Tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát

Várhatóan tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy, a gyermekjogi világnap alkalmából tartott keddi budapesti rendezvényen.

Tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát

Novák Katalin az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszélynek vannak  kitéve a gyermekek,  olyanoknak, amelyek tíz-húsz éve még vagy nem voltak, vagy nem voltak ennyire intenzívek, mint napjainkban, vagy korábban jobban meg tudta a gyermekeket védeni tőlük a család, a helyi közösség.
   
Az államtitkár elmondta, a stratégia a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed majd  egyebek mellett- az örökbefogadás hatékonyabbá tételére, valamint a nevelőszülői hálózat további erősítésére, hogy minden gyermek családban nőhessen fel. Utalt arra, hogy a tavalyi családvédelmi konzultáción is arra kapott a kormány megerősítést, hogy még dolgozzon ezen a területen.
   
Novák Katalin az Egyszülős Központban a gyermekjogok érvényesítéséről rendezett kerekasztal-beszélgetésen vett részt, amelyet annak alkalmából tartottak, hogy az ENSZ harminc éve, 1989. november 20-án fogadta el gyermekjogi egyezményt. Az államtitkár az azóta eltelt idő egyik legnagyobb eredményének azt mondta, hogy ma már nemcsak beszélnek a gyermekek jogairól, hanem általános érték és elvárás a társadalomban, hogy a gyermek méltóságát nem szabad megsérteni, valamint az, hogy a gyermekekkel szembeni bármilyen fizikai vagy lelki erőszak, bűncselekmény.
   
A gyerekek jogai a felnőtteknek és a döntéshozóknak kötelezettséget jelentenek, elsősorban arra, hogy fizikai, anyagi és szellemi biztonságban, szeretetben neveljék fel őket - mondta.
   
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy szerető családban, közösségben nőjön fel, ha pedig ez a joga sérül, akkor arra megoldást kell találni - húzta alá az az államtitkár. Szerinte ebben az anyagi támogatásoknak is és a helyi civil vagy egyházi közösségeknek fontos szerepük lehet.
   
A gyermekszegénységről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy olyankor az őket nevelő család van nehéz helyzetben, ezért a családon keresztül kell segíteni.
   
Novák Katalin elmondta azt is, hogy az otthonteremtési program a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára is elérhető; a csok igénybevevőinek 11 százaléka ilyen család, 2017-től pedig a bölcsődei, mini bölcsődei felvétel során az egyedülálló szülők gyermekei előnyt élveznek.
   
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke is arról beszélt, hogy a gyermeknek mindkét szülőhöz joga van, az erkölcsi felfogás és a társadalmi tapasztalat is ezt támasztja alá. A jogászoknak mindig figyelemmel kell lenniük a gyerekek érzelmi helyzetére - mondta. A gyermek érdeklődő, mindenkit szeret, vagy ha nem, azt megmondja, mert őszinte. Fontos, hogy a gyermekek jogai úgy érvényesüljenek, hogy ezeket az értékeket meg tudják őrizni felnőttkorukra - fogalmazott. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy "a jog általában magától érvényesül a családi asztal mellett", mert ha jó a családi légkör, az azzal jár, hogy a szabályokat követjük, a gyermeki jogokat pedig betartjuk. Ha pedig mégsem - folytatta -, akkor az államnak kell beavatkoznia a gyermeki jogok védelmében, ezt garantálja az alaptörvény, az egész jogrendszer és a nemzetközi egyezmények. Hozzátette: az Ab-hez gyermekjogi kérdésekben igen ritkán fordulnak, ami valószínűleg azt is jelenti, hogy alapvető rendszerbeli problémák nincsenek.
   
Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is arra hívta fel a figyelmet, hogy nem azért vannak jogok, mert az ENSZ vagy az alkotmány listába szedte őket, hanem azért, mert az emberi méltóságból fakadnak, a jogi dokumentumok csak elismerik mindezt.
Ezért nem a listát kell megtanítani a gyerekeknek, hanem olyan életet kell biztosítani nekik, ahol ezek a demokratikus reflexek automatikusan ivódnak beléjük - fogalmazott.
   
Beszterczey András, a Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának vezetője szerint "a gyereknek jogában áll szeretve lenni", és a természetes szülő-gyerek kapcsolat határozza meg, hogyan nő fel. Az egyházaknak nem az ítélkezés a dolguk, ha sérül valami a családban, hanem az a küldetésük és feladatuk, hogy ezekben a helyzetekben segítőként lépjenek melléjük, ezért működtet a református egyház például gyermekvédelmi szakellátást is - emelte ki.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: