Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank-konzorcium MFB Pontjai

Már 201 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést és a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket kereste az elmúlt években a lakosság és a vállalkozások. A legtöbb igényt a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régió MFB Pontjai szolgálják ki. A válsághelyzet kihirdetését követően a lakossági ügyleteknél nem csökkent jelentősen a forgalom, a vállalatok egy része azonban kivár.

Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank-konzorcium MFB Pontjai

A Takarékbank 419 és a Budapest Bank 23 fiókjában működő MFB Pontokon keresztül a program indulásától idén március 31-éig 201 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek, csak 2019-ben 66,1 milliárdot. Több mint 3700 vállalat és 5650 lakossági igénylő jutott vissza nem térítendő támogatáshoz vagy kedvezményes hitelhez, a vállalkozások átlagosan 49,5 millió forint, a lakosság átlagosan 2,6 millió forint értékben.


Az MFB Pontokon öt célra lehet igényelni forrást. Az elmúlt években az energiatermelést és a megújuló energiafelhasználást ösztönző programok iránt érdeklődtek leginkább, a kiközvetített források 63 százalékát ilyen területen használják fel. Akkora volt az igény, hogy a Közép-magyarországi régióban tavaly év végére kimerült a pénzügyi keret.


2016 óta a termékek 28 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztését szolgálja.

A szerződések 6,5 százaléka infokommunikációs fejlesztéseket segít, 2 százaléka pedig K+F+I tevékenységet támogat, míg a foglalkoztatás ösztönzésre jutott a szerződések 0,5 százaléka.

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!


A válsághelyzet kihirdetését követően a lakossági ügyleteknél nem tapasztalható jelentős forgalomcsökkenés, egyedül Békés, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében esett vissza némileg az érdeklődők száma. A vállalkozások részéről ugyanakkor kevesebb a megkeresés, kivéve Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyét. A tapasztalatok szerint a vállalkozások egy része kivár a bizonytalan gazdasági környezetben.


A Takarékbank vezette konzorcium arra számít, hogy az idei évre tervezett 40 milliárd forint folyósítását teljesíteni tudják, március végéig az időarányosan 25 százalékkal még meg is haladták az előzetes terveket. Az érdeklődések alapján azt valószínűsítik, hogy a kkv-k továbbra is nagy számban szerződnek technológiai korszerűsítésre, valamint a pénzügyi eszköz hitelprogramra. 


A konzorcium szerint ugyanakkor a következő időszakban problémát okozhat a szerződéseknél a külföldi beszerzések akadozása (például a napelemeknél) és a forintárfolyam változása. Emellett egyes áramszolgáltatók szüneteltetik a készre jelentést, a hivatalokban és a közjegyzőknél korlátozott az ügyfélkiszolgálás, valamint számos energetikai szakember nem dolgozik.

Hozzászólások

Így változott a cigi ára két évtized alatt - ábrán mutatjuk!

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2020. 05. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a műtrágya-értékesítés árbevétele

Egy százalékkal, 52 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben értékesített műtrágya nettó árbevétele az előző év azonos időszakához képest, a műtrágyaárak átlagosan 10 százalékkal voltak alacsonyabbak - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
2020. 05. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az SZTE radiológiai klinika

A professzionális orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR-centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) június 1-jével újrainduló radiológiai klinikáján - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2020. 05. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi megtakarítása van egy átlagos fiatalnak?

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
2020. 05. 30. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a MÁV-Start menetrendje

Megváltozik mától a vonatok menetrendje és a jegyek díjszabása is.
2020. 05. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget érhet a papírszámlázás korszaka

Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal. A gazdálkodókat egy Európában egyedülálló újítással segíti a NAV: okostelefon használatával ingyenesen és néhány kattintással állítható ki a számla a NAV Online Számlázó programjának mobilalkalmazásával. A zökkenőmentes átállást pedig a július 1-től szeptember 30-ig tartó szankciómentes-időszak biztosítja - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2020. 05. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindult a kajak-kenu Magyarországon

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségének felkérésére Hüttner Csaba és Weisz Róbert szövetségi kapitány már júniusra beterjeszti a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó felkészülési programokat és válogatási elveket.
2020. 05. 30. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.
2020. 05. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővüléssel zárhatja a nyarat a hazai turizmus

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.
2020. 05. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
2020. 05. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a munkahelyteremtő bértámogatás

A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 05. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,76 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 35 875,71 ponton zárt pénteken.
2020. 05. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 3-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál

Június 3-án újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása. A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. A hetedik átállás Nyugat-Magyarország egyes régióit érinti.
2020. 05. 29. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kik lendítik fel a hazai turizmust és hogyan pünkösdölünk az idén?

Főképp a fiatalok azok, akik már a következő hazai úticélon gondolkodnak, derült ki egy friss kutatásból, melyet a Lounge Group készített a Magyar Turisztikai Ügynökség részére. Kiderült az is, hogy kikkel és hova terveznek utazni a közeljövőben, és melyik úti célok húzhatnak hasznot a Pünkösddel induló nyárból.
2020. 05. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Román Nemzeti Bank

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkentette a román alapkamatot.
2020. 05. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági tranzakciók nagy részét érintheti a külföldi befektetésekre és ügyletekre vonatkozó új bejelentési kötelezettség

2020. május 26-án a Kormány elfogadta a 227/2020. (V.25.) sz. Kormányendeletet, ami 2020. december 31. napjáig új hatósági bejelentési kötelezettséget határozott meg az úgynevezett stratégiai társaságokban történő bizonyos részesedés és egyéb jogosultság szerzésére vonatkozó, illetve egyéb, külföldi vagy külföldi hátterű cégek által megvalósított tranzakciókkal kapcsolatban, hívja fel a figyelmet a Baker Mckenzie budapesti irodájának társasági jog és vállalatfelvásárlási csoportja.
2020. 05. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A készletek is lökést adtak a GDP-nek

A több mint 2 százalékos első negyedéves GDP-növekedésben a termelési oldalon a szolgáltatások játszották a főszerepet. A másik oldalon a fogyasztás és a készletek jelentős növekedése volt a bővülés motorja.
2020. 05. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adásvétel a koronavírus idején - Egy ingatlanközvetítő története

Az élet lelassult, de természetesen nem állt meg az elmúlt hónapokban, az ingatlanpiacon sem. Sok okfejtést, latolgatást, véleményt olvashattunk az előző hetekben, de vajon hogy festett egy konkrétan megvalósult adásvétel ebben a rendkívüli időszakban? A belvárosi ingatlanok specialistájától, a Central Home irodától kértünk egy esettanulmányt egy aktuálisan lezajlott ügyletre.
2020. 05. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy FV portfóliója Ausztráliában 14 MWp-vel fog bővülni

A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport”, ill. „Vállalat”) bejelentette, hogy a két, összesen 14 MWp kapacitásúra tervezett, az új-dél-walesi Leetonban épülő FV erőmű projektjének hitelre való finanszírozására teljesen saját tulajdonú projektvállalatai, a Leeton Solar Farm Pty Ltd. és a Fivebough Solar Farm Pty Ltd. az Infradebttel kötöttek szerződést.
2020. 05. 29. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Corteva Agriscience új, Biológiai portfóliót hoz létre; elsőként az M2i-vel köt globális megállapodást

A Corteva Agriscience, amely egy vezető mezőgazdasági vállalat, valamint az M2i, amely a biológiai növényvédelemben alkalmazott feromonok területén tölt be vezető szerepet, több évre szóló globális megállapodást jelentett be. A megállapodás feromonalapú rovarölő szerek kutatására, fejlesztésére és világszintű forgalomba hozatalára vonatkozik.
2020. 05. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: