Rába 2015: a kiemelkedő üzletmenet új távlatokat nyit a társaság előtt

A Rába Csoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevétellel zárta a 2015. évet, mely során több üzletfejlesztési sikerről is beszámolhatott. Mindhárom üzletágban javította az eredményességét, melynek köszönhetően - rekord alacsonyra csökkenő hitelállomány mellett- jelentősen növelte a saját tőkéjét, utat nyitva ezzel jelentős fejlesztések megvalósítása előtt.

A Rába sikeres évet zárt 2015-ben: a bázisidőszakkal megegyező nagyságrendű forgalom mellett minden gazdálkodási mutatóját javította, és tovább növelte termékei versenyképességét a kihívásokkal teli nemzetközi piacokon. Az üzemi eredmény 2014-hez képest jelentős mértékű, 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2 milliárd forintot, úgy, hogy valamennyi üzletág az előző évi teljesítményét meghaladó operatív nyereséget realizált, valamint javította operatív hatékonyságát is. Kiemelkedő, 5 milliárd forintot meghaladó készpénztermelés mellett folytatódott a nettó hitelállomány lefaragása, amely 2015 végén az utóbbi évtized legalacsonyabb értékére, 3,4 milliárd forintra, azaz 5,2 milliárd forinttal alacsonyabb szintre csökkent, mint a bázisidőszak végi 8,6 milliárd.

 

A nyereséges és hatékony működés következtében a társaság a saját tőke állományát 13,5 százalékkal növelte 2015-ben, így az egy részvényre jutó saját tőke értéke meghaladta az 1300 forintot. „Külön öröm a számunkra, hogy 120 éves jubileumunkat megelőzően sikerült lezárni a pénzügyi restrukturálást, amivel jelentősen az iparági szint alá csökkentettük a hitelállományunkat. Társaságunk régóta nem volt olyan gazdálkodási helyzetben, mint a most lezárt üzleti év végén: a Rába rendkívül hatékonyan, kiemelkedő készpénztermelés mellett működik.

 

A Rába árfolyam alakulása

 

 

A korábbi évek technológiai korszerűsítésének és a javuló versenyképességünknek köszönhetően kimagasló, 2 milliárd forintot meghaladó üzemi eredményt realizáltunk. A hitelállomány rekord alacsony szintre csökkentésével kitörtünk az évtizedes adósságcsapdából, megteremtve ezzel a további modernizációt célzó, stratégiai léptékű beruházások – akár akvizíciók – megvalósíthatóságát és nemzetközi jelenlétünk erősítését.” – mondta Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzászólások

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az állampapírok legnagyobb riválisa

Szépen nőnek a megtakarítások, kiváló időszak a jelenlegi az öngondoskodásra. A megtakarítási piacra óriási hatással van az ingatlanpiac és a lakáshitelezés növekedése, az állampapírok reális versenytársai pedig most is nagy számban elérhetők, és ugyancsak bővülnek - hangzott el a délelőtti panelbeszélgetésen.
2017. 10. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menetrend szerint halad az EESZT bevezetése

Mától számított egy hete van több ezer hazai közfinanszírozásból működő egészségügyi szereplő számára, hogy csatlakozzon és megkezdje adatszolgáltatási kötelezettségét az EESZT rendszerében.
2017. 10. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten

Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
2017. 10. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede jótékonykodik

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása – derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, nagymintás, reprezentatív felméréséből, melynek részleteit a Magyar Fundraising Akadémia november 8-i szakmai rendezvényén ismerteti.
2017. 10. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A prémium kategóriába kerülnek a Masterplast részvényei

Október 18-ától a prémium kategóriába sorolják át a Masterplast Nyrt. jelenleg standard kategóriában lévő törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának a tőzsde honlapján kedden közzétett határozata szerint.
2017. 10. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar virtus a megtakarításokban: kilógunk a térség országai közül

A magyarok a legkevésbé elégedettek a régióban meglévő megtakarításaik összegével, ennek ellenére mi a vagyunk a legtehetetlenebbek is: mi rendeztük át az alacsony kamatkörnyezet hatására a legkevésbé a megtakarításainkat. A kockázatkerülés/vállalás szempontjából nagyon polarizált a magyar lakosság, és nálunk a legmagasabb (76%) azok aránya, akik soha nem készítenek családi költségvetést - hangzott el az Erste vezérhelyettesének előadásában a Portfolio mai Öngondoskodás 2017 konferenciáján.
2017. 10. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív meglepetést okozott a Goldman

Pozitív meglepetést okozott a Goldman Sachs is harmadik negyedéves számaival.
2017. 10. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 első felében nőtt a lakossági fogyasztás

Minden főcsoportban nőtt a lakossági fogyasztás az első fél évben 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bővülés reálértéken elérte a 4,5 százalékot, folyó áron pedig a 7 százalékot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.
2017. 10. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson a harmadik negyedéves gyorsjelentésében.
2017. 10. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitot realizáltak a Mol befektetői

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,11 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 38 909,78 ponton zárt kedden.
2017. 10. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt ma a melegrekord a fővárosban

Napi melegrekord dőlt meg kedden Budapesten, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 fok feletti hőmérsékletet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
2017. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 milliárd forint jut az élelmiszeripar fejlesztésére

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.
2017. 10. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai központ nyílt Veszprémben

A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást.
2017. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's

A héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service.
2017. 10. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
2017. 10. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest-Athén a WIZZ legújabb útvonala

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Athénba. A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta. Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 5 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.
2017. 10. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

80 millió forintért kelt el egy Rippl-Rónai a Virág Judit Galéria aukcióján

A legmagasabb áron, 80 millió forintért Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt című alkotása kelt el a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, ami a hazai árverési piacon az őszi szezon legmagasabb leütése volt.
2017. 10. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás