Orbán Viktor szerint erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést

A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

Orbán Viktor szerint erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést

Orbán Viktor és Angela Merkel a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján ökumenikus istentiszteleten vett részt, majd kétoldalú megbeszélést folytatott.
   
A tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta: "nem látni olyan eseményeket, amelyek megzavarnák a magyar-német kapcsolatokat, viszont vannak olyan tényezők, amelyek kikényszerítik a gazdasági együttműködés erősítését". Kiemelte: a gazdasági kérdések álltak a tárgyalások súlypontjában, hiszen Németország elsőszámú kereskedelmi partnere és befektetője Magyarországnak.
    

A kétoldalú kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra. Hatezer Magyarországon működő német vállalat 300 ezer magyarnak ad munkát, és augusztus közepéig 17 új nagy német beruházásról született döntés - közölte. Orbán Viktor megjegyezte: az elkövetkező időben újabb menetrendet állítanak össze a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről a szakminiszterek.
  
Szó volt továbbá arról, hogy a német haditechnika fontos szerepet játszik a magyar hadiipari fejlesztésekben - közölte.
 
Orbán Viktor elmondta, hogy mindezek mellett az Európai Unió (EU) bővítéséről is egyeztettek, ugyanis Magyarországnak az az érdeke, hogy a Nyugat-Balkán mielőbb az unió része legyen. Magyarország szorgalmazza az EU további bővítését, ebben kulcsország Szerbia, amellyel a csatlakozási tárgyalások felgyorsítása Európa érdekét is szolgálja - tette hozzá.
   
Orbán Viktor elmondta: beszéltek a fejlesztési együttműködésről is Afrikában, mert a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, javítani kell Afrika népességmegtartó képességét, és ennek érdekében közös programokat finanszíroznak.
    

Kérdésre a kormányfő elmondta: Közép-Európa országai sokakat, talán a nyugat-európaiakat is meglepő ütemben modernizálódnak és fejlődnek, mióta az EU tagjai lettek. A közép-európai régió felemelkedéséről lehet beszélni, és az európai egység jövője azon múlik, hogy levonják-e ennek konzekvenciáit - tette hozzá.
   
Kiemelte: Közép-Európa most már hozzáad az európai gazdasági teljesítményhez, ezért a hagyományos német-francia tengely kiegészül a közép-európai népek érdekeinek figyelembe vételével. Ez egy új folyamat, amely most teljesedik ki, és Közép-Európa súlya az európai döntéshozatalban folyamatosan nőni fog - tette hozzá.
 
Hangsúlyozta: Németország érti ezt a folyamatot, ezért a német-közép-európai kapcsolatoknak kitüntetett jelentősége lesz az európai egység fenntartásában.
    

A miniszterelnök azt is mondta: az Európai Bizottság új elnöke esély Magyarország számára és a régi viták helyett új vágányokon indulhatnak el a tárgyalások.
  
Ugyancsak kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette: 30 éve azért bontották le a falakat, hogy a keletnémetek szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek. Most pedig azért védjük a déli határt, hogy a németek továbbra is szabadságban, biztonságban élhessenek. A határvédelem a kötelességünk, amelyet az eddigieknek megfelelően el fogunk látni, bár jó lenne, ha Brüsszel átvállalná a költségek egy részét - mondta.
    

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar határ védelme a magyar-német kapcsolatok egyik kulcskérdése, mert a migránsáradat nem ért véget, folyamatosan számolni kell a délről érkező nyomás növekedésével. Ausztriára és Németországra csak akkor nem zúdulnak rá az illegális bevándorlók, ha Magyarország védi a határait - jelentette ki.
  
A kormányfő úgy látja, a magyar demokráciát elmarasztaló vélemények politikailag elfogultak, ténybeli állításokat nem nagyon tartalmaznak. Azt ajánlotta, mindenki jöjjön Magyarországra személyes tapasztalatot gyűjteni, és akkor megérti, "hogyan élünk mi itt". Egyre jobban teljesít Magyarország, ezért jó okunk van rá, hogy folytassuk, amit elkezdtünk - hangsúlyozta.
    

Orbán Viktor a Páneurópai Piknikről elmondta: bár 30 éve volt, nem veszített a fontosságából ez a nap, amely a berlini fal leomlásához vezető események kiindulópontja és Európa újraegyesítésének kulcspillanata volt.
   
Ez a nap akkor azért jöhetett el, mert sosem hittük el, hogy hosszabb távon létezhet két Európa. Csak egy Európa van, amelyet a szabadságszerető népek újraegyesítettek - hangsúlyozta a magyar kormányfő.

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 01. 23:00
Megosztás:

Az olasz külügyminiszter szerint az iráni konfliktusnak gazdasági következményei lesznek

Több ezer iráni ünnepelte az Ali Hamenei ajatollah elleni izraeli-amerikai katonai támadást Rómában, miközben Antonio Tajani olasz külügyminiszter a konfliktus gazdasági következményeire figyelmeztetett.
2026. 03. 01. 22:00
Megosztás:

Két városrehabilitációs projekt indult el Miskolcon

Két szociális célú városrehabilitációs projekt indult el összesen 1,35 milliárd forintos európai uniós támogatásból Miskolcon - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.
2026. 03. 01. 21:00
Megosztás:

Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren

Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
2026. 03. 01. 20:00
Megosztás:

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás: