Paprikanapra várják a vendégeket Ópusztaszeren

A fűszerpaprika-feldolgozás hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.

Paprikanapra várják a vendégeket Ópusztaszeren

A tengeren túlról a Balkánon keresztül érkezett fűszerpaprikát a Dél-Alföldön minden bizonnyal a szeged-alsóvárosi ferences szerzetesek ültettek először, kezdetben dísznövényként nevelték, majd később gyógyításra is használták. A paprikás pálinkával külsőleg rovarcsípéseket kezeltek, elfogyasztva pedig "a háromnapos hideglelés", a malária gyógyítására alkalmazták.
    

A fűszernövényt a 18. század második felében kezdték el nagyobb területeken termeszteni a Kárpát-medencében, a 19. század elején pedig a Szeged környéki tanyákon is megjelent, majd a térség egyik jellegzetes kultúrnövényévé vált. A paprika hagyományos feldolgozásának eszközeit az emlékpark skanzenjében egész szezonban láthatják az érdeklődők.
    

A skanzenben, az alsóvárosi portán a látogatók paprikafűzért készíthetnek és megismerkedhetnek a paprikatörés régi módszerével, a külüzéssel is. Aki feláll a lábítós mozsárra, még kóstolót is vihet a vasárnapi levesbe a finom édesnemes paprikából. A portán népi gyermekjátszó várja a legkisebbeket, az Olvasókörnél kemencében sülnek a finomságok, a Községházánál a bútorfestést próbálhatják ki az érdeklődők.
   
A Szegedi tanyánál pedig erre a napra üzembe állítják a járgányos paprikamalmot is, lóval hajtott darálóval aprítják föl a kiszárított fűszerpaprikát.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

A magyar mezőgazdaság kész a digitális átállásra

A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia megnyitóján, Budapesten.
2018. 02. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a hazai baromfiállomány

A madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent tavaly az azt megelőző évhez képest - közölte a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója az MTI érdeklődésére.
2018. 02. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 02. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban

Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
2018. 02. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország csúcsra járatja a búzaexportot

Oroszország több búzát exportálhat idén, mint bármelyik másik ország korábban - állítják orosz elemzők.
2018. 02. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatást kapnak a viharkárt szenvedett gazdák

Száz millió forintból jövedelempótló támogatást nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tavaly októberi viharban kárt szenvedett fóliás termelőknek - közölte a NAK az MTI-vel pénteken.
2018. 02. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Február 28-ig várják a pályázatokat az Élelmiszerlavina programban

Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-ig.
2018. 02. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 02. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így drágult a termőföld Magyarországon

Tavaly Magyarországon a termőföld hektáronkénti átlagára 1,429 millió forint volt, több mint 16 százalékkal nőtt a 2016-oshoz képest - derül ki az Agrotax Kft. kiadványából, amelyet szerdán Budapesten mutattak be.
2018. 02. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedési pályára állt a magyar mezőgazdaság

Az elmúlt nyolc esztendőben sikerült a magyar mezőgazdaságot fejlődési, növekedési pályára állítani, és ennek is köszönhető, hogy mintegy másfélszeresére nőtt a termelés - jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Garán.
2018. 02. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gombatermesztő lett Az Év Agrárembere

Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. vezetőjét választotta 2017-ben az Év Agráremberének a 70 fős szakmai zsűri Siófokon - közölte az Agrotrend a díjátadót követően vasárnap az MTI-vel.
2018. 02. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen növelni kell a halfogyasztást 2023-ig

A belföldi halfogyasztás 20 százalékos növelését szeretnék elérni 2023-ig a "Kapj rá" elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal - mondta budapesti sajtótájékoztatóján pénteken az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője.
2018. 02. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre sikeresebb a sertéságazat is

Egyre népszerűbb a mangalica és sikeres a sertéságazat is, ami az agrártárca által az elmúlt években bevezetett intézkedéseknek köszönhető, így például a sertésstratégia és az állatjóléti, tenyésztésszervezési támogatások egyaránt hozzájárultak a sertéságazat, így a mangalicatenyésztés sikeréhez - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken egy szakmai konferencián.
2018. 02. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legyen malacod! - virtuális hízlalás, valódi disznótor

Bárki felnevelheti saját malacát Cégénydányádon anélkül, hogy elmozdulna a foteljéből a Legyen Malacod! program keretében. A virtuális disznóhízlalás célja, hogy elősegítse a minőségi magyar hústermelést, munkát adjon a szatmári település lakóinak, és egymáshoz közelebb hozza a városi és a vidéki embereket.
2018. 02. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Február 14-én kezdődik a gyümölcsös ültetvények összeírása

Gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) február 14. és április 16. között - jelentette be Tóth Péter, a KSH mezőgazdasági statisztikai osztályának tanácsadója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 02. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Úgy néz ki, egyelőre megúsztik az afrikai sertéspestist

Magyarországon ez idáig nem mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét - erősítette meg az MTI kérdésére kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2018. 02. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az embargó ellenére nőtt az oroszországi agrárexport

Magyarország az élelmiszerembargó ellenére növelni tudta az Oroszországba irányuló élelmiszerexportját és a vegyesvállalati együttműködés növekedésével is számol - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek, miután hétfőn Moszkvában megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Alekszandr Tkacsovval és rész vett a 25. ProdExpo nemzetközi élelmiszeripari és mezőgazdasági szakvásár megnyitóján.
2018. 02. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora Magyarország mangalicaállománya? - ábrán mutatjuk

darab; koca; kan
2018. 02. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a tavaszi kalászos vetőmagok beszerzése

Nettó 92.000 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszi árpa és a zab vetőmagok egy tonnájának vonatkozásában a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A testület szerint közepes vetőmag keresletre lehet számítani idén a tavaszi kalászosok esetében.
2018. 02. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Február 9-én nyílik a Mangalica Fesztivál

Február 9-én nyílik a 11. Budapesti Mangalica Fesztivál, a háromnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen élőállat-kiállítással, mangalicából készült termékekkel, termelői piaccal, főzőversennyel, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket - mondta Végh Attila szervező az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 02. 04. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás