Októberben rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án - közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Októberben rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat
A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án.
    Az egyesület honlapján található programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.
    A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.
    Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy új, online felületen (https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSepe6tM0jABZaERN19PS4Yf8QOMGsIej4JRYcFX1RBHF-VbXg/viewform).
    Mint írják, az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudják fogadni, ezért kérnek mindenkit, hogy az új online felületet használja.
    Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.
    Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.   

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án.   

Az egyesület honlapján található programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.   

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.   

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy új, online felületen (https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSepe6tM0jABZaERN19PS4Yf8QOMGsIej4JRYcFX1RBHF-VbXg/viewform).   

Mint írják, az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudják fogadni, ezért kérnek mindenkit, hogy az új online felületet használja.   

Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.   

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Módosult a Vodafone hivatalos cégneve

Módosult a Vodafone Magyarország hosszú cégneve, a mobil szó eltörlésével a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

November 6-án kezdi meg a működését a Takarékbank Zrt.

A Takarékbank Zrt. október 31-én jön majd létre tizenegy takarékszövetkezet és két bank - a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. - egyesülésével, a Takarék Csoport egyetlen univerzális bankja a szükséges informatikai átállás miatt azonban csak november 6-án, várhatóan a délelőtt folyamán kezdi meg a működését - közölte a Takarék Csoport kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén nagyobb csomagforgalomra számít a Magyar Posta

A Posta előrejelzése szerint 14 százalékkal emelkedhet a csomagok és csomagjellegű küldemények száma idén az előző évhez képest, a forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik - tájékoztatta a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közös közleményében az MTI-t.
2019. 10. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció

Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció indult kedden, a személyszállító gépjárműveket ellenőrzik, különös tekintettel a menetíró készülékekre, a tachométerekre vonatkozó előírások betartására az Európai Útellenőrzési Együttműködés ellenőrzéssorozatának részeként - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 10. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon több mint 4500 vállalkozás értékesít online piactéren

Magyarországon több mint 4500, jellemzően kis- és közepes vállalkozás (kkv) vesz részt az internetes kereskedelemben online piactereken keresztül, és 2018-ban már közel 12 milliárd forintos nettó forgalmat realizáltak ezeken a felületeken, ami a teljes belföldi online kiskereskedelmi forgalom 2-3 százaléka - közölte a GKI Digital kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó utószezonra számíthatnak az utazási irodák

Jó utószezonra számíthatnak az utazási irodák az eddigi foglalások szerint - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége marketing és kommunikációs bizottságának tagja kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János: a vízválság mára valósággá vált

Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten.
2019. 10. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyes, inváziós fűfaj terjed Magyarországon

Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Debreceni Egyetem (DE) Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.
2019. 10. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.
2019. 10. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a kenyér ára - egy ábrán mutatjuk

fehér kenyér, házi jellegű kenyér, félbarna kenyér fogyasztói átlagára forintban
2019. 10. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően - értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hatással lesz a PiS győzelme a lengyel-magyar kapcsolatokra

Pozitív hatással lesz a lengyel-magyar kapcsolatokra és a közép-európai térség együttműködésére, hogy a vasárnapi lengyel parlamenti választásokon a Jog és Igazságosság (PiS) párt győzött - közölte Szabó Dávid külpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 15. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB elnöke a ferihegyi gyorsvasút megépítését és a cukor megadóztatását sürgeti

A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de javaslatot fogalmaz meg Matolcsy György a bölcsődei influenza felszámolására és egy totális Budapest-megújítási programra, valamint nyelvtudási fordulatra is 2030-ra.
2019. 10. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ 118 országából érkeznek vendégek a Budapesti Víz Világtalálkozóra

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra - közölte az MTI-vel hétfőn az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
2019. 10. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csütörtökön kezdődnek a Mozinet Filmnapok

Csütörtökön kezdődnek a 9. Mozinet Filmnapok; a vasárnapig tartó mustrán kilenc filmet láthat a közönség Budapesten és több vidéki városban.
2019. 10. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a Semmelweis-egészségnapok rendezvényei

Háztartási balesetekre, a hozzátartozók gyors egészségügyi ellátására, de akár életmentésre, vészhelyzetek elhárítására is felkészülhetnek az érdeklődők a Semmelweis-egészségnapok következő, novemberi rendezvényén.
2019. 10. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától rövidített útvonalon jár a fogaskerekű

Pályafelújítás miatt szerdától rövidített útvonalon, csak a Városmajor és az Erdei iskola között jár a fogaskerekű - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2019. 10. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három új bemutatót tart a Szegedi Egyetemi Színház

Három új bemutatót tart tizenhetedik évadában a Szegedi Egyetemi Színház, és több különböző helyszínen tovább játssza népszerű produkcióit.
2019. 10. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar gazdaság igényeihez kell igazítani a szakképzést

A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményének megőrzéséhez, illetve fokozásához szükség van változtatásokra az oktatásban, a szakképzést a gazdaság igényeihez kell igazítani - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára (ITM) az Európai Szakképzési Hét magyarországi megnyitóján hétfőn Budapesten.
2019. 10. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: