Portfólió-tisztítással reagálnának a válságra a cégek világszerte

A kialakult gazdasági helyzet rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy megváljanak egyes üzletágaiktól – mutat rá az EY több mint 1300 felsővezető megkérdezésével készült globális felmérése. A tranzakcióból származó bevételeket a válaszadók cégük technológiai képességeinek javítására használnák fel, hogy fokozzák versenyképességüket

A jelenlegi krízis következtében a megkérdezett cégek többsége (65%) portfóliója átalakítására kényszerül annak érdekében, hogy felkészüljön a válsághelyzet utáni korszakra. A felmérésben résztvevő társaságok több mint fele (57%) gondolkodik azon, hogy 12 hónapon belül megváljon legalább egy üzletágától. A válaszadók közel háromnegyede (72%) úgy véli, már korábban értékesítenie kellett volna egyes érdekeltségeit.
 
A megkérdezett vezetők 54 százaléka a krízis hatására folytatja vagy felgyorsítja tranzakciós terveinek előkészítését vagy megvalósítását. A bevételeket a cégek leginkább új technológiai beruházások finanszírozására (52%) fordítanák, hogy lépést tartsanak a gyorsan változó fogyasztói igényekkel – derül ki az EY kutatásából.
 
„A portfólió-átalakítás a multinacionális vállalatok magyarországi leánycégeit sem fogja elkerülni. A jelenlegi helyzetben a sikeres eladások előkészítése ráadásul jóval nagyobb erőfeszítést igényel a piaci szereplőktől” – hangsúlyozta Nagy Ferenc, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának szakértője. „A sikeres üzletkötés érdekében érdemes napirenden tartani a cég működésének és eszközállományának rendszeres felülvizsgálatát” – tette hozzá a tanácsadó.
 
Az értékesítések előnyeit a korábbi tapasztalatok is alátámasztják. A 2008-2010-es világgazdasági válságra üzletágak eladásával reagáló vállalatok teljes részvénytulajdonosi hozama (TSR) 2010-18 között átlagosan 24 százalékponttal lett magasabb, mint a portfóliót változatlanul hagyó társaságok esetében.

Hozzászólások

Kevés makroadat jelenik meg a jövő héten

Kevés makroadat jelenik meg a jövő héten, a részletes májusi ipari statisztikát és a májusi építőipari adatokat közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 07. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró korlátozta a belépést, Koszovó is szigoríthat

A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel.
2020. 07. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban - derült ki a válságstáb szombati közleményéből. Zágráb szigorít a nem uniós állampolgárok beutazási feltételein, az uniós állampolgárok, köztük a magyarok, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt.
2020. 07. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A csőd széléről menekülhet meg a Ganz

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány a CG Electric Systems Hungary Zrt.-t, a nagy múltú Ganz Villamossági Művek jogutódját. A lépés célja a 415 munkavállalót foglalkoztató, magas hozzáadott értékű nehézipari termékeket gyártó, ugyanakkor külföldi tulajdonosa által elhanyagolt és nehéz gazdasági helyzetbe került üzem fennmaradásának biztosítása.
2020. 07. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is elősegítheti a hamarosan hatályba lépő EU-rendelet

A koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés a KKV- és start-up szektorban is érezteti hatását, az induló vállalkozások számára a forrásszerzési lehetőségek ebben az időszakban még korlátozottabbak lehetnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda úgy látja, hogy az Európai Unió közösségi finanszírozásra (crowdfunding) vonatkozó szabályozásának jelenlegi státusza hazánkban is lendületet adhat az innovációval foglalkozó vállalkozások finanszírozásának, és új munkahelyek létrejöttét is elősegítheti.
2020. 07. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek közel fele nem számít idén recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.
2020. 07. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Velünk maradhat az aggodalom - Kínában már látszik, hogyan változnak a fogyasztói szokások

Az egészségügyi veszélyhelyzet világszerte óvatossá tette a vásárlókat. Az elsőként nyitó kínai piac tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmarad – derül ki az EY nemzetközi kutatásából. A több mint 12 ezer fős felmérés rámutat, kik vesztették el a vevők bizalmát, és miként segíthetnek rajtuk a digitális megoldások.
2020. 07. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német külkereskedelmi többlet májusban

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a vártnál és az előző havinál is, de így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2020. 07. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tiltják a tízfősnél nagyobb összejöveteleket Szlovéniában

A szlovén kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését - közölte Jelko Kacin kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 08. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödnek a magyar vállalkozások

A zalaegerszegi ipari park fejlődése azt jelzi, hogy egyre több magyar vállalkozás erősödik, és keres kiváló adottságokkal rendelkező infrastrukturális környezetet, ahol megtalálják számításaikat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a zalaegerszegi inkubátorház új csarnoképületének átadásán.
2020. 07. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek közel fele még nem számít recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén hanem csak később számít visszaesésre - derül ki az Intrum követeléskezelő nemzetközi felméréséből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.
2020. 07. 08. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem okozott meglepetést a júniusi infláció

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.
2020. 07. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a kilábalás az iparban

Ahogy a kiskereskedelemben, úgy az iparban is megindult a kilábalás májusban, ezzel egyértelművé vált, hogy a válság mélypontját az áprilisi hónap jelentette az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
2020. 07. 08. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz menet lesz a magyar iparnak a kilábalás a korona-mélypontból

Megkezdte a visszakapaszkodást a magyar ipar, de még mindig nagyon gyengék a számok. Júniusban is javulás várható, de a járvány miatti hátrány ledolgozása hosszabb folyamat lesz.
2020. 07. 07. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál kevésbé nőtt az ipar teljesítménye Németországban

Elemzők által vártnál kevésbé nőtt az ipar teljesítménye Németországban májusban.
2020. 07. 07. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spekulánsok nem optimisták az EUR-val kapcsolatban

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) adatai alapján a hedge fundok és a nagy spekulánsok pozícionáltsága alapján már kevésbé optimisták az euró és a jen árfolyamával szemben, míg a fonttal szembeni pesszimizmusuk tovább erősödött.
2020. 07. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadával esett az autóértékesítés Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában négy hónapja legkisebb ütemben, de így is közel harmadával csökkent a személyautó-értékesítés júniusban éves összevetésben.
2020. 07. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: