Támogatott gyógyszerek fogyasztói ára és a TB támogatás mértéke gyógyszerenként 2020-ban

Melyik támogatott gyógyszer mennyibe kerül az államnak/társadalombiztosításnak? Hány forint egy doboz gyógyszer és mennyi támogatás van rajta és mennyit kell fizetni érte a betegnek? Melyik támogatott gyógyszerből vásárolnak ma Magyarországon a legtöbbet és hány doboz gyógyszert adnak ma el hazánkban havi szinten? Cikkünkben a 20 legnagyobb forgalmú gyógyszer adatait mutatjuk be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adataira támaszkodva.

Támogatott gyógyszerek fogyasztói ára és a TB támogatás mértéke gyógyszerenként 2020-ban

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elnevezésű állami szervezet ma már hivatalosan, havi rendszerességgel tájékoztatást tesz közzé arról, hogy az állam által TB támogatott gyógyszerekből mennyit (hány dobozzal) adnak el, valamint arról is, hogy mindezeknek a gyógyszereknek mennyi a támogatott ára, mennyi a fogyasztói ára, és a kettő különbségeként adódó állami támogatás mértéke.

(Cikkünkben a 2019. szeptemberi adatokat elemezzük, de cikkünket folyamatosan frissítjük majd a 2020-as gyógyszer árak és adatok ismeretében.)

Nézzük a TOP20 legforgalmasabb támogatott hazai gyógyszer TB támogatásának összegét!

(zárójelben az adatok a havi szintű TB támogatást mutatják forintban, a 2019. szeptember havi forgalom alapján)

1. COVEREX-AS 5 MG FILMTABLETTA (58,9 milli forint TB támogatás)

2. PANTOPRAZOL 1 A PHARMA 40 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ TABLETTA (75,9 millió Ft támogatás)

3. MILURIT 300 MG TABLETTA (98,8 millió Ft támogatás)

4. COVEREX-AS KOMB 5 MG/1,25 MG FILMTABLETTA (93,7 millió Ft támogatás)

5. MILURIT 100 MG TABLETTA (72,2 millió Ft támogatás)

6. ASTRIX 100 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ KEMÉNY KAPSZULA (20,3 millió Ft támogatás)

7. TENAXUM 1 MG TABLETTA (113,8 millió Ft támogatás)

8. SYNCUMAR MITE 1 MG TABLETTA (37,5 millió Ft támogatás)

9. COVERCARD 5 MG/ 5 MG TABLETTA (64,1 millió Ft támogatás)

10. BISOPROLOL-RATIOPHARM 5 MG TABLETTA (13,0 millió Ft TB támogatás)

Gyógyfürdő kalkulátor ITT - mutatjuk, melyik magyar gyógyfürdő a legjobb Önnek

11. AMLODIPIN-TEVA 5 MG TABLETTA (21,7 millió Ft támogatás)

12. MERCKFORMIN 1000 MG FILMTABLETTA (17,6 millió Ft támogatás)

13. QUAMATEL 40 MG FILMTABLETTA (45,2 millió Ft TB támogatás)

14. COVEREX-AS KOMB FORTE FILMTABLETTA (111,8 millió Ft támogatás)

15. CAVINTON FORTE TABLETTA (36,2 millió Ft állami támogatás)

16. ASACTAL 100 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ TABLETTA (15,9 millió Ft TB támogatás)

17. NEBILET 5 MG TABLETTA (33,2 millió Ft támogatás)

18. TABLETTA MAGNESII CITRICI 500 MG FONO VII. NATURLAND (22,5 millió Ft támogatás)

19. DIAPREL MR 60 MG MÓDOSÍTOTT HATÓANYAGLEADÁSÚ TABLETTA (36,3 millió Ft támogatás)

20. VEROSPIRON 25 MG TABLETTA (49,0 millió Ft támogatás)

Mennyi a fogyasztói ára a TOP20 legnépszerűbb támogatott gyógyszernek? 

(Zárójelben az adatok a havi szintű fogyasztói árat mutatják forintban egy adott gyógyszer vonatkozásában, a 2019. szeptember havi forgalom alapján. A számok jelentése "magyarra fordítva": ennyi pénzt fizetünk ki (beteg + állam) az adott gyógyszerért havi szinten)

1. COVEREX-AS 5 MG FILMTABLETTA (154,9 millió Ft)

2. PANTOPRAZOL 1 A PHARMA 40 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ TABLETTA (138,1 millió Ft)

3. MILURIT 300 MG TABLETTA (123,5 millió Ft)

4. COVEREX-AS KOMB 5 MG/1,25 MG FILMTABLETTA (262,0 millió Ft Ft)

5. MILURIT 100 MG TABLETTA (90,2 millió Ft Ft)

6. ASTRIX 100 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ KEMÉNY KAPSZULA (37,1 millió Ft)

7. TENAXUM 1 MG TABLETTA (217,8 millió Ft)

8. SYNCUMAR MITE 1 MG TABLETTA (68,2 millió Ft)

9. COVERCARD 5 MG/ 5 MG TABLETTA (175,8 millió Ft)

10. BISOPROLOL-RATIOPHARM 5 MG TABLETTA (23,7 millió Ft)

11. AMLODIPIN-TEVA 5 MG TABLETTA (27,1 millió Ft)

12. MERCKFORMIN 1000 MG FILMTABLETTA (54,0 millió Ft)

13. QUAMATEL 40 MG FILMTABLETTA (115,8 millió Ft)

14. COVEREX-AS KOMB FORTE FILMTABLETTA (199,0 millió Ft)

15. CAVINTON FORTE TABLETTA (144,7 millió Ft)

16. ASACTAL 100 MG GYOMORNEDV-ELLENÁLLÓ TABLETTA (29,0 millió Ft)

17. NEBILET 5 MG TABLETTA (113,9 millió Ft)

18. TABLETTA MAGNESII CITRICI 500 MG FONO VII. NATURLAND (40,8 millió Ft)

19. DIAPREL MR 60 MG MÓDOSÍTOTT HATÓANYAGLEADÁSÚ TABLETTA (107,8 millió Ft)

20. VEROSPIRON 25 MG TABLETTA (61,2 millió Ft)

Mennyibe kerül ezek alapján egy doboz gyógyszer a betegnek 2020-ban?

IDE kattintva tudod megnézni, hogy mennyibe kerül egy doboz gyógyszer pontosan és miért!

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; erősödött a dollár

Tegnap több hullámban emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok. Egyrészt Izrael támadást intézett az iráni energiainfrastruktúra ellen, ami miatt megugrottak az olajárak: a WTI 3, a Brent 6%-kal került feljebb, 100 és 110 dollárig. Másrészt a vártnál érdemben magasabb lett az amerikai termelői árindex és minden releváns részindexe.
2026. 03. 19. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás: