Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél

Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, mert a dolgozók nem fogadják el a vállalat béremelési politikáját - közölte Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASz) elnöke az MTI-vel kedden. A társaság szerint a korábban lezárt bértárgyalások után a szakszervezet javaslatait személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni - közölték a KASz bejelentésére reagálva az MTI megkeresésére.

Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél

Az elnök közölte, a sztrájkbizottság többi között követeli, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit, illetve a targonca kezelés bérpótlékját terjessze ki azokra a munkavállalókra is, akik a mindennapi munkavégzéshez használnak targoncát.
    

A sztrájkbizottság követeléseit megküldte a vállalat vezérigazgatójának.
    

A társaság közleményében kifejtette: 2018 elején kidolgozta és elindította bérfejlesztési programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A Metro ezt - a dolgozói visszajelzésekre építő, valamint a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségei szerint kidolgozott - programot hajtja végre következetesen.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A bérfejlesztési program 2020-ig terjedő állomásai és intézkedései a munkavállalók előtt ismertek és széles körben elfogadottak - tették hozzá.
    

A Metro szerint a KASz néhány nappal ezelőtt újabb, váratlan mértékű követelésekkel állt elő.
    

"Röviddel az év elején a felek által írásban lezárt bértárgyalást követően egy ilyen nagyságrendű változtatási javaslatot a vállalat vezetése szerint személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni" - áll a közleményben.

Hozzászólások

Sztrájk jöhet a Lufthansánál

Sztrájkot helyezett kilátásba a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoport névadó és két diszkont légitársaságnál (Eurowings, Germanwings), csütörtöki közleményük szerint júliusban lehet munkabeszüntetés.
2019. 06. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Oracle bevétele és nyeresége

Növelte forgalmát és nyereségét az elmúlt pénzügyi évben az amerikai Oracle Corp. számítástechnikai szolgáltató konszern.
2019. 06. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz nagy hatótávú Airbus A321XLR repülőgépet rendel a Wizz Air

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon szándéknyilatkozatot írt alá az Airbus képviselőivel, melyben rögzítik, hogy – az Indigo Partners-szel kötött megállapodás részeként – a vállalat élni fog a 20 Airbus A321XLR repülőgép megvásárlására vonatkozó opciójával. A most megrendelt repülőgépeket 2023-tól kezdődően három éven keresztül veszi majd át a légitársaság. Azért, hogy a Wizz Air megőrizze légi flottájának egységét, az A321XLR repülőket 239 üléssel üzemeltetik majd, éppen úgy, ahogyan az A321neo repülőgépeket is. Az XLR a Wizz Air jelenlegi hálózatában is azonos hatékonysággal üzemeltethető. A megrendelés – az előírásoknak megfelelően – a Wizz Air részvényeseinek jóváhagyása után válik véglegessé.
2019. 06. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínai érdeklődő a Bayernél

A Bloomberg értesülései szerint a kínai Fosun ajánlatot tehet a Bayer állategészségügyi üzletágára.
2019. 06. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Airbus repülőgépeket vásárol a Wizz Air

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be - közölte az Airbus az MTI-vel.
2019. 06. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menedzsment átalakítás jöhet a Deutsche Banknál

A vezérigazgató kezdeményezésére a Deutsche Bank több felsővezetőjét is leválthatják a közeljövőben, köztük a pénzügyi igazgatót (CFO) és a befektetési banki üzletág vezetőjét is.
2019. 06. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Visa mintegy 25 milliárd dollár összegű csalást előz meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával

A mesterséges intelligencia fizetések terén történt úttörő alkalmazása óta a folyamatosan fejlődő Visa Advanced Authorization technológia tovább segíti a kereskedelem bővülését és a fogyasztói bizalom növelését.
2019. 06. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyűlnek a felhők az Apple körül

Egyre borúsabbak az elemzők az Apple okostelefon értékesítésével kapcsolatban, továbbra is a kínai piac lehet a gyenge pont.
2019. 06. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt vannak a részletek a Facebook új kriptovalutájáról a Libra-ról

Ma reggel tette közzé a Facebook azt a 29 oldalas dokumentumot, amiben részleteket közöl a vezetésükkel bevezetni kívánt kriptodevizáról, a Libra-ról.
2019. 06. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létszámleépítés a Santandernél

A Banco Santander megegyezett a spanyol szakszervezettel a létszámcsökkentésről.
2019. 06. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz a fordulat a Boeingnek

Megkezdődött tegnap a Nemzetközi Párizsi Airshow, ami eddig az Airbus további erősödését és a Boeing további vesszőfutását hozta magával.
2019. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját kriptopénzt tervez a Facebook - emelkedik a részvény

4%-kal emelkedtek tegnap a Facebook részvényei, miután a vállalat saját kriptopénz bevezetését szorgalmazza.
2019. 06. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. élén

Jobbágy Dénes tölti be június 12-től a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét Varga Mihály pénzügyminiszter döntése alapján - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Változások a Liberty Global európai vezetőségében

Eric Tveter visszavonulását követően Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és Lengyelország vezérigazgatója lesz a kelet-európai régió vezetője július 1-től
2019. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a Huawei márkaértéke

A Huawei a tavalyi évhez képest egy helyet javítva, az előkelő 47. helyen végzett a BrandZ idei Top 100-as listáján. A legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban a cég zsinórban negyedszerre kapott helyet az első 50 vállalat között, márkaértéke nyolc százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.
2019. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jászai Gellért lett a 4iG főrészvényese

Átalakult a 4iG tulajdonosi szerkezete, miután Jászai Gellért lett az informatikai társaság új főrészvényese.
2019. 06. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhan a Lufthansa, szerencsére csak a részvények

A csökkenő jegyárak és az erős verseny miatt idén már másodjára csökkentette 2019-es eredményvárakozását a Lufthansa.
2019. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnégyszerezte nyereségét a Díjnet

Megnégyszerezte nyereségét tavaly a Díjnet Zrt. A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A kimagasló teljesítményt a felhasználók számának több mint tíz százalékos növekedése és a szolgáltatások bővítése is segítette: tavaly már 30 szolgáltató háztartáshoz köthető számláit – közüzemi, telekommunikációs, biztosítási – lehetett befizetni a Díjneten keresztül. A társaság idén az e-számlafizetés népszerűségének és az új elektronikus fizetési megoldásoknak köszönhetően további bővülésre számít.
2019. 06. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a termékeket vásároltuk a nagy hőségben

Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint.
2019. 06. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a roham a ventilátorokért és a klímákért

A hőségben megindult a roham a ventilátorokért és a klímákért az áruházakban a héten.
2019. 06. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: