Nem zárják ki a Huawei-t az 5G-fejlesztésekből Németországban

Nem zárják ki a Huawei-t az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) németországi fejlesztéséből, a kínai cégnek kedvező szabályozás mellett főleg a kancellári hivatal kardoskodott - írta hétfőn a Handelsblatt című üzleti lap.

Nem zárják ki a Huawei-t az 5G-fejlesztésekből Németországban

Az 5G-fejlesztések szabályairól szóló tervezetben az eredeti elképzelés szerint rögzítették volna, hogy a hálózatokat kiépítő mobilszolgáltatók csak az informatikai biztonság szempontjából megbízhatónak minősített beszállítókkal működhetnek együtt.
   
A Huawei így kiesett volna a lehetséges partnerek közül, mert nem számítanak megbízhatónak olyan országokból származó cégek, amelyekben a hatóságok széleskörű hozzáféréssel rendelkeznek a vállalatoknál kezelt adatokhoz.
   
A napokon belül megjelenő tervezetben ennek a feltételnek egy jelentősen enyhített változata szerepel, amely szerint a partnereknek csak egy úgynevezett megbízhatósági nyilatkozatot kell tenniük. Ezt a nyilatkozatot pedig a Huawei "természetesen aláírja majd" - írta a Handelsblatt.
   
Angela Merkel kancellár hivatala azért vetette el az eredeti elképzelést, mert attól tartottak, hogy a Huawei kizárása konfliktust okoz Pekinggel. Ugyanakkor a kancellária közbelépésével átalakított előírás a mobilszolgáltatóknak is kedvez, amelyek arra törekedtek, hogy továbbra is használhassanak Huawei-termékeket. Azzal érveltek, hogy a kínai cég technológiája nélkül lassabban, nehezebben és drágábban lehet kiépíteni az 5G-hálózatokat.
   
A kancellária álláspontja szerint a megbízhatósági nyilatkozat megfelelő jogi eszköz, mert ha a nyilatkozatban foglaltakkal ellentétes magatartást - szabotázst, kémkedést - tapasztalnak, kötelezhetik a szolgáltatókat az adott cég termékeinek, berendezéseinek, szolgáltatásainak eltávolítására, és a szolgáltatók ilyen esetben kártérítést követelhetnek a nyilatkozatot megszegő partnertől.
   
A Handelsblatt hozzátette: Washington az utolsó pillanatig igyekezett megakadályozni a Huawei-nek kedvező szabályozást, még a távközlési felügyeleti hatóság - a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) - vezetője, Ajit Pai is elutazott Berlinbe, hogy jobb belátásra bírja a német vezetőket.
   
Azonban a legfőbb szereplők, a kancellária, a gazdasági minisztérium és a belügyminisztérium - amelyeket mind a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) tartozó politikusok vezetnek - kitartott a megbízhatósági nyilatkozatra és a nyilatkozat betartásának ellenőrzésére épülő megoldás mellett, a szociáldemokrata (SPD) vezetésű külügyminisztérium és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) figyelmeztetései ellenére is.
   
Az SPD ellenzi a Huawei-nek lehetőséget biztosító szabályozást, és kétségeinek adott hangot az FCC vezetője is. Ajit Pai a Handelsblattnak elmondta: nehezen tudja elképzelni, hogy egy kormányzati hivatal képes lenne ellenőrizni az 5G-hálózatokban használt szoftverek minden egyes frissítését.
   
A tervezetet a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) hozza majd nyilvánosságra, és megkezdi az egyeztetéseket a területen tevékenykedő cégekkel és érdekképviseletekkel.
   
A hatóság júniusban zárta le az 5G-hálózatok kiépítéséhez szükséges frekvenciák használati jogának árverését. Jogosultságot a  Telekom Deutschland, a Vodafone, a Telefónica Germany és az 1&1 nevű mobilszolgáltatót működtető Drillisch Netz szerzett, együtt összesen 6,549 milliárd eurót (2190 milliárd forint) fizetnek. Azzal a feltétellel használhatják a frekvenciákat, hogy legkésőbb 2022 végéig legkevesebb 100 megabites másodpercenkénti (Mbit/s) letöltési sebességet biztosítanak valamennyi tartományban a háztartások 98 százaléka számára, valamint az autópályák, a legfontosabb főutak és vasútszakaszok mentén. További feltétel, hogy legkésőbb 2024 végéig a fennmaradó főutak mentén is legalább 100 Mbit/s letöltési sebességet, az alacsonyabb rendű utak, a fontosabb vízi szállítási útvonalak és valamennyi fennmaradó vasútszakasz mentén pedig legalább 50 Mbit/s letöltési sebességet biztosítsanak.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, valószínűleg a kockázatkerülés lesz a jellemző a kereskedésre, miután fokozódtak az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktust övező aggodalmak, illetve tovább éleződött a feszültség a két ország között a hongkongi tiltakozókat támogató amerikai törvény elfogadása miatt.
2019. 11. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Skócia még elkerülheti a Brexit-zűrzavart

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szerint a Skót Nemzeti Pártra (SNP) adott szavazatokkal Skócia elkerülheti a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) járó zűrzavart.
2019. 11. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen gázszállításról tárgyalt Oroszország és Ukrajna

A közvetlen gázszállítás felújításáról tárgyalt Oroszország és Ukrajna - mondta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
2019. 11. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlik az emberek politikába fektetett bizalma Németországban

Gyengül a politikai rendszer egészébe vetett bizalom Németországban, a kormány teljesítményének megítélése pedig drámai mértékben romlik egy szerdán ismertetett felmérés szerint.
2019. 11. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orosz kémek Belgrádban?

Vizsgálatot indított a szerb katonai hírszerzés a köztársasági elnök utasítására, utóbbi attól tart, hogy orosz kémek szerb ügynököket akartak beszervezni a közelmúltban - erről Ana Brnabic miniszterelnök elnök beszélt szerdán újságíróknak.
2019. 11. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint nincsen semmilyen orosz fenyegetés

Oroszország senkit sem kíván megtámadni, az orosz fenyegetés puszta kitaláció - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai nemzetközi befektetői tanácskozáson.
2019. 11. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB szerint Magyarország nem teljesítette a tanács költségvetési ajánlásait

Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak megfelelő teljesítése érdekében - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
2019. 11. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az orosz gáz ára Moldova számára

További kedvezményt biztosított a földgázra Oroszország Moldova számára - jelentette be Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes, a Moldovával folytatott kereskedelem elnöki megbízottja szerdán Moszkvában.
2019. 11. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 11. 20. 18:43
Megosztás:
Hozzászólások:

A francia kormány sürgősségi csomagot jelentett be a közegészségügyi dolgozóknak

Nyolc hónappal a francia közegészségügyi dolgozók tiltakozási hullámának kezdete után, szerdán a francia kormány sürgősségi csomagot jelentett be, amelynek legfőbb eleme a közkórházi adósságállomány egy részének átvállalása, a költségvetési támogatás másfél milliárd eurós megemelése három év alatt, valamint az ápolóknak járó prémium növelése.
2019. 11. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak Németországban

Októberben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2019. 11. 20. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban már a természetes személyek is minősíthetők külföldi ügynöknek

Megszavazta az orosz parlament alsóháza második, fő olvastában a külföldi ügynöknek minősített külföldi tömegtájékoztatási eszközök pótlólagos szabályozásáról rendelkező törvénytervezetet, amely egyebek között lehetővé teszi természetes személyek külföldi ügynökké minősítését is.
2019. 11. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Johnson: Január 31-én megtörténik a Brexit

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság januárban kilép az Európai Unióból (EU). Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor új kilépési megállapodásra és népszavazásra van szükség.
2019. 11. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Recesszióba jutott a német feldolgozóipar

Hat év növekedés után recesszióba jutott a német feldolgozóipar a szektor szakmai képviselete, a BDI honlapján kedden publikált elemzés szerint.
2019. 11. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8,6%-kal több autót adtak el Európában

Októberben 8,6%-kal nőttek az európai autóértékesítések a tavalyi meglehetősen alacsony bázisról.
2019. 11. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó kezdés után veszteségbe süllyedtek az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után zárásra veszteségbe süllyedtek kedden néhány kivétellel a főbb európai tőzsdék.
2019. 11. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi mélyponton a lej

A román lej a héten immár másodszor történelmi mélypontra került az euróval szemben, az európai fizető eszköz egy egysége 4,7759 lejbe került kedden - közölte a Román Nemzeti Bank.
2019. 11. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatják a sztrájkot az oktatási dolgozók Horvátországban

Határozatlan időre általános sztrájkba léptek az oktatási dolgozók Horvátországban, miután 27 napja úgynevezett gördülő sztrájkot tartottak, vagyis minden nap más megyékben sztrájkoltak - írta a helyi sajtó kedden.
2019. 11. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen lassult Svájc óraexport növekedése

Jelentősen lassult Svájc óraexportja októberben éves összevetésben, részben amiatt, hogy csaknem harmadával esett az értékesítése egyik fő piacán, Hongkongban.
2019. 11. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült az Európai Unió autópiaca

Bővült az Európai Unió autópiaca októberben. Szinte minden nagy tagállamban nőtt a forgalomba helyezett új gépkocsik száma a múlt hónapban.
2019. 11. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: