Pluszban indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon hétfőn, köszönhetően a kínai gazdaság talpra állásáról tanúskodó friss adatoknak, de az új koronavírussal fertőzöttek számának erős emelkedése miatt továbbra is kételyek övezik a világgazdaság fellendülésének esélyeit.

Pluszban indult a kereskedés a főbb európai piacokon

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,14 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,50 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,27 százalékos pluszban nyitott.
   
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,30 százalékos emelkedéssel indította a napot. Az eurót 1,1751 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz a pénteki záráshoz képest.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
   
Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,67 százalékos mínuszban, 43,23 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,87 százalékos veszteségben, 39,92 dolláron forgott kilenc órakor.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,17 százalékkal, 1971,22 dollárra csökkent, míg az októberi szállítású aranyé 0,25 százalékkal 1978,80 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Pénteken csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a vártnál jobb gyorsjelentések nem tudták ellensúlyozni a koronavírus-járvány által recesszióba taszított világgazdaság miatti aggodalmakat.
   
A londoni FTSE-100 mutató 1,54 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,43 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,71 százalékos, a madridi IBEX pedig 1,70 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést pénteken. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,89 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,03 százalékos, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,06 százalékos mínuszban zárt.
    

New Yorkban viszont a Dow Jones ipari átlag 0,44 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,77 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,49 százalékos pluszban zárt a múlt hét utolsó napján.

Hozzászólások

Így teljesített az autópiac az EU-ban - ábrán mutatjuk!

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
2020. 09. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntetésekkel tiltakoznak a korlátozások ellen Spanyolországban

Tüntetésekkel tiltakozott a lakosság a madridi autonóm tartomány több zónájában is vasárnap az éjfélkor életbe lépő korlátozások ellen, amelyeket a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében rendelt el a térség vezetése.
2020. 09. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a járvány Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csaknem háromezer új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában, így az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 175 ezret, a napi halálesetek számát tekintve pedig Ukrajna már második az európai országok között - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 09. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengetegen jelentkeznek a vakcinatesztelésre Moszkvában

A szükséges 40 ezer helyett több mint 60 ezer önkéntes jelentkezett Moszkvában a Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára - jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Rosszija 1 televízióban, miközben az új koronavírus-fertőzések száma tovább növekedett Oroszországban.
2020. 09. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisebb földrengés rázta meg Horvátországot

Újabb, 4,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot vasárnap kora délután - közölte a helyi sajtó.
2020. 09. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnál a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon

Hetek óta stagnál a koronavírussal újonnan megfertőződtek napi száma a Nyugat-Balkánon az érintett országok átlagát tekintve.
2020. 09. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az új fertőződések száma Nagy-Britanniában

A legfrissebb adatsor szerint több mint négy hónapja nem mért szintre emelkedett szombaton a szűrővizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában.
2020. 09. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öthavi csúcsra emelkedett az új esetek száma Németországban

Ismét csaknem öthavi csúcsra, április vége óta a legmagasabbra emelkedett Németországban az új típusú koronavírussal fertőzöttek regisztrált napi száma a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szombaton ismertetett adatai szerint.
2020. 09. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Andrej Babis: Ami most történik, azzal senki nem számolt

Nem lehet kizárni szükségállapot újbóli bevezetését Csehországban a koronavírusjárvány-terjedése miatt - derült ki a vezető cseh politikusok szombali lapokban közölt nyilatkozataiból.
2020. 09. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Lengyelországban

Lengyelországban napi rekordot döntött a fertőzöttek száma: 1002 új esetet regisztráltak az elmúlt napban - közölte a varsói egészségügyi minisztérium a Twitteren. A halottak száma tizenkettővel növekedett.
2020. 09. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Diákok és tanárok fertőződtek meg Szerbiában

A tanév kezdete óta 33 általános iskolás és 16 középiskolás diák, valamint 21 pedagógus kapta el a koronavírus-fertőzést Szerbiában - közölték járványügyi szakértők szombaton.
2020. 09. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősítette az EU osztályzatát a Moody's

Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb, Aaa szintű, stabil kilátású adósosztályzatát a Moody's Investors Service.
2020. 09. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a Bundestagban

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a német szövetségi parlamentben (Bundestag), miután megfertőződött egy képviselő az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) - jelentette pénteken a hírportálján a Der Spiegel című hírmagazin.
2020. 09. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában újabb rekordot döntött a járvány

Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban pedig stagnál az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
2020. 09. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11,4 százalékkal csökkent az ukrán GDP

Ukrajna hazai összterméke (GDP) 11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve - közölte végleges adatként pénteken az ukrán statisztikai hivatal, amelyet az Interfax-Ukraine hírügynökség idézett.
2020. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a BUX csökkenése

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 295,28 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel, 33 591,51 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
2020. 09. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 09. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indították a pénteket az amerikai tőzsdék

Vegyesen indítottak a New York-i tőzsde irányadó mutatói pénteken.
2020. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: