Nőtt a termelés az ünnepi időszakra a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé diósgyőri csokoládé üzemében az idén a karácsonyi szezonra közel kétezer tonna terméket állítottak elő, amely több mint 25 millió csokoládéfigurát jelent. A termelés volumene 11 százalékkal nőtt 2018 hasonló időszakához képest - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

Nőtt a termelés az ünnepi időszakra a Nestlé diósgyőri üzemében

A vállalat a növekedést elsősorban a Smarties márkán bevezetett újításokkal magyarázta.  
   
Közölték: a téli meglepetések mintegy 22 féle formából készülnek, amely tíz márkanév alatt 70 féle különböző terméket jelent. A gyártást a Smarties márka uralja, aránya idén 55 százalék.
   
A vállalat által gyártott termékek közel 90 százaléka, több mint 1700 tonna exportra készült, a külföldre szállított termékek mennyisége tavalyhoz képest 13 százalékkal nőtt. A legnépszerűbbek idén is a mikulás figurák, amelyekből 19 országba szállítanak, a termékek immár 23 országba jutnak el.
   
A téli csokoládéfigurák gyártása általában tavasszal kezdődik és szeptemberig tart, a karácsony előtti időszakban már húsvéti figurákat gyártanak. A karácsonyi szezonra átlagosan 400 ember dolgozik a termelésben. Húsvétra pedig novemberben-decemberben 400-450 ember munkálkodik.
   
Kitértek arra is, hogy a Smarties receptúráján jelentős változtatásokat vezettek be idén, annak cukortartalmát 6 százalékkal csökkentették, a proteintartalmát pedig megduplázták.

A tervek szerint a Nestlé globális vállalásait támogatva jövőre a diósgyőri gyárban a műanyag csomagolásokat papír alapúra váltják.
   
A Nestlé Hungária Kft. tavalyi értékesítésének nettó árbevétele 137 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 126 milliárd forintot tett ki. A belföldi értékesítésből származó árbevétel 2018-ban 56 milliárd forint fölé emelkedett az előző évi 53 milliárd forintról. A vállalat adózott eredménye tavaly 4,6 milliárd forintra nőtt, egy évvel korábban 3,5 milliárd forintot tett ki.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

2 millió eurós befektetésből lép nemzetközi piacra a különleges magyar éttermi brand

A Makery a világ első DIY (Do it Yourself, vagyis csináld magad!) étterme, ahol a vendégek maguknak főznek! Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures, valamint a Solus Capital befektetéséből a Makery most franchise hálózatként hódítja meg a világot!
2020. 02. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem jelölt allergén miatt hívtak vissza egy instant levest

Allergén anyag - tej - kerülhetett a Demae Ramen Spicy levesporba, amit a termék jelölésén nem tüntettek fel, ezért a Nissin Foods GmbH visszahívja a Müller hálózatban forgalmazott terméket - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2020. 02. 26. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a Stand fine dining lett az év étterme

Ismét a Széll Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand fine dining étterem kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán.
2020. 02. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szakemberek a Dreher kőbányai gyárának vezetésében

A Dreher Sörgyárak Zrt. három új szakemberrel erősítette termelési csapatát, illetve a kőbányai gyárának vezetését. Tomáš Kosmák termelési igazgatóként és Igazgatótanács tagként, Kovács Tibor műszaki főmérnökként, Kertész Dániel pedig WCM vezetőként érkezik a céghez. Mindhárom vezető sokéves tapasztalattal rendelkezik az FMCG területén.
2020. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szalmonellás kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Szalmonella baktériumot tartalmazó Multi Fit Native nyúlfül kutyaeledelt hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn honlapján.
2020. 02. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyorsételek károsíthatják az agyunkat?

Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.
2020. 02. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kakaóport hívott vissza a Tesco

Visszavont a forgalomból egy kakaókészítményt a Tesco, mivel abban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) határérték felett mért egészségre káros anyagokat.
2020. 02. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt a két élelmiszert hívták vissza nem jelölt allergén összetevők miatt

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nem jelölt allergén anyag jelenléte miatt visszahívott két élelmiszert.
2020. 02. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető a Dreher értékesítése élén

2020-tól Gyovai Györgyi felel a Dreher értékesítésének irányításáért. A szakember a magyarországi Nespresso vezetői székéből érkezik a vállalathoz. Korábbi tapasztalatait különböző élelmiszeripari vállalatoknál szerezte, rendkívül sokoldalú szakmai kompetenciákra téve szert a vállalati vezetés számos területén.
2020. 02. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíznaposra bővül a tavaszi Országos Étterem Hét

Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét, amelyre szerdától lehet asztalt foglalni.
2020. 02. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő tendencia az ásványvizes piacon

A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. a 2019-es csökkenő piac ellenére ismét növelni tudta eladott palackjainak számát, árbevétele 7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így elérte a 9,5 milliárd forintot. A vállalat egy év alatt összesen 257 millió palack vizet értékesített, ez összesen 378 millió liter. A Mizse – a család vize – továbbra is a vállalat legkedveltebb terméke, 115 millió darab fogyott belőle, a vállalat további márkatermékei a Primavera és a Zafír.
2020. 02. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal nőtt a halfogyasztás

Közel 20 százalékkal nőtt a magyar halfogyasztás a Kapj rá! kampány négy évvel ezelőtti indulása óta - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezetője pénteken a FeHoVa kiállításon.
2020. 02. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiemelkedő évet zárt 2019-ben a Nestlé Magyarországon is

Gyárai kimagasló teljesítményének is köszönhető, hogy kiemelkedő évet zárt tavaly a Nestlé Hungária Kft. Az élelmiszeripari társaság 95 milliárd forint értékben exportált különböző termékeket 2019-ben, így árbevételének közel kétharmadát már a külpiacok adják.
2020. 02. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóval súlyosabb az élelmiszerpazarlás a világon, mint korábban gondolták

A korábbi kutatások mind alábecsülték a kidobott élelmiszer mennyiségét, holland kutatók szerint a világon minden emberre naponta 500 kalóriányi elpocsékolt élelmiszer jut.
2020. 02. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tofugyártó-üzemet zárattak be Budapesten

Súlyos higiéniai, nyomonkövetési hiányosságokat és rágcsálóürüléket találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy, elsősorban külföldi piacra értékesítő budapesti tofu-előállító üzem ellenőrzésekor, ezért a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem tevékenységét.
2020. 02. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Paradicsomcsipszet hívott vissza a Nébih

Kéntartalmú adalékanyag miatt visszahívta a forgalomból a LOLO tomato veggie snack paradicsomcsipszet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2020. 02. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szezámolaj terméket hívott vissza a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívta az Oh Aik Guan szezámolaj terméket - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
2020. 02. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétmilliárd forintból fejlesztenek a Pápai Hús Kft.-nél

Kétmilliárd forintból korszerűsödik a húsfeldolgozás és a csomagolás a Pápai Hús Kft.-nél. A tavaly megkezdett fejlesztés jövő év tavaszán zárul, melynek révén idén átlagosan mintegy huszonöt százalékkal nő a termelés - tájékoztatta kedden az MTI-t a cég ügyvezetője.
2020. 02. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén a háztartási élelmiszerbiztonságra összpontosít a Nébih

Idén a háztartási élelmiszerbiztonság és élelmiszerhigiénia jelentőségére hívja föl a fogyasztók figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ételt csak okosan! című kampánya - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
2020. 02. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma

Több mint 24 ezer látogatója volt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari, illetve a HoReCa szakkiállításnak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, ez 12 százalékkal haladja meg az előző kiállítás látogatói számát - közölte a Hungexpo az MTI-vel pénteken.
2020. 02. 09. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: