Roszatom - kísérleti reaktor létesül Szerbiában

2019. október 19-én Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció miniszterelnökének belgrádi látogatása során az Oroszországi Föderáció és a Szerb Köztársaság kormánya megállapodott a Szerb Köztársaság területén létesítendő Nukleáris Tudományos-technológiai és Innovációs Központ megépítését célzó együttműködésről.

Roszatom - kísérleti reaktor létesül Szerbiában

Az egyezményt orosz részről Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója, a Szerb Köztársaság részéről pedig Nenad Popovics innovációs és technológiai fejlesztési miniszter látta el kézjegyével. Az ünnepélyes ceremónián jelent volt Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Alekszandar Vucsity szerb elnök is.

A kormányközi megállapodás aláírásával szabályozási keret jött létre, amely lehetővé teszi a központ létrehozását célzó szerződések előkészítését és aláírását. A központ az orvosi, ipari és mezőgazdasági célú radioizotópok előállítása mellett lehetővé teszi az ipar számára az adalékolt szilikátok gyártását,  az ércek és ásványok elemi összetételének meghatározását, a környezeti minták vizsgálatát, az atomenergetikai ipar szakembereinek képzését, valamint  elősegíti az innovációt és a kutatás-fejlesztést a digitális technológiák terén és egyéb területeken. A központ részét képezi majd egy 20 MW teljesítményű nyomottvizes kísérleti reaktor az annak működetéséhez szükséges biztonsági  rendszerekkel, laboratóriummal és kiszolgáló létesíményekkel.

„Szerbia hagyományosan nagyon erős kompetenciákkal rendelkezik a békés atomenergia használata terén. A Nukleáris Tudományos-technológiai és Innovációs Központ, amelyet Szerbiával közösen építünk meg, olyan innovatív projekt, amely a legújabb nukleáris technológiai fejlesztésekkel rendelkezik. A projekt alapját az orosz és szerb atomtudósok között hagyományos, hosszú távú kapcsolatok képezik. Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a projekt mielőbb elkezdődjön” – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.

„Szerbiát és Oroszországot többéves együttműködés köti össze a nukleáris kutatás terén, amit ez az együttműködés minden bizonnyal tovább fog erősíteni. A csúcstechnológiás központ független lehetőséget nyújt a kutatásra és az atomenergia gyakorlati alkalmazására. A központ radioizotópokat állít majd elő, amelyek segítenek a sugárterápiás gyógymódok alkalmazása során, a radioizotópok az iparban és a mezőgazdaságban is alkalmazhatóak. Fontos szempont, hogy a projekt a nukleáris és a sugárbiztonsági nemzetközi követelményeknek megfelelelően valósul meg. Oroszországnak hatalmas nemzetközi tapasztalata van az ilyan projektek végrehajtásában” – mondta Nenad Popovics szerb  innovációs és technológiai fejlesztési miniszter.

Annak érdekében, hogy a központ létrehozása hatékonyan és biztonságosan valósuljon meg, az orosz és szerb szakemberek együtt fognak működni az infrastruktúra fejlesztésében (ideértve a nukleáris és sugárzásbiztonsági szabályozási rendszert), hogy teljesítsék az atomenergia békés célú felhasználásának nemzeti követelményeit és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ajánlásait.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: