Politikai kommunikáció lehetett új észak-koreai rakétakísérlet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje politikai kommunikációnak tartja, hogy Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki.

Politikai kommunikáció lehetett új észak-koreai rakétakísérlet
Bartók András szombaton az M1 aktuális csatornán ezt azzal indokolta, hogy a korábbi nagy hatótávolságú rakétakísérletekhez képest ezek érdemben nem adnak hozzá Észak-Korea nukleáris csapásmérő képességéhez. Céljuk inkább az, hogy az amerikai elnökválasztáshoz közeledve minél inkább meghatározó szereplővé váljanak Donald Trump elnök napirendjének - vélekedett.
    Hozzátette: Észak-Korea többször tapasztalta, hogy az elnökválasztás után a korábbi folyamatok megszakadtak vagy más irányt vettek, ezért bizalmatlan ebben az időszakban.

Bartók András szombaton az M1 aktuális csatornán ezt azzal indokolta, hogy a korábbi nagy hatótávolságú rakétakísérletekhez képest ezek érdemben nem adnak hozzá Észak-Korea nukleáris csapásmérő képességéhez. Céljuk inkább az, hogy az amerikai elnökválasztáshoz közeledve minél inkább meghatározó szereplővé váljanak Donald Trump elnök napirendjének - vélekedett.   

Hozzátette: Észak-Korea többször tapasztalta, hogy az elnökválasztás után a korábbi folyamatok megszakadtak vagy más irányt vettek, ezért bizalmatlan ebben az időszakban.

Hozzászólások

11 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a második negyedévben

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.
2019. 08. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy tajvani lakásból indult, óriásvállalat lett - 30 éves a Zyxel

A Zyxel ma ünnepli fennállásának 30. évét, melyre különleges eseményekkel készül a tajvani hálózati kommunikációs eszközöket gyártó vállalat. Az ünneplésben, amit a „Go 30, Beyond Possibility” név alatt rendeznek, minden Unizyx alkalmazott részt vesz, termék promóciók illetve közösségi média kampányok indulnak el a világ minden táján.
2019. 08. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Geely kínai autógyártó profitja

Jelentősen csökkent a Geely kínai autógyártó bevétele és adózott eredménye az idei első fél évben.
2019. 08. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is a pénteki záró értékük fölött álltak.
2019. 08. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gazdaságsegítő intézkedéseket jelentett be a hongkongi pénzügyminiszter

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy pénteken megjelent cikkben.
2019. 08. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni

Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni, elindult a tudásalapú versenyzés irányába, miközben az Amerikai Egyesült Államok is első akar lenni ezen a területen - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 08. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a japánoké a legtöbb amerikai állampapír

Két év után ismét japán tulajdonban van a legtöbb amerikai állampapír.
2019. 08. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áremelés jöhet a Lenovónál

A Lenovo kínai számítástechnikai konszern elnöke figyelmeztetett csütörtökön, hogy áremelésre kényszerülnek, ha az Egyesült Államok növeli a kínai importtermékek vámtarifáit.
2019. 08. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ismét figyelmeztette a tüntetőket

Kína ismét figyelmeztette csütörtökön a hongkongi tüntetőket, és közölte, nem marad tétlen, ha tovább súlyosbodik a válság a különleges közigazgatási területen.
2019. 08. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepően gyengén teljesített a kínai ipar és a kiskereskedelem

Tizenhét éves mélypontra esett az ipari termelés növekedésének üteme, és alulmúlta a várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom bővülése is Kínában júliusban, ami fokozza a nyomást a pekingi vezetésre, hogy további intézkedésekkel élénkítse a gazdaságot az Egyesült Államokkal való kereskedelmi háború kiszélesedésének közepette.
2019. 08. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikaiak 60 százalékának nem jó a véleménye Kínáról

Az amerikaiak 60 százalékának kedvezőtlen a véleménye Kínáról - derül ki abból a felmérésből, amelynek adatait a tekintélyes Pew kutatóintézet kedden hozta nyilvánosságra.
2019. 08. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több száz repülőjáratot töröltek Hongkongban

Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2019. 08. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiugróan nőtt a magyarországi szállodák árbevétele

Kiugróan nőtt a magyarországi szállodák árbevétele idén júniusban, és az első fél évben egyaránt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb elemzése szerint, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
2019. 08. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az IMF Kína pártjára állt

Az IMF kínai igazgatója, James Daniel ismertette az IMF véleményét a jüan árfolyamról, mely szerint 2018-ben a kínai jüan árfolyama a fundamentumainak megfelelő árfolyamon tartózkodott, sem alul-, sem pedig felülértékelt nem volt.
2019. 08. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebb elemző számít a kereskedelmi konfliktus rendeződésére

A tőzsdei kereskedés hangulatára rányomta a bélyegét Donald Trump újabb fenyegetőzése, miszerint nem biztos abban, hogy megtartják a kereskedelmi tárgyalások szeptemberre tervezett újabb fordulóját.
2019. 08. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz százalékos növekedés várható az idegenforgalomban

Az uniós átlagot meghaladó, tíz százalékos növekedés várható az év végéig az idegenforgalomban, amely a gazdaság húzóágazata - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szombaton Sümegen az MTI-nek nyilatkozva.
2019. 08. 11. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen bővülhet a hazai turizmus árbevétele

Idén 10 százalékkal bővülhet a turizmus árbevétele, a szektor a magyar bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát adja, ezt a mutatót 2030-ra 16 százalékra kellene emelni - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
2019. 08. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját operációs rendszert fejlesztett a Huawei

A kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezéseket gyártó vállalat pénteken hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét.
2019. 08. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Chicago-Budapest járatot indít az American Airlines

A sikerrel üzemelő philadelphiai járat mellé 2020 májusától Chicago O’Hare nemzetközi repülőtérről is közvetlen járatot indít Budapestre az American Airlines. A járat heti négy alkalommal, modern Boeing 787 Dreamliner típussal üzemel majd.
2019. 08. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Az USA-Kína szappanopera stratégiai háttere

Az USA és Kína között zajló kereskedelmi háborút egy sor színes karakter és számtalan izgalmas fordulat jellemzi. De a hangos és látványos civakodás mögött egy sokkal komolyabb harc húzódik meg, mely a globális gazdasági vezető szerepért folyik, és amelynek mindkét fél számára komoly biztonságtechnikai következményei vannak. A fő hadszíntér a technológiai ipar lett, így a félvezetőgyártást érdemes szemmel tartani, mert az itt sorra kerülő hadműveletek más ágazatokra is hatással lesznek. Bill McQuaker,a Fidelity International Multi Asset portfólió menedzsere epizódonként vezet minket végig a szappanoperán.
2019. 08. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: