Panellakás biznisz: 60 éve adták át az elsőt, de ma is jól tartják magukat

Bár 2019 első három negyedévében éves szinten 11 százalékkal csökkent országosan a használtlakás-eladások száma, a panellakások továbbra is jól tartják népszerűségüket és árukat. Az ingatlanpiacot jelenleg lassuló áremelkedés jellemzi, de az OTP Ingatlanpont vezető elemzője úgy látja, a paneleknél rögzített négyzetméterár-rekord nincs veszélyben.

Panellakás biznisz: 60 éve adták át az elsőt, de ma is jól tartják magukat

A Központi Statisztikai Hivatal 2019 első három negyedévének adatait összegző friss lakáspiaci jelentése szerint az eladott használt ingatlanok 53 százaléka családi ház volt. Tavaly az első kilenc hónapban a többlakásos épületben lévő nem-panel lakások piaci részesedése tovább csökkent 3 százalékkal, míg a panellakások aránya lényegében nem változott, maradt az egy évvel korábban mért 15 százalékon. Ráadásul a leggyorsabban a panellakások ára emelkedett: vidéken és a fővárosban egyaránt 22 százalékkal nőtt 2018 óta, miközben a nem-panel társasházi lakások 13, a családi házak átlagosan 3,7 százalékkal drágultak.

Csúcstartók a fővárosban és vidéken

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2019-re vonatkozó tranzakciós adatai szerint Budapesten a III. kerületi Kaszásdűlőn és az Aquincumi (Pók utcai) lakótelepen is volt példa 900 ezer forintot meghaladó négyzetméterárra. A főváros vonzáskörzetében, Budaörsön 650-700 ezer forint közötti csúcsokat láthatunk, míg a vidéki nagyvárosok közül Veszprém és Debrecen áll a lista élén 600-650 ezer forint közötti top négyzetméterárakkal.

Minden idők rekordját egy Újpest városközponti, 34 négyzetméteres lakás tartja a panelkategóriában: az ingatlan 35 millió forintért cserélt gazdát még 2018 végén. Úgy tűnik, a csúcs idén nem lesz veszélyben.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

„A panellakások esetében továbbra is extrémnek tűnik az egymillió forintot meghaladó vagy azt megközelítő négyzetméterár. Egy ilyen tranzakció oka általában egyedi élethelyzet, vagy a helyszínhez való szoros kötődés lehet. Emellett feltűnő az is, hogy a legkisebb – általában garzon – lakások érik el ezt a szintet. A kínálat ezekből alacsony, így a kereslethez képest igazi hiánycikket jelentenek. Bár a panelek iránti jelentős kereslet magasan tartja az árukat, és ezek a lakások kelnek el a leggyorsabban, nagy kiugrásokra a közeljövőben már nem kell számítanunk. A lakáspiacot jellemző lassuló árnövekedés, a látható korrekció talán először a panellakásokat érte el ” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A lakáspiaci válságot követő kilábalás kezdetétől napjainkig a lakótelepi lakások drágultak a legnagyobb mértékben. Ennek oka leginkább az, hogy viszonylagosan alacsony áruk miatt sokak számára váltak ideális befektetési célponttá. A lakótelepek gyakran a városközponthoz közel találhatók, tömegközlekedéssel jól megközelíthetők, így nem nehéz bérlőt találni a mai igényeknek is megfelelő belső elrendezésű lakásokra. Ráadásul a panelprogram keretében felújított, egyedi mérős, jó állapotú lakásokat ma már nagyjából annyiért lehet kiadni, mint a hasonló fekvésű és méretű téglalakásokat. Kijelenthetjük, hogy a panel piaci pozícióját tekintve képes volt a megújulásra.

Paneltörténelem

Magyarországon kereken 60 éve, 1959-ben adták át az első panelházat Dunaújvárosban, az akkori Sztálinvárosban. A kísérleti lakásokat országszerte 788 ezer követte, otthont biztosítva kétmillió embernek. A lakásállományhoz viszonyítva a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében épült (nagyjából minden negyedik lakóingatlan), míg Budapesten ez az arány 20 százalék körüli. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megyében éri még el a 15 százalékot. Ezeket a házakat eredetileg 30-50 évre tervezték, de ma is kiszolgálják lakóikat.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Februárban meglepően jól alakult az ipari termelés

Az MTI-nek nyilatkozó elemzőket meglepte az ipari termelés viszonylag kedvező februári alakulása, a külföldi helyzet miatt akadozó ellátási láncok, az import alkatrész szállítások kimaradásai rosszabb eredményt vetítettek előre. Arra számítanak, hogy éves összehasonlításban márciusban már visszaesik az ipar teljesítménye és a második negyedévben eléri a mélypontot.
2020. 04. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank-konzorcium MFB Pontjai

Már 201 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést és a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket kereste az elmúlt években a lakosság és a vállalkozások. A legtöbb igényt a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régió MFB Pontjai szolgálják ki. A válsághelyzet kihirdetését követően a lakossági ügyleteknél nem csökkent jelentősen a forgalom, a vállalatok egy része azonban kivár.
2020. 04. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hivatalosan is Rigó Csaba Balázs a Gazdasági Versenyhivatal elnöke

Magyarország miniszterelnökének javaslata alapján a Köztársasági Elnök 2020. április 15-ei hatállyal Rigó Csaba Balázst nevezte ki hat éves időtartamra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé. Az eskü letétele után az új elnök átvette kinevezési okmányát a Sándor-palota Tükörtermében 2020. április 6-án.
2020. 04. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 04. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszer használatos fóliakesztyűt biztosít vásárlóinak a SPAR

A húsvét miatt megváltozik a nyitvatartási rend a SPAR és INTERSPAR áruházakban országszerte, s további intézkedéseket is bevezetett a kiskereskedelmi vállalat, hogy fokozza a vásárlók és a dolgozók védelmét.
2020. 04. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öröm a tőzsdéken, markolják a részvényeket a bátor befektetők

Örülnek a piacok továbbra is. A csökkenő új esetszám sok európai országban arra készteti a döntéshozókat, hogy azon spekuláljanak, hogy mikor induljon újra az élet.
2020. 04. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, így elemzői várakozás szerint emelkedéssel nyithat a hazai részvénypiac is kedden.
2020. 04. 07. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működési feltételeiről

A kormány és a fővárosi önkormányzat hétfőn megállapodást kötött a budapesti színházak működésének biztosítása érdekében. A megállapodás 2024. december 31-ig szól - olvasható Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
2020. 04. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus következményei a kkv-kra: elbocsátások, a beruházások visszavágása

Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből. Csökkenő árbevétel és profitvárakozások, már megvalósult és további tervezett elbocsátások, valamint visszafogott beruházási hajlandóság jelzi a járvány eddigi hatását.
2020. 04. 07. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A robogók csaknem felére nem kötnek felelősségbiztosítást

Becslések szerint több mint félmillió robogó üzemel Magyarországon, de a törvényi előírás ellenére csaknem felükre nem kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást üzembentartóik - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020. 04. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karanténkommentátorokat keres az M2 Petőfi TV és az M4 Sport

Karanténkommentátor kerestetik címmel adott ki közös felhívást hétköznapi helyzetek kommentálására az M2 Petőfi TV és az M4 Sport: a közmédia két csatornája hétfőtől egyperces videókat vár a vállalkozó kedvű nézőktől a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás idején - közölte az MTVA Sajtó Osztály az MTI-vel.
2020. 04. 07. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödő szárazságra hívja fel a gazdák figyelmét a meteorológiai szolgálat

A következő napokban is marad a csapadékmentes idő, ami nem kedvez a növénykultúráknak, miután már a múlt héten a kritikus 40 százalék alá csökkent a felső 20 centiméteres talajréteg nedvességtartalma az ország túlnyomó részén -írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn honlapján.
2020. 04. 06. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem számíthatnak fel díjat a SZÉP-kártyák után a pénzforgalmi szolgáltatók

Megjelent az április 5-i Magyar Közlönyben a kormány rendelete a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályairól.
2020. 04. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi ingatlancégben vásárolt tulajdonrészt az Optima

Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alap megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. ingatlanfejlesztő cég 61,49 százalékos tulajdonrészét - közölték az MTI-vel hétfőn.
2020. 04. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozhat a foglalkoztatás szerkezete

A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik - erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
2020. 04. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újragondolja üzleti tervét a BKK

A koronavírus-járvány miatt újragondolja idei üzleti tervét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2020. 04. 06. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,83 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 32 858,75 ponton zárt hétfőn.
2020. 04. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP válaszol: Módosít a veszélyhelyzet a Babaváró kölcsönök feltételein?

A Kormány bizonyos lakossági és vállalati hitelekre fizetési moratóriumot hirdetett a járványhelyzet miatt. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján sok ügyfelet érdekel, hogy az új szabályok hogyan érintik a meglévő és az új Babaváró hiteleket. Az OTP Bank szakértői összegyűjtötték ezekre a válaszokat.
2020. 04. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Madárinfluenza gyanúja merült fel Békés megyében

Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek - közölte hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
2020. 04. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra lesz 13. havi nyugdíj!

A kormány négy részletben visszaépíti a 13. havi nyugdíjat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az M1 aktuális csatornán sugározott beszédében, amelyben gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be.
2020. 04. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: