Rossz az amerikai fogyasztók hangulata

Elemzők által vártnál is rosszabb lett a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban augusztusban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.

Rossz az amerikai fogyasztók hangulata
A pénteken közölt előzetes adatok szerint a mutató 92,1 pontra süllyedt a júliusi 98,4 pontról. Szakértők kevésbé romló indexre, 97,2 pontra számítottak. 
    Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 90,5 pontról 82,3 pontra esett, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke pedig 110,7 pontról 107,4 pontra gyengült. 
    A Michigan egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja. 
    A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében.

A pénteken közölt előzetes adatok szerint a mutató 92,1 pontra süllyedt a júliusi 98,4 pontról. Szakértők kevésbé romló indexre, 97,2 pontra számítottak.    

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 90,5 pontról 82,3 pontra esett, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke pedig 110,7 pontról 107,4 pontra gyengült.    

A Michigan egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.    

A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében.

Hozzászólások

Ügyesen lavírozik az amerikai jegybank - de mi a célja?

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 2%-ra csökkentette tegnap az alapkamatot a Fed. A döntés nem volt teljesen egyhangú, ugyanis ketten az alapkamat tartására, egyvalaki pedig 50 bázispontos csökkentésre szavazott.
2019. 09. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kalifornia ezentúl nem határozhatja meg önállóan a kipufogógáz-kibocsátási szabályokat

Az amerikai kormány megvonja Kaliforniától a szövetségi engedélyt arra, hogy önállóan határozza meg a kipufogógáz-kibocsátási szabályokat - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.
2019. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is Japáné a legtöbb amerikai állampapír

Júliusban már a második egymást követő hónapban japán tulajdonban volt a legtöbb amerikai állampapír.
2019. 09. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentette az irányadó dollárkamatot a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatsávot.
2019. 09. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump keményebb gazdasági szankciókat sürget Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök lényegesen keményebb gazdasági szankciókat sürgetett Irán ellen szerdán.
2019. 09. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak az amerikai építőipar kilátásai

Az amerikai lakásépítő cégek derűlátóbbak voltak szeptemberben, mint egy hónappal korábban.
2019. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek, az olajár zuhan

Mérsékelt csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miközben zuhanni kezdett a kőolaj ára.
2019. 09. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump további falak építését ígérte

Donald Trump amerikai elnök további falak építését ígérte az Egyesült Államok déli határain, és a sajtót, valamint a demokrata párti politikusokat ostorozta új-mexikói kampányrendezvényén hétfőn este.
2019. 09. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump energetikai segítséget ígért Washington szövetségeseinek

Energetikai segítséget ígért Washington szövetségeseinek Donald Trump amerikai elnök hétfőn, a szaúd-arábiai olajterminálok elleni szombati támadások után.
2019. 09. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem javulnak az ipari kilátások a tengerentúlon

A várt 4 ponttal szemben 2 pontra esett a New York-I Fed feldolgozóipari indexe szeptember hónapban a korábbi 4,8 pontról, ami arra utal, hogy továbbra sem tud érdemben visszapattanni az aktivitás az ottani iparban.
2019. 09. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Az amerikai kormány csőre töltve készen áll

Az amerikai kormány csőre töltve készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
2019. 09. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem nyugszanak az amerikai fogyasztók

Továbbra is jól teljesítenek az amerikai fogyasztók, ugyanis augusztusban 0,4%-kal nőtt hó/hó alapon a kiskereskedelmi forgalom a várt 0,2%-kal, és az előző havi kiugróan magas 0,8%-kal szemben.
2019. 09. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmillió dolláros amerikai-brazil befektetési alapot hoznak létre Amazónia védelmére

Százmillió dolláros befektetési alapot hoz létre Amazónia biodiverzitásának megőrzésére az Egyesült Államok és Brazília - ebben állapodott meg pénteki washingtoni tárgyalásain Michael Pompeo amerikai és Ernesto Araújo brazil külügyminiszter.
2019. 09. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet az észak-amerikai mozikban

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet című bohócos horror az észak-amerikai mozikban, a sztriptíztáncosnőkről szóló krimi is meglepően nagy bevétellel nyitott - írta a Variety.com filmes portál.
2019. 09. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban

Javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban szeptemberben a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint, jelezve, hogy az egyre több bizonytalanság dacára a fogyasztók derűlátóak, és emelkedő kiadásaikkal továbbra is támogatják a gazdaság növekedését.
2019. 09. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington több száz milliós katonai segélyt ad Ukrajnának

Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának - erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.
2019. 09. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína felfüggeszti egyes amerikai agrártermékek pótvámját

Kína felfüggeszti egyes amerikai agrártermékek - köztük a szójabab és a sertéshús - esetében a pótvámokat, továbbá támogatja amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését - jelentette pénteken a Hszinhua kínai állami hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva.
2019. 09. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indult a péntek a New York-i tőzsdén

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken.
2019. 09. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tűzszünetet köthet az USA és Kína

Donald Trump bejelentette, hogy megfontolja, hogy átmeneti megállapodást kössön Kínával, ami elhalasztaná az újabb vámok kivetését, és néhány már bevezetett vámot is visszavonna.
2019. 09. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA-ban már minden a választások körül forog

A hírek szerint Trump több gazdasági tanácsadója is aggódik amiatt, hogy az amerikai gazdaság esetlegesen recesszió felé halad, így kiemelten fontosnak tartják, hogy legalább részleges megállapodás szülessen Kínával.
2019. 09. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: