Saját gyártóüzemet indít Magyarországon a Lenovo

A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon. Az üllői üzemben a márka termékportfóliójából elsősorban az asztali számítógépekre, grafikus munkaállomásokra és adatközponti termékek gyártására helyezik majd a hangsúlyt. A Lenovo beruházása jelentős gazdasági potenciált jelent a hazai magán és állami szektor számára egyaránt, megnövekedett termelési kapacitással, még több együttműködési lehetőséggel a helyi beszállítók számára és lokálisan új munkahelyek teremtésével.

Saját gyártóüzemet indít Magyarországon a Lenovo

A magyarországi gyártóüzem elindítása a Lenovo nemzetközi gyártási és ellátási lánc stratégiájának újabb állomása, amely jelenleg is már 180 piacon szolgálja ki az ügyfeleket a világ több mint 30 gyártóhelyéről – köztük Argentínából, Brazíliából, Kínából, Németországból, Magyarországról, Indiából, Mexikóból és az Amerikai Egyesült Államokból.
 
„Ez egy fontos mérföldkő a globális gyártási kapacitásunk optimalizálásában és fejlődésében. Nagy öröm számunkra, hogy a már meglévő magyarországi jelenlétünkre alapozva, most egy új saját magyarországi gyártóüzemmel közelebb kerülhetünk az európai fogyasztókhoz. A Lenovo nemzetközi sikere a globális gyártási jelenléten és a működési kiválóságon alapszik, ezért izgatottan várjuk, hogy a magyarországi létesítménnyel hozzájáruljunk a további növekedéshez.” – mondta el Guan Wei, a Lenovo Nemzetközi Ellátási Lánc alelnöke.
 
“Magyarország az Európában elfoglalt központi elhelyezkedésével és ezáltal számos kereskedelmi csomóponthoz való közelségével biztosítja, hogy még gyorsabban teljesítsük ügyfeleink megrendeléseit és még hatékonyabbak legyünk a szállítási módok és szállítási idők tekintetében. Ahogy vállalatunk világszerte folyamatosan növekszik, az új létesítmény kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy miként teljesítjük és szolgáljuk ki európai ügyfeleink igényeit és hogyan mutatjuk be számukra világszínvonalú gyártási képességeinket.” – mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.
 
„Ma azt jelenthetjük be, hogy a világ egyik vezető számítógépgyártó vállalata, a Lenovo, az első európai közvetlen gyárát, közvetlen termelőegységét egy kiélezett nemzetközi verseny után, Magyarországon hozza létre. Ez a beruházás 8,2 milliárd forintnyi értéket képvisel, ezzel a beruházással több szakaszban összesen ezer munkahely jön létre, és ezért a beruházásért a kormány két milliárd forintnyi vissza nem térintendő támogatást biztosít. A mintegy 30 000 négyzetméteres gyártócsarnokban 2021 elejétől fog megindulni a számítógépek gyártása. Az által, hogy az első európai közvetlen gyártóüzemük itt lesz Magyarországon, az által az informatikusok, elektronikai mérnökök kapnak majd lehetőséget arra, hogy világszínvonalú gyárban dolgozhassanak és a nemzetközi informatikai iparág élvonalában fejthessék ki a tevékenységüket. Az elmúlt hét esztendőben a Lenovo piacvezető volt a személyi számítógépek és két éve a tabletek tekintetében Magyarországon, egy hazai beruházással ezt a piaci pozíciót még tovább tudják erősíteni. A Lenovo az elmúlt időszakban kiemelkedő hazai piaci sikereket ért el: ma már körülbelül minden harmadik számítógép, amit Magyarországon megvásárolnak az Lenovo termék. A gyár Magyarországra hozatala a magyar export teljesítményét is javítani fogja, a Lenovo magyarországi tevékenysége 90% fölötti export hányaddal fog működni, tehát minél sikeresebb lesz a Lenovo Magyarországon, annál jobban fogja növelni Magyarország exportját.” - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
 
A Lenovo széles körben elismert globális hibrid gyártási modelljéről, amely a saját és kiszervezett gyártási folyamatok keveréke. Ez nem csak a versenyképességet illetően jelent kulcsfontosságú előnyt a vállalat számára, de egyben nagyobb hatékonyságot és kontrollt tesz lehetővé a termékfejlesztés, valamint az ellátási lánc működtetése során, miközben még eredményesebben reagálhatnak az ügyfelek igényeire. Nem meglepő tehát, hogy az informatikai piac legnagyobb nemzetközi kutató és elemző cégeként ismert Gartner a világ ellátási láncait rangsoroló TOP25-ös listáján a Lenovo 15. helyen végzett 2020 májusában, mint célorientált, a hagyományos üzleti modellt átalakító és digitális úttörő szervezet.
 
Az új gyártóüzem a hosszú évek óta meglévő szerződéses gyártó Flex által üzemeltetett gyárat fogja kiváltani.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: