Sir Keir Starmer lett a brit Munkáspárt vezetője

A várakozásoknak megfelelően Sir Keir Starmert választották a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt új vezetőjévé.

Sir Keir Starmer lett a brit Munkáspárt vezetője

Az 57 éves Starmer győzelmét a párt szombaton, több hónapos választási procedúra után jelentette be.
   
Az eredeti terv az volt, hogy a Munkáspárt szombaton soron kívüli kongresszust tart és ezen ismertetik a vezetőválasztás eredményét, de az új típusú koronavírus okozta járvány miatt ezt a rendezvényt törölték, és a Munkáspárt sajtóközleményben adott hírt Sir Keir győzelméről.
   
A londoni fogadóirodák végig Starmert tartották messze a legesélyesebb jelöltnek. A Munkáspárt új vezetőjének kilétére kiírt tétek átlagából az vezethető le, hogy a fogadási cégek 75 százalékos valószínűséget adtak Sir Keir győzelmére.
   
A Labour eddigi vezetője, a 70 esztendős Jeremy Corbyn a december 12-én tartott nagy-britanniai parlamenti választás után mondott le, de utódja megválasztásáig ügyvezetőként ellátta a pártvezetői feladatokat.
    

A Munkáspárt a decemberi választáson 1935 óta nem tapasztalt súlyosságú vereséget szenvedett: alsóházi frakciójának létszáma 59 fővel 203-ra, szavazataránya 7,8 százalékponttal 32,2 százalékra csökkent.
   
A Boris Johnson miniszterelnök vezette Konzervatív Párt ugyanakkor a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott: szavazatarányát 1,2 százalékponttal 43,6 százalékra, frakciójának létszámát 47-tel 365 főre növelte, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.
   
A Munkáspárt több szakaszból álló vezetőválasztási folyamata januárban indult. Először a párt alsóházi, illetve európai parlamenti képviselőinek voksai alapján állt össze a jelöltek ötfős mezőnye, amelyben Sir Keir volt az egyetlen férfi induló.
   
A vezetőjelöltek között volt Emily Thornberry, a munkáspárti árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje, Rebecca Long Bailey, az üzleti ügyek miniszterének várományosa, valamint Lisa Nandy és Jess Phillips alsóházi képviselők.
   
A választókerületi Labour-pártszervezetek és a Munkáspárt társult szervezetei, mindenekelőtt a pártot támogató szakszervezetek február 14-ig tartó szavazássorozata után Starmer, Rebecca Long Bailey és Lisa Nandy maradt versenyben, és közülük választotta a Munkáspárt regisztrált tagsága postai úton Starmert a párt új vezetőjévé.
   
A választáson a szavazásra jogosult 784 ezer párttag közül 490 ezren vettek részt, és 56,2 százalékuk voksolt Starmerre.
   
Starmer szombattól a Labour miniszterelnök-jelöltje is, bár a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat csak 2024-ben tartják.
   
Sir Keir Starmer személyében neves jogász került a Munkáspárt élére. A Labour új vezetője a leedsi és az oxfordi egyetemen szerzett jogi diplomákat, és 2008-tól öt éven át az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) igazgatója volt.
  
A Corbyn vezette árnyékkormányban Starmer a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatáért felelős miniszterjelölt volt, jóllehet ez a minisztérium megszűnt, miután az Egyesült Királyság januárban kilépett az Európai Unióból.
    

A Brexit feltételrendszeréről szóló tárgyalások időszakában Starmer és Corbyn között jól érzékelhető nézeteltérések merültek fel.
    

Starmer álláspontja az volt, hogy népszavazást kell tartani a Brexit feltételrendszeréről, biztosítva azt a lehetőséget, hogy a választók a bennmaradásra is voksolhassanak.
    

Corbyn ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott, a kilépésre szavazók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött referendum eredményét kell tiszteletben tartani.
    

Végül kompromisszumos megoldás született, amelynek alapján ha a Munkáspárt kormányra került volna, három hónapon belül új Brexit-megállapodást kötött volna az EU-val, és ezt az egyezményt hat hónapon belül jogilag kötelező erejű népszavazásra bocsátotta volna.
   
A Labour által tervezett referendum szavazólapján szerepelt volna az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió teljes jogú tagja.
   
Corbyn ennek fejében kikötötte, hogy a tervezett EU-referendum kampányában ő semleges állásponton lett volna, vagyis sem az új Brexit-megállapodás elfogadása, sem a további brit EU-tagság mellett nem kampányolt volna.
   
Mindezt azonban tárgytalanná tette a decemberi parlamenti választás eredménye. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök ugyanis a választáson szerzett kényelmes alsóházi többségének birtokában - választási ígéretének megfelelően - végigvitte az akkor már három és fél éve tartó Brexit-folyamatot és január 31-én kiléptette az Egyesült Királyságot az EU-ból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: