Óriási összegű védelmi költségvetési törvényt szavaztak meg az Egyesült Államokban

Kedden az amerikai szenátus is megszavazta az óriási összegű védelmi költségvetési törvényt, amely pénzügyi keretet teremt az űrhaderő számára, és szankcionálja az Európába irányuló két új orosz gázvezetéket, az Északi Áramlat 2-t és a Török Áramlatot.

Óriási összegű védelmi költségvetési törvényt szavaztak meg az Egyesült Államokban

A republikánus többségű szenátus 84:8 arányban fogadta el a képviselőház által a múlt szerdán már 377:48 arányban megszavazott törvényjavaslatot, amely most a Fehér Házba kerül.
    
Az Északi Áramlat 2 gázvezetéken jövő év közepétől jut el gáz a Balti-tenger alatt Oroszországból Németországba, a Török Áramlat vezetéken pedig januártól a Fekete-tenger alatt Törökországba, onnan pedig Kelet-Európába. Az amerikai védelmi költségvetési törvény büntetni tervezi a gázvezetékeket lefektető hajókat és a vezetéképítő munkában résztvevőket egyaránt.
   
A törvény értelmében a gázvezetékek öt éven át szankcionálhatók, de az amerikai elnök feloldhatja ezeket, ha bizonyítani tudja a kongresszusnak, hogy az Egyesült Államok minimálisra tudta csökkenteni a Kreml képességét arra, hogy saját politikai céljaira használja a gázvezetékeket. Donald Trump amerikai elnök a múlt heti képviselőházi voksolás után már jelezte, hogy azonnal aláírja és ezzel törvényerőre emeli a javaslatot. "Hűha, minden prioritásunk bekerült a törvénytervezetbe: a katonák fizetésemelése, a hadsereg újjáépítése, a fizetett szülési szabadság, a határbiztonság és az űrhaderő!" - írta a Twitteren
   
A 738 milliárd dollár kiadásáról szóló törvény elemzők által "történelminek" minősített egyik újdonsága, hogy három hónapos fizetett szülési szabadságot biztosít a szövetségi intézmények valamennyi alkalmazottjának. A fizetett szülési szabadság törvénybe iktatása a szövetségi intézményeknél 2,1 millió embert érint, akik 2020 januárjától igénybe vehetik akár szülés, akár örökbefogadás, akár dajkaságba vett gyermekek esetén. A feltétel csupán az egyéves munkaviszony megléte. A törvény értelmében 3,1 százalékkal emelik a katonák fizetését, és költségvetési hozzájárulást biztosítanak a hadsereg kötelékében dolgozók lakhatási lehetőségeinek bővítéséhez is.
   
Az elemzők egyértelműen Donald Trump győzelmének tartották az űrhaderő kiépítésére elkülönített összeget, amelynek révén a gyakorlatban is megvalósítható az Egyesült Államok 2018 júniusa óta tervezett új haderőneme.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Erős csökkenéssel kezdték a pénteket az amerikai piacok

Erős csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, mivel az új koronavírus által okozott járvány Kínán kívüli gyors terjedése felszította azokat az aggodalmakat, hogy recesszióba kerülhet a világgazdaság.
2020. 02. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

A világpiaci folyamatokkal összhangban nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2020. 02. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiába nyugtat Trump - a piac ideges

Trump igyekezett tegnap megnyugtatni az amerikaiakat a koronavírussal kapcsolatban. Szerinte az új megbetegedések száma az USA-ban pár napon belül akár nullára eshet vissza.
2020. 02. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bernie Sanders legyőzheti Donald Trumpot?

Egyre többen gondolják úgy az Egyesült Államokban, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders vermonti szenátor a Demokrata Párt színeiben legyőzheti a republikánusok jelöltjét, Donald Trump elnököt a novemberi választáson - derül ki az Ipsos közvélemény-kutató cég és a Reuters hírügynökség közös felméréséből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra.
2020. 02. 27. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus-cár kinevezésén gondolkodik Trump elnök

Donald Trump amerikai elnök koronavírus-cárt, vagyis a koronavírus elleni küzdelmet irányító vezető kinevezését tervezi - jelentette szerdán a Politico.
2020. 02. 27. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán a keddi jelentős, három százalék körüli gyengülés után.
2020. 02. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három százalékos esés után pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék

Erősödéssel indítottak az amerikai tőzsdék kedden a hétfői nagy, három százalékot meghaladó esés után, amit a koronavírus terjedésével kapcsolatos befektetői aggodalmak váltottak ki.
2020. 02. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Justin Bieber megdöntötte Elvis Presley rekordját

Justin Bieber megdöntötte Elvis Presley 59 éves rekordját: a kanadai énekes 25 évesen a legfiatalabb szólóelőadó lett, aki hét első helyezett lemezzel rendelkezik, miután Changes című albuma is az amerikai Billboard slágerlista élére tört.
2020. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új antibiotikumot találtak mesterséges intelligencia segítségével

Először találtak egy új típusú antibiotikumot mesterséges intelligencia (MI) segítségével amerikai tudósok. Szakértők jelentős áttörésnek tartják a felfedezést a gyógyszerrezisztencia elleni küzdelemben - számolt be róla a BBC News.
2020. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikába készülsz? Íme, néhány létfontosságú tudnivaló, ami nélkül nem indulhatsz el!

Mennyivel előre kell beutazási engedélyt igényelni? Milyen típusú biztosítást érdemes kötni? És mi a helyzet a koronavírussal? Minden lényeges kérdést körüljártunk, ami egy amerikai útra készülve felmerülhet.
2020. 02. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészül a Jóbarátok egy külön epizódja a régi sztárokkal

Egy epizód erejéig újra összeáll a Jóbarátok régi sztárszereposztása. A 15 éve befejeződött népszerű sorozat új részét a májusban induló HBO Max streamingszolgáltató rendelte meg.
2020. 02. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump további anyagi segítséget ígér az amerikai farmereknek

Donald Trump amerikai elnök pénteken további segítséget ígért az amerikai farmereknek, miután a kínai vásárlások kisebb mértékűek a tervezettnél.
2020. 02. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter felfüggesztette Michael Bloomberg kampányának manipulált videóját

A Twitter péntek este felfüggesztette a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos vállalkozó egyik kampányvideóját. A közösségi médium manipuláltnak ítélte a videót.
2020. 02. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde indexei

Csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők a biztonságosabb eszközök, így az államkötvények és az arany felé fordultak, mert aggasztja őket, hogy Kínában és Kínán kívül is jelentősen nőtt az új koronavírus által megfertőzött betegek száma.
2020. 02. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva Trump újraválasztását támogatja

Moszkva Donald Trump amerikai elnök újraválasztását támogatja - írta a The New York Times című napilap az internetes oldalán helyi idő szerint csütörtök este, utalva arra a zárt ajtók mögötti tájékoztatóra, amelyet a hírszerzés egyik szakembere tartott amerikai törvényhozóknak.
2020. 02. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan elzárhatja a pénzcsapot a Fed

A Fed tervei szerint áprilist követően már nem lesz szükség arra, hogy rövidlejáratú államkötvények visszavásárlási megállapodásával addicionális likviditást nyújtson a bankoknak, derült ki a január végi kamatdöntő ülés tegnap közzétett jegyzőkönyvéből.
2020. 02. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei az előző napok újabb rekordjai után.
2020. 02. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikaiak számára a legfontosabb választási kérdés az egészségügy

Az egészségügyi ellátás és a gyógyszerárak magas költsége a legfontosabb kérdés az amerikaiak számára a választások előtt - állapította meg a Politico című lap és a Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének szerdán nyilvánosságra hozott közös felmérése.
2020. 02. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kiállt a GE mellett

Tegnap Donald Trump a General Electric mellett állt ki Twitteren.
2020. 02. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: