Nyelvtanulásra is igényelhető a diákhitel

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Nyelvtanulásra is igényelhető a diákhitel

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a műsorban elmondta, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni.
  
Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.
   
Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik.
   
Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.
   
Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.

Hányast kapnál irodalomból, ha 8. osztályos lennél? Teszteld tudásod ITT!

Hozzászólások

Tud a magyar ember spórolni, ha muszáj - Így kezeltük a járványhelyzetet

A járványhelyzet miatt megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti - derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.
2020. 06. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a helyzet a digitális oktatással?

Hátrányos helyzetű diákokkal is sikeresen működik a digitális oktatás Magyarország és Európa első roma nemzetiségi érettségit adó iskolájában, a pécsi Gandhi gimnáziumban - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte az 1000 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot április végén, ez több mint 79 ezer lakossági szerződést jelent.
2020. 06. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t pénteken.
2020. 06. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új korszak a lakáshitelezésben

Nem meglepő módon a veszélyhelyzet kihirdetése óta a korábbiaknál is meredekebben emelkedik az OTP Bank digitális csatornáinak kihasználtsága. Lényegesen többen intézik bankügyeiket online, fizetik be elektronikus úton csekkjeiket, vagy éppen vesznek fel így személyi kölcsönt. A változó körülményekhez igazodva a hitelintézet egy új szolgáltatást fejlesztett, amelynek eredményeként a lakáshitel felvételének folyamata még egyszerűbbé vált. Az e-LAK megoldásnak köszönhetően az ügyfelek egyes ingatlanfedezetű lakáshiteleket online, a saját otthonukból igényelhetnek. Ha minden szükséges dokumentum rendben van, akkor mindössze egy alkalommal, a szerződés aláírásakor szükséges csak ellátogatniuk a fiókok egyikébe.
2020. 06. 05. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kis KKV-hitelkalauz

Akár a bőség zavarában is lehetnének most a hitelt kereső vállalkozások: a bankoknál több állami támogatású program is indult párhuzamosan a KKV-k finanszírozására. Sokszor maguk a vállalkozások sem tudják, melyik konstrukció lenne számukra a megfelelő: NHP Hajrá, Széchenyi Kártya Program, MFB-hitel?
2020. 06. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Allianz Hungária: Készülj fel a tudásrobbanásra!

Memóriabővítő sebész, űr-idegenvezető, önvezető autó-szerelő, esetleg drón forgalomirányító? A jelenlegi általános iskolás gyerekek 65 százaléka olyan munkát végez majd 2030-ban a World Economic Forumjelentése szerint, amely ma még nem is létezik, ugyanis a technológia fejlődése radikális változásokat hoz a munka világába is. Mindehhez pedig az oktatásnak is alkalmazkodnia szükséges, hiszen az iskolai rendszer szerte a világon olyan alapokon nyugszik, amelynek pilléreit még az iparosodás teremtette meg. De mit tanuljunk? Mitől lesz a tudásunk és a gyerekeink tudása jövőálló? Ennek járt utána az Allianz Hungária A jövőről egyszerűen videósorozatának aktuális részében.
2020. 06. 02. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone

Távoli és iskolai használatra egyaránt alkalmas okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone, húsz magyar oktatási intézményben már működik szolgáltatásuk.
2020. 06. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indul újra az élet a briteknél!

Részlegesen újraindult hétfőn a tanítás a brit iskolákban és egyes piacok is kinyithattak, miután a brit kormány valamelyest enyhítette a koronavírus-járvány megfékezését célzó, több mint két hónapja elrendelt korlátozásokat.
2020. 06. 02. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda program keretében

Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda program keretében - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
2020. 06. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.
2020. 05. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukhatják csok-ot és a Babaváró hitelt a tevékenységüket ideiglenesen szüneteltető egyéni vállalkozók

Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy Babaváró hitel igénylés során.
2020. 05. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős változások lesznek a szakképzésben

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás.
2020. 05. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen hatással volt a hiteltörlesztési moratórium a lakosságra

A hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrás marad a lakosságnál és a vállalatoknál - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
2020. 05. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai

Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok.
2020. 05. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új házirendet ajánl az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar

Átmeneti házirend elkészítését ajánlja az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályok betartásának figyelembevételével.
2020. 05. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátországban csak alapos indok miatt lehet kimaradni az iskolából

Horvátországban hétfőtől a szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, ha hivatkozva nem küldik gyermeküket iskolába, Szlovéniában pedig a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás - írta a helyi sajtó.
2020. 05. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre, óvodákra

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben, június 2. és június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint folyik az oktatás.
2020. 05. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első tapasztalatok az online nyelvvizsgákról

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online módon is szervezhetnek nyelvvizsgát annak érdekében, hogy a rendkívüli körülmények között is biztosított legyen a nyelvvizsgázás lehetősége. Az első tapasztalatok szerint a folyamat zökkenőmentesen zajlik, a vizsgázók nemcsak felkészültek, hanem becsületesek is. A kötelező próbavizsga segít nekik a felkészülésben és a magabiztos vizsgázásban, az otthoni nyugodt és stresszmentes körülmények által a teljesítményük is érzékelhetően javul.
2020. 05. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: