Összeállt a 2021-es Világjátékok programja

A 2021-es Világjátékok hivatalos versenyprogramjában tíz olyan sportág is helyet kapott, amely már az 1981-es elsőn is ott volt.

Összeállt a 2021-es Világjátékok programja

A játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén hirdette ki a műsort, eszerint a Santa Clara-i nyitányon szerepelt bowling, búvárúszás, torna, karate, erőemelés, racquetball, görkorcsolya, softball, kötélhúzás és vízisí ezúttal is szerepel a programban.
   
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint mind a 12 olyan sportág helyet kapott, amelyben a magyarok a legutóbbi, 2017-es, lengyelországi Világjátékokon indultak. Az NVESZ örömmel számolt be arról, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai debütálás után is ott lehet a Világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbje, a kick-box a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban szerepel.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
A három év múlva esedékes, 11. Világjátékokat - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt - 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban mintegy 100 ország 3600 versenyzőjének részvételére számítanak.
   
Az alabamai eseményen ünneplik a Világjátékok elindításának 40. évfordulóját.
    

"Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára mind a helyszínen, mind pedig a televíziók képernyőjén. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széles körű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság" - nyilatkozott José Perurena, az IWGA elnöke, hozzátéve, hogy a program összeállításakor figyelembe vették a tavalyi Világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket.


A 2021-es Világjátékok hivatalos sportágai:
    művészi sportok: táncsport, tornasportok
    küzdősportok: ju-jitsu, karate, kick-box, muay thai, szumó
    labdajátékok: kajakpóló, fistball, floorball, strandkézilabda, korfball, lacrosse, racquetball, softball, fallabda
    precíziós sportok: íjászat, biliárd, golyósportok, bowling
    erősportok: erőemelés, kötélhúzás
    trendsportok: repülősportok, búvárúszás, frizbi, életmentés, tájfutás, görkorcsolya, sportmászás, vízisí és wakeboard

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Fennakadásokat okoz a hó az Egyesült Államokban

Hótakaró borítja az amerikai Középnyugatot és a keleti partvidéket, fennakadások vannak a közlekedésben, repülőjáratokat töröltek.
2019. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump aláírta az őslakosok egészségügyi ellátását könnyítő rendelkezést írt

Donald Trump amerikai elnök indián őslakosok egészségügyi ellátását könnyítő rendelkezést írt alá pénteken.
2019. 01. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump miatt lemondta külföldi útját az amerikai házelnök

Nancy Pelosi amerikai házelnök pénteken lemondta a Brüsszelbe, Egyiptomba és Afganisztánba tervezett útját, miután előző nap Donald Trump elnök levélben közölte, hogy ő és a delegáció nem veheti igénybe a Pentagon (védelmi minisztérium) katonai külön repülőgépét.
2019. 01. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be pénteken, helyi idő szerint a kora délutáni órákban a Fehér Ház.
2019. 01. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott az amerikai fogyasztók hangulata

Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói hangulat januárban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2019. 01. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem megy amerikai küldöttség a davosi világgazdasági fórumra

Nem megy amerikai küldöttség a davosi világgazdasági fórumra - jelentette be csütörtök este Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
2019. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok kitart a szíriai csapatkivonás mellett

Az Egyesült Államok kitart a szíriai csapatkivonás mellett - hangoztatta Mike Pence amerikai alelnök szerdán délután kiadott közleményében.
2019. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai építőipar kilátása

Az amerikai lakásépítő cégek némileg derűlátóbbak voltak januárban, mint egy hónappal korábban.
2019. 01. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel indítottak az amerikai tőzsdeindexek

Tovább emelkedtek a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán az előző napi erősödés után.
2019. 01. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős ütemben csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban az utóbbi két év legerősebb ütemével csökkentek a havi összevetésű termelői árak decemberben az energetikai termékek és a kereskedelmi szolgáltatások költségeinek mérséklődésével, újabb jeleként az enyhe, kordában tartott inflációnak, ami lehetővé teszi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) türelmes legyen idén a kamatemelésekkel.
2019. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az amerikai igazságügyminiszter-jelölt szenátusi meghallgatása

Kinevezése esetén nem enged majd semmiféle nyomásgyakorlásnak - ígérte szenátusi meghallgatásának első napján William Barr amerikai igazságügyminiszter-jelölt.
2019. 01. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe pluszban nyitottak az amerikai tőzsdeindexek

Enyhe pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, az emelkedést némileg visszafogta a JP Morgan Chase amerikai bankcsoport vártnál rosszabb gyorsjelentése.
2019. 01. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggesztették a fogamzásgátlók egészségbiztosítási finanszírozásának nehezítéséről szóló rendelkezést az USA-ban

A kaliforniai után újabb, ezúttal pennsylvaniai szövetségi bíró függesztette fel a Trump-kormány rendelkezését a fogamzásgátlók egészségbiztosítási finanszírozásának nehezítéséről az Egyesült Államokban, ezúttal az ország egész területére érvényesen.
2019. 01. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Soha nem dolgoztam Oroszország javára

Donald Trump amerikai elnök hétfőn visszautasította azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint korábban Oroszország javára dolgozott volna.
2019. 01. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A valaha volt leghosszabb kormányzati leállás az USA-ban

Vasárnap már 23-dik napja volt érvényben a részleges kormányzati leállás az USA-ban, ami így az ország történetének leghosszabb leállásaként vonult be a könyvekbe.
2019. 01. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vastag hótakaró borítja az Egyesült Államokat

A középnyugati államok után már az Egyesült Államok keleti partvidékét is vastag hótakaró borítja.
2019. 01. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 22. napjába lépett a részleges kormányzati leállás az Egyesült Államokban

A 22. napjába lépett a részleges kormányzati leállás szombaton az Egyesült Államokban, és ezzel az ország történetének leghosszabbjává vált.
2019. 01. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a film tarolt az észak-amerikai mozikban

Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquamant, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén - írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.
2019. 01. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő héten folytatódnak az amerikai-török tárgyalások

Az amerikai-török katonai tárgyalások a jövő héten folytatódnak - jelentette be John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken egy rádióinterjúban.
2019. 01. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás