Rekordösszegű útdíjat fizettek az autósok

Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Rekordösszegű útdíjat fizettek az autósok

Bartal Tamás ismertette, hogy az e-matricák vásárlásából bruttó 48,5 milliárd forint folyt be, 11 százalékkal több a tavalyi első félévinél. Az e-útdíj rendszerben, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 137,8 milliárd forint bevétel származott, ami 19 százalékkal haladta meg az előző év első félévét.
    

A vezérigazgató hangsúlyozta: évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedéssel együtt nő az útdíjbevétel is. A befolyt útdíj költségvetési bevétel, amit a hazai közutak fenntartására, karbantartására, javítására fordítanak.
   
Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy a terveknek megfelelően erősítették a NÚSZ ellenőrzési tevékenységét, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma, különösen a külföldiek körében.
   
A vezérigazgató az adatokat ismertetve elmondta, hogy átalakulóban vannak a vásárlási szokások. Míg korábban minden e-matrica értékesítése nagyjából hasonló mértékben nőtt, idén az első félévben a heti országos matricából 5 százalékkal kevesebb fogyott, mint tavaly az első hat hónapban. A havi országos e-matrica vásárlása ugyanakkor jelentősen, 16 százalékkal nőtt.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Az éves országos és az éves megyei matricákból 10-10 százalékkal több fogyott - jelezte, hozzátéve, hogy az autósok tudatosabbak a korábbinál, hosszabb távra terveznek, emellett mobilisabbak, több pénzük van az utazásra.
   
Bartal Tamás kitért arra is, hogy az autósok többsége változatlanul a benzinkutaknál vásárol e-matricát, de egyre nagyobb a NÚSZ saját internetes értékesítése, ami az útdíjfizetési szolgáltató tudatos stratégiájának eredménye.
    

Az e-útdíjak esetében a szokások változatlanok, az ügyfelek több mint 90 százaléka fedélzeti egység alkalmazásával fizet. A HU-GO rendszerben regisztrált járművek száma a tavaly júniusi 354 ezerről 410 ezerre nőtt - közölte.
   
Az e-matricák 65 százalékát magyar autósok, 35 százalékát külföldiek vásárolták az első fél évben. A NÚSZ arra számít, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ez az arány az év végére 50-50 százalék körül lesz, mert a nyári szabadságok és az év végi ünnepek miatt erőteljesebbé válik a tranzitforgalom.
    

A kamionos - e-útdíjas - bevételeknél csaknem 52 százalék volt a külföldiek aránya az első fél évben.
   
Az ellenőrzésekről szólva a vezérigazgató elmondta: új ellenőrzési módszereket fejlesztettek ki és kezdtek alkalmazni. Különösen nagy hangsúlyt fordítanak a külföldi rendszámú járművekre, mert tavaly év végén a magyarországi utakat e-matrica nélkül használók között a külföldiek aránya elérte a 70 százalékot, a kamionok esetében pedig 77 százalék volt a külföldiek aránya a bliccelők között.
   
Bartal Tamás hangsúlyozta: a fokozott ellenőrzés eredményeképpen fél év alatt az e-matricák esetében megállították az utakat jogosulatlanul használó külföldiek számának növekedését.
    

A belföldi jogosulatlan úthasználók száma kissé nőtt néhány bűnszövetkezetként működő cég miatt, ebben az ügyben a NÚSZ együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal - jelezte a vezérigazgató.
   
Az e-útdíjaknál összesen 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jogosulatlan úthasználatok számát, ezen belül a belföldi kamionosok esetében 50, a külföldiek esetében pedig 18 százalékkal.
   
Az összes pótdíjbevétel 3,2 milliárd forint volt az első félévben, 3,5 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban. Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy 84 százalékkal tudták növelni a külföldiektől behajtott pótdíjak összegét.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: