Öten pályáznak a brit Munkáspárt vezetői tisztségére

Öt érvényes pályázat érkezett a hétfői határidőig a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetői tisztségére.

Öten pályáznak a brit Munkáspárt vezetői tisztségére

A Labour jelenlegi vezetője, Jeremy Corbyn a december 12-én tartott nagy-britanniai parlamenti választás után jelentette be távozási szándékát, de utódja megválasztásáig ellátja a pártvezetői feladatokat.
   
A Munkáspárt a decemberi választáson több mint nyolc évtizede nem tapasztalt súlyosságú vereséget szenvedett: alsóházi frakciójának létszáma 59 fővel 203-ra, szavazataránya 7,8 százalékponttal 32,2 százalékra csökkent.
   
A Boris Johnson miniszterelnök vezette Konzervatív Párt ugyanakkor a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott: szavazatarányát 1,2 százalékponttal 43,6 százalékra, frakciójának létszámát 47-tel 365 főre növelte, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.
   
A hétfő délutáni nevezési határidőig négy nő és egy férfi szerezte meg az alsóház, illetve az Európai Parlament munkáspárti képviselőitől a szükséges számú támogatást ahhoz, hogy indulhasson a Labour vezetőválasztási kampányában.
   
Emily Thornberry, a munkáspárti árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje a határidő lejárta előtt nem egészen tíz perccel gyűjtötte össze a minimálisan szükséges 22 támogató aláírást.
   
Rajta kívül Rebecca Long Bailey, Lisa Nandy, Jess Phillips és - egyetlen férfi indulóként - Sir Keir Starmer verseng a vezetői tisztségért.
   
A legnépszerűbb jelöltnek Starmer bizonyult: a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje 88 voksot kapott, a többiekre leadott frakciószavazatok száma 23 és 33 között volt.
   
Szerdától február 14-ig a választókerületi Labour-pártszervezetek, illetve a Munkáspárt társult szervezetei, mindenekelőtt a pártot támogató szakszervezetek voksolhatnak az általuk preferált jelöltre, február 21-től április 2-ig pedig a Munkáspárt regisztrált tagjai szavazhatnak postai úton.
   
A vezetőválasztás eredményét április 4-én jelentik be.
   
A londoni fogadóirodák Sir Keir Starmert tartják messze a legesélyesebb jelöltnek. A Munkáspárt új vezetőjének kilétére kiírt tétek hétfői átlagából az vezethető le, hogy a fogadási cégek 75 százalékos valószínűséget adnak Sir Keir győzelmére.
   
Starmer korábban többször is hangoztatta, hogy népszavazást szeretne a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, biztosítva azt a lehetőséget, hogy a választók  a bennmaradásra is voksolhassanak. Ez az álláspont jórészt megjelent a Munkáspárt választási programjában is.
   
Teljesen valószínűtlen azonban, hogy ez a brit kilépésig ténylegesen napirendre kerüljön, mivel Nagy-Britannia a jelenlegi tervek szerint január 31-én távozik az Európai Unióból.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: