Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Kis-, közép-, valamint nagyvállalatok is részt vettek abban a – hazai gazdasági ágazatok jelentős részét lefedő – kutatásban, amelyben közel 90 magyarországi cég HR vezetője és szakértője osztotta meg véleményét, tapasztalatait a humán erőforrás menedzsment folyamatok digitalizációjáról.

A felmérés eredményei alapján a Deloitte három, jól elkülöníthető szervezeti profilt azonosított be: az átfogó digitalizálókat, a digitálisan működő óriásokat, valamint a vállalati specifikumok szerint fejlesztőket – a kutatásban résztvevő vállalatok közel 70 százaléka besorolható ezek valamelyikébe. Ugyanakkor a kutatás eredménye megerősíti és számos példán keresztül szemlélteti azt, amit a HR területen otthonosan mozgók eddig is tudtak, de legalábbis sejtettek: nincs egyetlen kőbe vésett legjobb gyakorlata a digitalizációnak. Számos tényező alakíthatja egy-egy vállalat HR digitalizációhoz való hozzáállását, a cégmérettől kezdve az iparági adottságokon át a szervezeti kultúráig.

Csépai Martin a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója úgy látja: „A digitalizáció ma már nem megkerülhető téma a HR szervezetekben, ugyanakkor komoly kihívásnak látjuk, hogy az aktuális problémák gyors megoldását meghaladva, stratégiai szemléletben digitalizálják a HR működését. Hiszünk abban, hogy minden szervezetben szükség van digitális HR stratégiára. Egy-egy HR technológiai megoldás bevezetése jelentős erőforrást igényel, a befektetett energia megtérülése pedig nagymértékben függ attól, hogy tudatosan tervezte-e az adott szervezet, hogyan működjön majd a HR 2-3 év múlva, és milyen technológiai megoldások tudják ezt a leginkább támogatni. Ezeknél a típusú invesztícióknál ugyanis a rövidtávú szemlélet ritkán vezet sikerre”. A kutatásból az is kiderül, hogy a HR informatikai rendszerek és analitikák ismeretének hiánya még az emberi erőforrás menedzsment területén dolgozók között is sokszor fájó pont, hiszen az implementáció sikeréhez szükséges kompetenciák új szerepeket teremtenek és tesznek egyre inkább elengedhetetlenné. Egy-egy projekt eredményessége múlhat például a HR és az IT nyelvét egyaránt beszélő projektmenedzsereken, illetve a HR folyamatokat mélyrehatóan ismerő HR architekteken.

A kutatás tanulsága szerint a digitálisan leginkább érett dimenziók a biztonság, kontroll és megfelelés, valamint a munkafolyamatok. Ezektől látványosan elmaradnak az analitikák, a funkcionalitás és hozzáférés (önkiszolgáló felületek, egyszerűen és gyorsan elérhető adatok stb.): a felmérésben résztvevők a HR adatok elemzését és a humán erőforrás specifikus üzleti intelligencia (BI) területet a leginkább fejlesztendő témakörökként jelölték meg.

„Fontos tanulsága a kutatásnak az is, hogy a transzparencia és a hatékonyság javítása mellett az elsődleges szempontok között szerepel a munkavállalói élmény erősítése a legtöbb résztvevő szervezet számára” – emelte ki Uzsák Éva Virág, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának szenior menedzsere. A szakember úgy látja: „Az elmúlt időszak hatására a munkavállalói jóllét biztosítása és az elkötelezettség megerősítésének kérdése - a lényegesen kevesebb személyes találkozásra alapozó munka világában - kiemelt fókusszá vált. Várhatóan az ajtón kopogtató hibrid világban sem lesz ez másképp. A jól kiválasztott digitális HR megoldások által támogatott munkavállalói élmény éppen ezért komoly versenyelőnyt jelenthet a következő években”.

A kutatás eredményei alapján a következő másfél évben intenzív HR IT fejlesztési hullámra lehet számítani mérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül. A slágertémák egyértelműen az onboarding, a képzési tartalmak biztosítása és az online képzések megvalósítása, illetve a toborzás. Ugyanakkor a nagy lemaradást produkáló területek is bekerülhetnek a jövőbeli fejlesztések fókuszába. Ezek relevanciáját erősíti, hogy a munkaerőpiac is átrendeződik: bár a kisvállalkozásoknak csupán 58 százaléka készül áttérni rugalmasabb munkavégzésre a pandémiás helyzet enyhülésével, a középvállalatoknál 92 százalék fölötti ez az arány. Ez pedig szintén a digitalizációt ösztönzi, ahogyan az a kutatási eredményekből egyértelműen kiolvasható: a HR IT rendszert működtető szervezetek nagyobb nyitottságot mutatnak a rugalmas munkavégzés térnyerésére, mint azok, amelyek ilyen támogatással nem rendelkeznek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: