Ők a járvány egyértelmű nyertesei

A koronavírus-járvány elhúzódásának egyértelmű nyertesei az online kereskedések, az internetes vásárlások értéke mind belföldi, mind pedig külföldi viszonylatban jelentősen nőtt idén a második negyedévben - egyebek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden, a magyarországi pénzforgalomról közzétett elemzéséből.

Ők a járvány egyértelmű nyertesei

Magyarországon az internetes vásárlások tranzakciószáma 43 százalékkal, az értéke pedig közel 50 százalékkal bővült az idén április-júniusban, az előző év azonos negyedévéhez képest. A határon átnyúló tranzakciók esetében pedig rendre 18 és 12 százalékos növekedést mutatnak az adatok. Az online vásárlások aránya így az összes fizetési kártyás vásárlási tranzakción belül darabszámban és értékben már meghaladta a 19 és 27 százalékot - mutat rá az elemzés.
   
A jelentés szerint a járvány negatív hatásai a pénzforgalmi infrastruktúrát nem befolyásolták jelentősen, azonban a forgalmi adatokban már jelentős volt a visszaesés szinte az összes fizetési mód esetében. Ezt elsősorban a fogyasztók óvatossági megfontolásaival, a bevezetett korlátozó intézkedésekkel és a gazdasági folyamatok lassulásával magyarázta a jegybank. Az átutalások és a csoportos beszedések forgalmának korábbi stabil növekedése is csökkenésbe fordult át. Az MNB szerint valószínűsíthető, hogy a készpénzes vásárlási forgalom még ennél is jelentősebb mértékben eshetett vissza.
   
A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlási forgalom korábbi dinamikus bővülése is megtorpant - írták. Ugyan a lebonyolított tranzakciók értéke még 9 százalékkal nőtt a második negyedévben 2019 azonos időszakához képest, azonban a tranzakciószám több mint 3 százalékos csökkenést mutat. Mindezek eredményeként a hazai kártyákkal összesen 236 millió vásárlási tranzakciót bonyolítottak az ügyfelek 2018 milliárd forint összértékben.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
   
Az utazással kapcsolatos általános óvatosság és a bevezetett korlátozások miatt főként a határon átnyúló, fizikai kereskedői helyzetekben lebonyolított tranzakciókban látszódik jelentős visszaesés: a tranzakciók száma közel 47, értéke pedig 60 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakit. A belföldi, bolti kártyahasználat tranzakciószáma 8 százalékos visszaesést mutat, ugyanakkor a vásárlási érték még 5 százalékot meghaladó bővülést. Ez a fogyasztók elővigyázatossági megfontolásaira vezethető vissza, mivel jóval kevesebbszer mentek el fizikai üzletekbe - írta az MNB.
    
Az érintéses fizetési kártyás tranzakciók aránya a bolti kártyás vásárlásokon belül megközelítette a 94 százalékot, ami több mint 2 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a jegybank kezdeményezésére a kormány április 15-től előírta az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra emelését.
   
A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma a második negyedév végén 10,5 millió körül alakult, az elsődlegesen fizetési célú fogyasztói számlák száma is változatlanul közel 6,7 millió volt. A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma sem változott, kevéssel 9,6 millió alatti az időszak végén, ugyanakkor az érintőkártyák több mint 237 ezres növekményének köszönhetően arányuk az összes kártyán belül megközelítette a 89 százalékot, ami 2,6 százalékpontos növekedés 2020 első negyedévéhez képest.

Hozzászólások

Lendületet kaptak a magyar vásárlók, de még nincs minden rendben

Szeptemberben elején a járvány során megtorpanó kiskereskedelmi forgalom felpörgött, de a növekedés felemásan alakult – áll Németh Dávid, a K&H vezető elemzője által készített összeállításban. Az élelmiszereknél és a gyógyszereknél kiugró volt a többlet, az elektronikai cikkeknél viszont drasztikus csökkenés látható. Kiderül az is, mi kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb növekedési pályára kerüljön a kiskereskedelem.
2020. 10. 01. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult az Appeninn Nyrt. menedzsmentje

Megtartotta rendkívüli közgyűlését az Appeninn Nyrt., amelynek keretében szinte teljes mértékben átalakult a társaság igazgatótanácsának és auditbizottságának összetétele, továbbá megerősítették az igazgatótanács által áprilisban, a jogszabályi kötelezettségeknek történő megfelelés érdekében közgyűlési hatáskörben meghozott döntéseket. A nagyrészvényesek javaslataira több széleskörű tapasztalattal rendelkező szakembert is megválasztottak vezető tisztségviselőnek, az ülést követően pedig az igazgatótanács megválasztotta a vállalat vezérigazgatójának dr. Bihari Tamást.
2020. 10. 01. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ikea kivonja választékából a nem újratölthető alkáli elemeket

Az Ikea kivonja lakberendezési termékeinek globális kínálatából a nem újratölthető alkáli elemeket 2021. októberéig, a lakberendezési áruházlánc ezzel a tölthető elemek használatára szeretné ösztönözni vásárlóit.
2020. 10. 01. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig érezte meg a járványt a Market Építő Zrt.

A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat, ami éves összevetésben a koronavírus-járvány negatív hatása ellenére is csupán 3-5 százalékos csökkenést jelent, az árbevétel várható alakulásában az is szerepet játszik, hogy a BMW gyár beruházása 2021-re tolódott - mondta a vállalat vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 10. 01. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BKIK javaslatai a kormány és a főváros részére a budapesti taxisokat sújtó elhúzódó válsághelyzet enyhítésére

A taxis szakma számára levélben kért a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hosszú távú enyhítését célzó intézkedéseket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől és Karácsony Gergely főpolgármestertől.
2020. 10. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 250 sikercég a BÉT50 közösségben – megérkezett az ötödik kiadvány

Ötödik alkalommal publikálta a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványát. Az évente 50 sikeres hazai középvállalatot bemutató publikáció az idén 30 éves BÉT tőzsdeaspiráns vállalatok támogatását célzó törekvésének egyik legjelentősebb eszköze, amely amellett, hogy megjelenési lehetőséget biztosít az érintett vállalatoknak, bemutatásuk útján a kkv-szektor és a lakosság számára is inspirálóan hathat.
2020. 10. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10%-kal nőttek az átlagbérek Magyarországon

Bár az idén 10 százalékkal nőttek az átlagbérek, jövőre visszafogottabb növekedésre lehet számítani.
2020. 10. 01. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2020-as cafeteria piacát is átírja a koronavírus-járvány: év végi buli helyett kapnak-e jutalmat a munkavállalók?

A koronavírus-járvány a cafeteria-juttatások piacán is rendkívüli helyzetet eredményezett. A hagyományos év végi céges bulik, vacsorák idén valószínűleg elmaradnak. Helyettük, ha a cégek helyzete lehetővé teszi, akár béren kívüli juttatást is kaphatnak a munkavállalók. A cafeteria-piacon rendkívül mozgalmas év 2020: az Erzsébet-utalvány megszűnt, de Nemzeti Utalvány néven új szereplő is érkezett, míg a jogszabályváltozásoknak köszönhetően kedvezőbbé vált a SZÉP kártya adózása – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.
2020. 10. 01. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit költ a magyar ember egészségügyi termékekre?

Magyarországon havonta átlagosan 15 ezer forintot költöttek az emberek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre - derül ki az augusztusi Cofidis Hitel Monitorból.
2020. 10. 01. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a számokat húzták ki a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 30-án megtartott 40. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős eredményjavulást ért el a Opus Global

Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint teljes átfogó eredményt ért el a tavalyi év ugyanezen időszakának proforma 1,288 milliárdos veszteségével szemben, ez 4,233 milliárd forint eredményjavulást jelent - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 09. 30. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte bevételét a Duna House Holding

A Duna House Holding az első fél évben 4,41 milliárd forint bevételt ért el a tavaly első fél évi 3,9 milliárd forint után - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.
2020. 09. 30. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 7 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt.

Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, közel 7 milliárd forintot ért el az idei első félévben az OTT-ONE Nyrt., amely közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsdén közzétett üzleti jelentésben. A társaság a félév során eredményesen alkalmazkodott a megváltozott piaci körülményekhez, továbbá nagymértékű profiltisztítást hajtott végre, amely elősegíti a társaság core tevékenységeinek előtérbe helyezését és a hosszú távon eredményes működés biztosítását.
2020. 09. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Mol a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,81 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 32 923,53 ponton zárt szerdán.
2020. 09. 30. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészült a posta és a NAV a karácsonyi nemzetközi forgalomra

Felkészült a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, a külföldről interneten vásárolt ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni - hívta fel a figyelmet a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 09. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végéig fennmarad a 10 százalék körüli béremelkedési ütem

Az idei év végéig fennmarad a 10 százalék körüli béremelkedési ütem, amit az összetételhatás is segít, azzal hogy a statisztikából kikerülő, részmunkaidőbe, vagy tartalékállományba átirányított munkavállalók az alacsonyabb keresetűek közé tartoztak korábban. A növekedés ütemét kötelező és a megállapodásokból eredő béremelések stabilan fenntartják, de jövőre a vállalatok már óvatosabban fognak ilyen kötelezettségeket vállalni - kommentálták a KSH legfrisseb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2020. 09. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai központot épít a Marso Kft.

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2020. 09. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázhatják az orvosok bérét?

Az Origo internetes lap információi szerint a kormány szerdán az orvosi kamara javaslatairól tárgyal; a testület a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.
2020. 09. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a magyar átlagkereset?

Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tarolt a magyar márka a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén

A Grapoila olajsajtoló mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ elsőrangú, legnagyobb elismeréssel járó londoni székhelyű gasztronómiai világversenyén, a Great Taste Awards-on. A cég olajai és lisztjei túlzás nélkül levették a lábukról a zsűritagokat, akik a hagyományhoz hűen ezúttal is vakon kóstoltak, hogy semmi ne befolyásolja az ítéletüket. A győzelem kizárólag a minőségi alapanyagokon, a szakértelmen és a technológián múlt ebben az évben is, a Grapoila pedig minden túlzás nélkül az idei kiírás egyik legnagyobb nyertese lett.
2020. 09. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: