Nőtt az NN csoport eredménye

Nőtt a holland NN csoport működési eredménye a tavalyi utolsó negyedévben és a tavalyi év egészében.

Nőtt az NN csoport eredménye

A cég honlapján csütörtökön közzétett adatok szerint a működési eredmény éves összevetésben 24,9 százalékkal, 428 millió euróra emelkedett a december végével záródott három hónapban. A tavalyi egész évi működési eredmény 10,3 százalékkal, 1,794 milliárd euróra nőtt.
   
A negyedéves adózott eredmény 329 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 533 millió euró veszteséggel. A tavalyi profit 75,7 százalékkal, 1,962 milliárd euróra emelkedett a 2018. évi 1,117 milliárd euróról.
   
Az NN tőkehelyzetét mutató Solvency II ráta 218 százalékra javult a tavalyi negyedik negyedév végén a negyedévvel korábbi 217 százalékról. A mutató 2018 utolsó negyedévének végén magasabb, 230 százalék volt.
   
A legnagyobb holland biztosító csütörtökön 250 millió euró részvényvisszavásárlási program beindítását is bejelentette.  
   
2014-ben az NN csoport függetlenné vált az ING csoporttól. Az NN csoport vállalatai világszerte 2015-ben vezették be az NN márkanevet. Ebben az évben a magyarországi ING Biztosító is visszatért az NN névhez, működését azóta NN Biztosító név alatt folytatja.

Hozzászólások

A Ford még legalább egy hónapig szünetelteti gyártási tevékenységét Európában

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként - közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.
2020. 04. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna tovább szigorít

Tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen - közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken a Telegram üzenetküldő csatornán.
2020. 04. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Generali lélegeztető gépeket és 20 millió professzionális maszkot szerzett be a koronavírus helyzet kezelésére

Az orvostechnikai eszközök és a maszkok beszerzése a március 13-án a koronavírus helyzetre létrehozott rendkívüli nemzetközi alapból származó adományoknak köszönhetők. Az első lélegeztető gépeket már leszállították Olaszország Lombardia tartományának kórházaiba, a maszkok első szállítmánya két héten, a második szállítmánya pedig három héten belül várható.
2020. 04. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

14 biztosítási tévhit a koronavírus kapcsán

Koronavírus. Az év eleje óta szépen lassan begyűrűzött az életünkbe, mindennapjainkba, a róla szóló hírekkel kelünk és fekszünk, jócskán átírta mindennapjainkat. Ahogy minden iparágat, a biztosítási szektort is érinti a vírus, és sajnos számos tévhittel találkozhatunk. Az alábbiakban a Generali összeszedte a leggyakoribb biztosításokat érintő tévhiteket, amelyeknek nem szabad bedőlni. #maradjotthonisbiztonságban
2020. 04. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában drasztikusan csökkent a megfertőződések száma

Ausztriában jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
2020. 04. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban

Csaknem 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint.
2020. 04. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan érintik az EU-ban ingázó munkavállalókat jogi szempontból a koronavírus miatti határzárak?

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a legtöbb EU-tagállam lezárta a határait, ami a sokmillió, azon belül több tízezer magyar ingázó munkavállalót különösen negatívan érintett. A helyzet munkajogi hátterét a Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője foglalja össze, aki felhívja a figyelmet, hogy ha a be- vagy kiutazási tilalom miatt az ingázó nem dolgozhat, akkor annak az EU-tagállamnak a joga az irányadó a következményekre, amelyben a munkavállaló rendszeresen munkát végez. Amennyiben ugyanakkor az ingázó elveszti a munkáját, a saját tagállamától igényelheti a munkanélküliekre vonatkozó ellátást.
2020. 04. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban februárban 2,2 százalékra lassult a januári 2,3 százalékról a fogyasztói árak éves növekedési üteme, amiben döntő szerepe volt annak, hogy az energiaárak emelkedése 2,2 százalékra mérséklődött a januári 4,7 százalékról.
2020. 04. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Ukrajnának még csak most jön a neheze?

Az ukrán lakossághoz fordult csütörtökön a hétfőn kinevezett új ukrán egészségügyi miniszter, Makszim Sztepanov, arra figyelmeztetve, hogy Ukrajna még a legnehezebb hetek előtt áll, ezért tartsák be a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedéseket.
2020. 04. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárták a mai kereskedést a tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 04. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin meghosszabbította a kényszerszabadságot Oroszországban

Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.
2020. 04. 02. 18:06
Megosztás:
Hozzászólások:

300 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Spanyolországban

Spanyolországban márciusban 9,3 százalékkal, több mint 302 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami a valaha mért legrosszabb havi adat - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2020. 04. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 millió eurós nyári bevételben bíznak a Real Madridnál

A Real Madrid labdarúgócsapatánál legalább 100 millió eurós (36,2 milliárd forintos) bevételben bíznak a nyári átigazolási szezonban.
2020. 04. 02. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődeljárást kezdeményezett a német Vapiano

Csődeljárást kezdeményezett a Vapiano étteremlánc alapítója, a Vapiano Európai Részvénytársaság (SE), a német cég szerdán késő este kiadott közleménye szerint az eljárás nem érinti közvetlenül a Németországban és külföldön franchise formában működő éttermeket.
2020. 04. 02. 10:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ország is aggódik az új magyar törvény miatt

Több uniós ország - Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország - szerda este közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. A nyilatkozat az egyes országok külügyminisztériumainak honlapján jelent meg.
2020. 04. 02. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a légszennyezés az Egyesült Királyságban

Az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások után egyértelműen csökkent a légszennyezés az Egyesült Királyságban a friss adatok szerint.
2020. 04. 02. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia vámmentesíti a járvány megfékezéséhez szükséges importtermékeket

A brit kormány szerdától mentesítette az új koronavírus okozta járvány megfékezéséhez szükséges gyógyító és védőfelszerelések importját a vámok és az illetékek alól.
2020. 04. 02. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,6 millióan kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést Franciaországban

A koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 3,6 millió részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést - jelentette be szerdán Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter.
2020. 04. 02. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén online rendezik meg a Krakkói Filmfesztivált

A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált (KFF), amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező.
2020. 04. 02. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon alacsony a munkanélküliség az euróövezetben, de már nem sokáig

Tizenkét éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban, de a következő hónapokban minden bizonnyal jelentősen megugrik majd annak hatására, hogy az új koronavírus által okozott járvány megfékezésének érdekében az európai országok márciusban szigorú korlátozásokat kezdtek bevezetni.
2020. 04. 01. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások: