálos áldozatainak száma ugyanakkor átlépte a 42 ezret.
2020. 09. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh egészségügyi miniszter szükségállapot kihirdetését fogja javasolni

Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
2020. 09. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több embert kezelnek kórházban

Az utóbbi hetekben emelkedő tendenciát mutat a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
2020. 09. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszázezer fölé emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre már meghaladta a kétszázezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig megközelítette a négyezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikus intézkedéseket sürgetnek Franciaországban

Franciaországban az elmúlt 24 órában 11 ezer 123 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ami arra utal, hogy a Covid-19 fertőzés intenzíven terjed az országban - közölte vasárnap este az egészségügyi minisztérium.
2020. 09. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban 170-re emelkedett a 100 ezer lakosra jutó aktív fertőzöttek száma

Az előző hét adataihoz képest 144 százalékos emelkedéssel 168,3-ra szökött fel a 100 ezer lakosra jutó aktív koronavírussal fertőzöttek száma vasárnapra Belgiumban - közölte a belga nemzeti közegészségügyi intézet vasárnap.
2020. 09. 28. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britanniában

Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britannia egyes országrészeiben a koronavírus-járvány megfékezése végett. Az intézkedésekkel szemben ugyanakkor erősödik a politikai és a társadalmi ellenállás is.
2020. 09. 27. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kijárási tilalmat vezetnek be Montenegró három városában

A rossz járványügyi mutatók miatt hétfőtől éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Montenegró három városában, Niksicben, Beranében és Andrijevicán.
2020. 09. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovákiában túllépte az aktív fertőzöttek száma a gyógyultakét

Szlovákiában már csaknem egy hete minden nap új rekordot dönt a Covid-19 vírusfertőzéssel újonnan regisztrált személyek száma, pénteken több hónap után ismét túllépte az aktív fertőzöttek száma a már meggyógyultakét - derült ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szombaton közétett adataiból.
2020. 09. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fertőzés új mechanizmusát fedezték fel a kutatók

A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására - tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
2020. 09. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában 120 ezer felett jár a fertőzöttek száma

Romániában az utóbbi 24 órában 1552-vel emelkedett és ezzel meghaladta a 120 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
2020. 09. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen szorulnak kórházi kezelésre Csehországban

Gyorsan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma Csehországban.
2020. 09. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban

Tovább erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban, és az új fertőzések száma bő öt hónapja a legmagasabbra emelkedett a szombaton megjelent hivatalos adatok szerint.
2020. 09. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb korlátozásokat vezet be Montenegró

Újra korlátozásokat vezet be Montenegró a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hétfőtől, mert a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben jelentősen megugrott.
2020. 09. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: