Pénzügyi válságkezelő javaslatcsomagot nyújtott be a Kormánynak Nagy Elek, a BKIK elnöke a vállalkozók visszajelzései alapján

Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy 100%-ban állami tulajdonban lévő Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. létrehozását javasolta a Kormánynak a kamara szakértőkből álló munkacsoportja által készített anyaga alapján. A koronavírus-járvány negatív pénzügyi és gazdasági hatásait ellensúlyozó, 6 pontból álló pénzügyi intézkedéscsomagot a kis- és középvállalkozók közvetlen visszajelzései alapján állították össze.

Pénzügyi válságkezelő javaslatcsomagot nyújtott be a Kormánynak Nagy Elek, a BKIK elnöke a vállalkozók visszajelzései alapján

A magyar társas vállalkozások több mint 40 százalékát tömörítő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi tevékenységét a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetben a vállalkozások lehető leghatékonyabb támogatására, valamint a kormány és az önkormányzatok válságkezelő munkájának segítésére koncentrálja. Első lépésként egy gyors, online kérdőíves felmérést végeztek a budapesti vállalkozások körében, hogy feltérképezzék azokat a területeket, ahol a legnagyobb segítségre van szüksége a kis- és középvállalkozásoknak.


A válaszokból kiderülő problémákat a BKIK belsős és külsős szakértőkből összeállított munkacsoportja vizsgálta meg azt szem előtt tartva, hogy a főbb nehézségekre milyen megoldási módszerek alkalmazhatók a korábbi sikeres hazai és nemzetközi válságkezelési gyakorlatok alapján. Mivel a pénzügyi problémák jelentik a prioritást a vállalkozások számára, ezek kezelésére az alábbi 6 pontos javaslatot dolgozta ki a munkacsoport, amelyet Nagy Elek elnök eljuttatott a Kormány részére: 


1. Magyarország Kormányának célszerű lenne minél hamarabb létrehoznia egy 100%-ban állami tulajdonban lévő Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt.-t.


2. Létrejötte után a Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. állami kezességvállalás mellett kibocsát 1000 milliárd forint kötvényt 0%-os kamattal, amit a Magyar Nemzeti Bank vásárol meg.


3. A Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. szakosított válságkezelő leányvállalatokat (vagy divíziókat) hoz létre – ez lehet meglévő állami cégek átszervezésével is, – amelyeket a kötvénykibocsátásból befolyó összegből feltőkésít. Az egyes szakosított válságkezelő leányvállalatok (vagy a divíziók) a kutatási eredmények által azonosított problémacsoportokra fókuszálnak majd.


4. A Kamara több javaslatot dolgozott ki a létrehozandó társaságok (esetleg divíziók) funkciójára: többek között válságkezelő kockázati tőkebefektető, eszközkezelő és követeléskezelő cég is szerepel a javaslatban. 


5.  A Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. a kötvénykibocsátásból befolyó összegből már meglévő állami cégeket és programokat is tőkéhez juttatna, például a Magyar Export-Import Bank Zrt.-t és a SZÉP Kártya Programot (ez utóbbit a válság utáni fogyasztás ösztönzésére).


6.  Amennyiben elfogy az első körös kötvénykibocsátásból befolyt 1000 milliárd forint, akkor egy újabb kör kötvénykibocsátás javasolt, amíg szükséges az állami beavatkozás, és az Európai Központi Bank múlt szerdán meghirdetett kötvényvásárlási politikája nem változik.


A fenti 6 pontos javaslat további részleteinek kidolgozására és a hatékony együttműködés érdekében a BKIK elnöke felajánlotta a Kormány részére a kamara munkacsoportjának szakmai munkáját.

Hozzászólások

Hogyan szűnhet meg jogszerűen egy munkaviszony?

A koronavírus-járvány miatt a kormány által elrendelt korlátozások a kis- és középvállalkozásokat, de akár a nagyvállalatokat is abba a helyzetbe kényszeríthetik, hogy nem tudnak eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségüknek. Számos vállalkozásnál ezért a munkaviszony megszüntetésének lehetősége kiemelt kérdéssé válhat a következő időkben. A Kapolyi Ügyvédi Iroda ennek kapcsán összefoglalta, hogy a munkáltatók a koronavírus járványra hivatkozással miként szüntethetik meg jogszerűen a munkavállaló határozott vagy határozatlan idejű munkaviszonyát.
2020. 04. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hol és hogyan lehet munkanélküli segélyt igényelni 2020-ban?

Hol és hogyan lehet munkanélküli segélyt igényelni 2020-ban? Mennyi az összege a munkanélküli segélynek és hogyan számítják ki az álláskeresési járadék összegét? Mennyi a munkanélküli segély kifizetésének maximum összege? Hány forintot kap ma egy munkanélküli Magyarországon? Mennyi a NYES (nyugdíj előtti álláskeresési segély) összege 2020-ban? Hány forint a keresetpótló juttatás összege 2020-ban?
2020. 04. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi mennyi 2020-ban? Minimálbér, közfoglalkoztatási bérek...

Hány forint 2020-ban a minimálbér? Mennyi a garantált bérminimum? Mennyi a garantált közfoglalkoztatási bér 2020-ban? Hány forint a munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási bér? Mennyi idén a közfoglalkoztatási pontokban 6 órában foglalkoztatottak speciális közfoglalkoztatási bére? Hány forint 2020-ban a közszolgálati tisztviselők illetményalapja? Mekkora összeg 2020-ban a legalacsonyabb bírói, ügyészi alapilletmény? Hány forint idén a jogi segítői óradíj, kirendelt ügyvédi óradíj összege? Mekkora összeg idén a felyettes szülői díj legalacsonyabb összege?
2020. 04. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szájmaszkokkal üzletelő csalót tartóztattak le

Csalás gyanúja miatt letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki szájmaszkokat és kézfertőtlenítőt árult a honlapján, de azokat a vételár átutalása után nem juttatta el a vevőknek - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
2020. 04. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendesebb év vár a sportvilágra

Szabados Gábor közgazdász szerint a koronavírus-járvány után egy-két csendesebb év, kisebb bevételeket nyújtó állapot vár a sport világára.
2020. 04. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

110 ezer liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol

A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2020. 04. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Otthoni tornával bővült az M5 csatorna műsora

Hétfőtől otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja, a Mozogj otthon! című műsorban tornázásra buzdítják a kicsiket és nagyokat - közölte az MTVA sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.
2020. 04. 05. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 04. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Üzleti transformers: a koronavírus teljesen átalakította az autós startupot

Tavaly még 1 milliárdos forgalmat bonyolítottak, márciusban viszont nullára esett vissza minden. A WOOWW Cars egy hét leforgása alatt teljes profilváltáson ment át, jelenleg minden munkatársukat megtartva higiéniai termékekkel kereskednek. De nem ők az egyetlen cég, amely extrém sebességgel váltott a koronavírus miatt: sörgyárak kezdtek fertőtlenítőt gyártani, rendezvényesek zöldséget kiszállítani, autógyárak maszkokat előállítani.
2020. 04. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjmentes lesz a közterületi parkolás

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.
2020. 04. 05. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a statisztikai adatok jelennek meg a napokban

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a márciusi infláció, a februári ipari termelés és a februári külkereskedelmi forgalom előzetes adatai.
2020. 04. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Berobbanhat a járvány Budapesten

A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
2020. 04. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők hétfőn szavazhatnak a származási hely lakcímkártyára történő felvezetéséről, míg kedden és szerdán összesen tizenegy előterjesztést tárgyalnak.
2020. 04. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így használjuk a bankkártyánkat - ábrán mutatjuk

Online vásárlók (18+); összes vásárló = 100%; 95%, azaz 3,05 M fő rendelkezik bankkártyával GKI Digital felmérés a magyar online vásárlók körében 2019 szeptember, N=2394
2020. 04. 05. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű gyarapodást mutat a háztartások pénzügyi vagyona 2019-ben

A háztartások pénzügyi követelései 6233 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal nőttek az elmúlt évben, 60 905 milliárd forintos összegük megközelítette a 46 786 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 130,2 százalékát, miközben a kötelezettségek 1151 milliárd forinttal (12,5 százalékkal) emelkedtek - derül ki a pénzügyi számlák legfrissebb részletes adataiból, amelyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhetők.
2020. 04. 05. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ingatlan-adásvételek száma Magyarországon - egy ábrán

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 04. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BKIK 9 pontos javaslata azonnali intézkedésekre

A budapesti vállalkozásokkal folytatott konzultációt követően a koronavírus okozta járványból eredő gazdasági helyzet kezelésére gyorsan bevezethető, de korlátozott ideig alkalmazható intézkedéseket, javaslatokat dolgozott ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A Kormány illetékes szerveinek ezen javaslatok is megküldésre kerültek.
2020. 04. 05. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Szájmaszkdesignversenyt szervez az Első Magyar Karantén Színház

Szájmaszkdesignversenyt szervez az Első Magyar Karantén Színház, a beérkezett pályaművek közül képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki a legjobbakat, amelyek megjelenhetnek a Herself zenekar új klipjében - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 05. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Megvan a lehetséges ellenszer?

Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere - állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában.
2020. 04. 04. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a kiskereskedelem szárnyalása

A kiskereskedelmi forgalom februári rekordmértékű növekedését a koronavírus-járvány határozta meg, és ez a mutató azon kevesek egyike, amelyre kedvezően hat. Márciusban még biztosan folytatódik a fogyasztás emelkedése, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a második negyedévben már negatívba fordulhat, az év második fele pedig attól függ, meddig tart a járvány, és hogyan indul a kilábalási szakasz.
2020. 04. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: