Több milliós támogatásból készülhet több hangjáték

Több mint 51 millió forintból húsz hangjáték, 124,4 millió forint hozzájárulással pedig huszonhét hír- és magazinműsor készülhet - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.

Több milliós támogatásból készülhet több hangjáték

A közleményben azt írták, hogy a mecenatúraprogram tavaly meghirdetett Cserés Miklós-pályázatán három önálló hangjáték és tizenhét sorozat nyert támogatást.
    
A Villámlik messziről..., Az utolsó parancs és A kézmosás fontosságáról című pályamű önálló hangjátékként készülhet el. Adaptáció készül Szabó Magda Békekötés című hangjátékából, rádiójátékokban dolgozzák fel Tóth Krisztina novellafüzérét, a Széchenyi-anekdotákat, valamint Móka Béla szabadulóművész történeteit. Sorozat születik Ferenc József ellopott koronájáról és a világ első nemzetközi tudományos társaságát megalapító Born Ignác "kitömött" asszisztenséről is.

    
Pályázatot nyert A hipnózis halottja, a Hovatovább Magyarok, A Kékszakállú, az Ahogy megcsillan, A gránátalma íze, a Süsüke, a Sárkánykirályfi, a Földanyó és a flórik népe, a Budapesti tündérmesék, A piros tengeralattjáró, a Múltaknák és az Osztozkodók - olvasható a közleményben.

    
A testület döntött a kedvezményezettekről a Magyar Média Mecenatúra Program helyi és körzeti televíziók számára meghirdetett, rendszeresen jelentkező hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázatának első fordulójában is.

    
Eszerint hírműsorokat a Kapos Televízió, a Városi Televízió Eger, a Halas TV Kiskunhalasról, a Makói Városi TV, a Ceglédi és az Ózdi Városi Televízió, a Nyíregyházi Televízió és a Zemplén TV, közéleti magazinműsorokat pedig a Városi Televízió Bóly, a Városi Televízió Füzesabony, a Dunaföldvár TV, a VTV Mór, a Hajdúnánási Televízió, a Gotthárd TV, a Régió TV Esztergom és az RTV Szekszárd készíthet.

    
A Debrecen Televízió, a százhalombattai Halom Televízió, a TV Budakalász, az Érd TV, a Pápa Városi Televízió, a Városi TV Szeged, a nyíregyházi Kölcsey Televízió, a Zalaegerszegi és a Bajai Televízió, a Somogy TV és a pécsi Pannon Televízió kulturális magazinműsor készítésére fordíthatja az elnyert összeget - tették hozzá.

    
Kitértek arra is, hogy a médiatanács 110 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztésére. A nyertes pályázók a tervezett összköltség maximum nyolcvan százalékára kaphatnak támogatást, a közösségi televíziók legfeljebb ötmillió, a közösségi rádiók hárommillió, a kisközösségi rádiók pedig egymillió forint összegben juthatnak fejlesztési forrásokhoz.

    
Az első fordulóra július 11-éig, kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni - ismertették.

    
A közlemény szerint az NMHH 1,8 millió forinttal támogatja a szeptember 14-ei XV. Göcsej Filmszemle nyerteseit a kisjátékfilm, a dokumentumfilm és a filmetűd kategóriákban. Az első helyezettek 250 ezer, a második 150 és harmadik helyezettek pedig 100 ezer forintot kapnak, és újból odaítélik a 300 ezer forintos Szalay Annamária-filmdíjat is.

Hozzászólások

Folytatódott az árfolyamemelkedés New York-ban

Folytatódott a pénteken megindult árfolyamemelkedés, hétfőn egy százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az amerikai indexek a kereskedés kezdetén.
2019. 08. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is a pénteki záró értékük fölött álltak.
2019. 08. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évente egymilliárd forint bevételt hoz az állami horgászokmány értékesítése

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 08. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rászorulók kapják a fesztiválozók hátrahagyott 600 sátrát

Rászorulók kapják az idei szigeti fesztiválozók által hátrahagyott három teherautónyi felszerelést, ezek között hálózsákokat és mintegy 600 sátrat - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
2019. 08. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra a Városliget ad otthont a Kürtőskalács Fesztiválnak

Újra a Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak október 11. és 13. között, a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen a kürtőskalács-desszertek mellett koncertek és gyermekprogramok is várják a látogatókat.
2019. 08. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa

A nemzeti ünnep alkalmából dzsesszkoncertek várják a közönséget augusztus 20-án az ingyenes Jazz 0820 eseményen, míg a swingkorszakot idézi meg az augusztus 30-án és szeptember 1-jén megrendezendő New Orleans Swingfesztivál a Művészetek Palotájában (Müpa) Budapesten.
2019. 08. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2019. 08. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tűz ütött ki egy fővárosi gyorsétteremben

Tűz ütött ki egy budapesti, IV. kerületi gyorsétteremben vasárnap délután, mintegy 30 négyzetméteren égtek berendezési tárgyak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2019. 08. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új templomot szenteltek a Zala megyei Csapiban

Több száz év után épült új római katolikus templom a Zala megyei Csapiban, ahol vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelenlétében tartották a szentelést.
2019. 08. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok napsütésre számíthatunk a napokban

A jövő héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható, kánikulával. A hét második felében mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 08. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a részvénypiac heti forgalma

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 005,90 ponton zárt pénteken, 609,52 ponttal, 1,50 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2019. 08. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és nettó eredménye

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 16,1 milliárd forint nettó árbevételt és 652 millió forint nettó eredményt ért el az első fél évben a konszolidált IFRS-adatok szerint - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 08. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Program idul a Balatonon a vízi balesetek megelőzéséért

A helyi mederviszonyokat is bemutató, hatvan új tájékoztató táblát helyeztek el öt balatoni település strandjainak bejáróinál a vízi balesetek megelőzéséért, a szakmai összefogással született Mentőöv program keretében - erről sajtótájékoztatón számoltak be a prevenciós program megalkotói szombaton Balatonlellén.
2019. 08. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a Magyar falu program

A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar falu program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém megyei Bakonynánán tartott sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában - mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a görögdinnye ára - egy ábrán mutatjuk!

A görögdinnye piaci átlagára, 2000-2017
2019. 08. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem vitte el a főnyereményt az ötös lottón ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmilliós fejlesztés a pécsi hajléktalan-ellátásban

Közel százmillió forintból valósított meg fejlesztéseket a pécsi hajléktalan-ellátó rendszert működtető Támasz Alapítvány a baranyai megyeszékhelyen - közölte a szervezet az MTI-vel.
2019. 08. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul az iskolakezdési vásárlási roham: átlagosan 50 ezret költünk egy gyerekre

Ismét nyakunkon a szeptemberi tanévkezdés. Ilyenkor az egyik legaktuálisabb és sokakat foglalkoztató téma az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlási őrület. A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, derül ki a Deloitte által publikált „Deloitte back-to-school shopping survey” című felméréséből.
2019. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások: