Radikálisan új irányt vehet a bankkártyás fizetés Magyarországon!

Bemutatta új generációs, beépített kamerával és érintőképernyővel felszerelt biztonságos, elektronikus fizetési termináljait a Novopayment Kft. A számtalan kiegészítő funkciónak köszönhetően – mint amilyen akár az ujjlenyomattal történő fizetés - az Android POS terminálok használata személyre szabott vásárlási élményt nyújt a kereskedők és a vásárlók számára egyaránt. A rendezvényen a fizetési szolgáltatások jövőjéről is hasznos információk hangzottak el.

Radikálisan új irányt vehet a bankkártyás fizetés Magyarországon!

Az MNB legutóbbi jelentése szerint Magyarországon 2019. második negyedévében 147 102 kártyaelfogadó (POS) terminál működött, a több mint 115 ezer fizikai kereskedői elfogadóhelyen. Ezen terminálok nagy része monokróm kijelzős, használatuk során pedig legfeljebb annyi kérdés hangzik el az eladó és a vásárló között, hogy „érintős vagy bedugós?” A Novopayment tavaly nyáron piacra dobott első saját színes érintő kijelzős, valamint a mai napon bemutatott új generációs termináljai azonban radikálisan új irányba terelhetik a kártyaelfogadást, ráadásul nemzetközileg is az első között Magyarországon – vetítette előre Buday Ferenc, a Novopayment key account managere.

A Paydroid terminálok nem csak egyszerű fizetésre alkalmasak, hanem extra tudással, tulajdonságokkal is korlátlanul felruházhatók, a kereskedők saját igényeikre formálhatják azokat. A mérnökök kiemelt figyelmet szenteltek a letisztult design mellett a felhasználói élményre is.

Milyen plusz funkciókkal ruházhatók fel a terminálok?

A Novopayment által bemutatott terminálok olyan plusz funkciókkal is felruházhatók, mint a különféle hűségprogramok, ajándékok, reklámok helyezhetők el rajta, de akár szerencsekerék, kaparós sorsjegy, kérdőív is fejleszthető rájuk.

A beépített kamerának köszönhetően QR-kód olvasóként is használhatók, marketing videók jeleníthetők meg rajta, vagy az ügyfél elégedettség felmérésére is használhatók. Kérhetnek segítségével taxit, de köthetnek rajta egyszerű készülék biztosítást is a megfelelő appon keresztül. Gyakorlatilag a terminálra bármit le lehet fejleszteni, aminek csak a kereskedők fantáziája szabhat határt. Rájuk vár ugyanis a feladat, hogy a Novopayment által biztosított hardver és szoftver segítségével saját alkalmazásoka fejlesszenek a terminálokra.

A Paydroid terminálokon egy, az Androidból átformált operációs rendszer fut, ami lehetővé teszi, hogy egy dedikált áruházból, az úgy nevezett Paxstoreból letölthetők legyenek rá azon alkalmazások, melyeket szeretnének a jövőben használni. A Paydroid hasonló alapokon működik, mint az Android operációs rendszer, azonban Buday Ferenc kihangsúlyozta, hogy ez egy biztonságos zárt rendszer, mivel minden egyes Paxstoreba bekerülő alkalmazást a Novopayment fog megvizsgálni és engedélyt adni a használatukra. Erre azért van szükség, mert fizetéseket fognak rajta végrehajtani, így a mai kártyatársasági szabályoknak és biztonsági előírásoknak maradéktalanuk meg kell felelniük.

A mai napon bemutatott négy új készülék mindegyikén három fő funkció billentyű található, a könnyű navigálás érdekében. A terminálok szupergyors, a korábbiaknál nagyjából két és félszer gyorsabb nyomtatót kaptak, illetve erős processzorral és nagy memóriával rendelkeznek, hogy biztosan ne történjen használat közben lefagyás, akadás, hirtelen újraindulás. Az elő- és hátlapi kamerák számtalan funkcióra adnak lehetőséget a QR-kód olvasástól akár az arcfelismerésig, emellett wifi-n vagy bluetooth-on keresztül a nyomtatóval is képesek kommunikálni.

Közelebb kerülhetnek ügyfeleikhez a kereskedők

A meglévő versenytársakkal és az új belépőkkel felvenni a versenyt nem egyszerű feladat, konstans kihívást jelent, amit a PSD2 szabályozás tovább nehezít – hangzott el kerekasztal beszélgetés során. Emellett itthon a pénzügyi edukációra is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, ami igaz a bankkártya használatra is – mondta a Worldline, Six Payment Services country managere. Szabó-Kocsis Lajos szerint ugyanakkor a másik oldal, a kereskedők sem elég edukáltak, ami nagyban magyarázza a hazai alacsony, 60%-os penetrációt. Ez ma már nem a bankkártyaelfogadás költségeiről szól – tette hozzá Szabó-Kocsis.

A PSD2 iránymutatással kapcsolatban a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója, Szász Ferenc elmondta: az, hogy a fizetési folyamatokban a bankok mellett egyéb vállalkozások is részt vehetnek a jövőben, jelentős árprést hozhat a piacon, emellett új technológiai megoldások jöhetnek létre az ügyfélélmény növelésére.

A Paydroid legnagyobb értékajánlata, hogy rengeteg információhoz juttathatja a kereskedőket a fogyasztókról. A fiatal generáció már alig használ fizikai eszközöket fizetésnél, mobillal fizetnek, vagy online. Szabó-Kocsis Lajos szerint, aki most nem lép, az nagyon gyorsan lemarad erről a felnövő generációról. A Paydroid segíthet az ügyfelekkel való kommunikációban, méghozzá egyedi szinten – hangsúlyozta Mark Fitzgerald, a Novopaymenttől.

Biztosak vagyunk benne, hogy a legkorszerűbb PAX Android fizetési terminálok a jövő pénzügyi szolgáltatási piacának alapkövei lesznek – mondta Panagiotis Chalkias, a Transaction Systems ügyvezető igazgatója. A Transaction Systems a PAX magyarországi, Közép-, Dél- és Kelet-Európai Master Distributora (www.tr-sys.eu).

Versenyt is hirdettek

Az esemény végén a Novopayment egy versenyt is meghirdetett új és meglévő ügyfelei részére, melynek keretében a három első lefejlesztett és működő applikáció kereskedőit jutalmazzák, az alábbiak szerint:

3.hely: egy ajándékutalvány a Búsuló Juhász étterembe (150 euró értékben.)
2.hely: egy kiválasztott Android telefon (300 euró értékben)
1.hely: két fős wellness hétvége (350 euró értékben)


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: