Több statisztikai adat is megjelenik a napokban

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a januári keresetek, a januári külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai, valamint a kiskereskedelem februári forgalma.

Több statisztikai adat is megjelenik a napokban

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek januári alakulását és az ipari termelői árak februári statisztikáját. Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a 2019. január-decemberi átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva. A decemberi kereseteket jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 270 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 278 000 forintot ért el, 13,1, illetve 13,2 százalékkal nőtt egy év alatt. A reálkereset 2019-ben 7,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért 3,4 százalékos növekedése mellett.
   
Szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzés és Készletezési Társaság (MLBKT) közli a beszerzésimenedzser-index (BMI) márciusi értékét. A BMI szezonálisan kiigazított februári értéke 50,1 pont volt, kisebb a januári 52,2-nél, és a negyedik legalacsonyabb februári érték 1995 óta.
    

Ugyancsak szerdán hozza nyilvánosságra a statisztikai hivatal a kormányzati szektor tavalyi utolsó negyedéves egyenlegét és a külkereskedelmi termékforgalom januári részletes adatait. A korábban közölt első adatsor szerint januárban nőtt az exporttöbblet: az export euróban számított értéke 2,8 százalékkal, az importé 2,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A mérlegtöbblet 49 millió euróval, 433 millió euróra nőtt, ami a decemberi csökkenés után alig különbözik az októberi és novemberi összegtől. A kivitel 81 százaléka az Európai Unió tagállamaiba ment, és a behozatal 73 százaléka onnan érkezett.
   
Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!

Pénteken a kiskereskedelmi forgalom februári adatát teszi közzé a KSH. Januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz mérve. A növekedés üteme a legmagasabb volt tavaly február óta. A 945 ezer milliárd forint havi forgalom viszont tavaly március óta a legalacsonyabb, azóta minden hónapban ezer milliárd forint felett volt az üzletek árbevétele.

Hozzászólások

Horvátország után Szlovénia is megnyílt a turisták előtt

Szlovénia keddtől fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt utaznak az országba, beleértve azokat a turistákat is, akik idegenforgalmi célokból látogatnak oda, feltéve, ha szállásfoglalásról szóló igazolást tudnak felmutatni a határon - derült ki a válságkabinet keddi sajtótájékoztatóján.
2020. 05. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárták a napot az európai tőzsdék

Jelentős emelkedéssel zártak az indexek a vezető nyugat-európai tőzsdéken hétfőn, a befektetői bizalom egyre jobban erősödik, ahogy számos országban folytatták a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások feloldását.
2020. 05. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pánik után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe az áprilisi 29 pontos esése után 5 ponttal, mínusz 28 pontra emelkedett, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, ugyanakkor a részindexek többsége májusban - vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására - egyharmadát ledolgozta áprilisi drámai zuhanásának. Az iparban azonban még tovább erősödött a pesszimizmus - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2020. 05. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 vírus hatása a digitalizációra

A járványhelyzet minden szempontból átformálta az életünket, hiszen nemcsak a háztartásokat kényszerítette arra, hogy átértékeljék fogyasztásaikat, hanem a gazdaság szereplőit is olyan irányok felé terelte, mint például hogyan fogjanak össze egymással a digitális csatornákon keresztül vagy hogyan alakítsák át szervezeti működésüket. Az elemzők a korlátozások feloldása után a digitális környezet megerősödését várják, s ezt a teóriát erősíti meg a PwC tanulmánya is, amely kétheti rendszerességgel vizsgálja a COVID-19 járvány gazdasági és szervezeti hatásait pénzügyi vezetők bevonásával. Az elemzés mintegy 24 ország 871 pénzügyi vezetőjét kérdezi arról, hogyan érinti a járvány okozta válság a cégeket, magyarázza Balogh Zsolt, a Liferay Hungary ügyvezetője.
2020. 05. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a Conference Board amerikai makrogazdasági indexének a csökkenése

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a Conference Board gazdaságkutató intézetnek a makrogazdasági folyamatokat 3-6 hónapra előre jelző indexének a romlása áprilisban.
2020. 05. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország még nem hirdeti ki a járvány végét

Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét, ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni - mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön.
2020. 05. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy bevételkiesést okozott a járvány a csehországi műemlékek fenntartójának

Mintegy 125-130 millió koronás (1,7-1,8 milliárd forint) bevételtől esett el a csehországi műemlékek fenntartója, miután a koronavírus-járvány miatt március 10-től május 25-ig zárva tartottak a látnivalók - közölte Nada Goryczková, a Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) vezérigazgatója prágai sajtóértekezletén.
2020. 05. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Macedónia szerint korai a határnyitás

Annak ellenére, hogy a nyugat-balkáni országok többségében már a határok megnyitásán gondolkodnak, Észak-Macedónia úgy véli, ez még korai, és a megfelelő elővigyázatosság hiányában elvész mindaz az előny, amelyet az eddigi intézkedésekkel szereztek az országok a koronavírus-járvány megfékezése során.
2020. 05. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi piszkál bele az újranyitási örömünnepbe?

A gazdaság újraindítása és a készülő mentőcsomagok miatt drágulás van a piacokon, a szereplők pedig már a második negyedév várhatóan kiábrándító számait is „elengedték”. A tartós hegymenetre viszont korai lenne nagy összeget tenni, mivel két tényező nagyon bizonytalanná teszi a következő időszakot – derül ki Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójának összeállításából. Az egyik a vakcina kérdése, illetve újra az asztalon van az amerikai elnökválasztás. Ezek óvatosságra intenek.
2020. 05. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

17 milliárd dollár visszaesés várható a sportszponzorációban

Egy adatközpontú sportmarketing cég előrejelzése szerint idén 37 százalékkal csökken világszerte a sportszponzoráció, ez összesen 17 milliárd dolláros visszaesést jelent 2019-hez képest.
2020. 05. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Bank elemzője adta a legpontosabb előrejelzéseket a magyar gazdaság várható alakulásáról

Rendkívül jól szerepeltek az Erste Csoport elemzői a FocusEconomics Analyst Forecast Awards 2020 megmérettetésén, előrejelzéseik pontosságával összesen 16 díjat érdemeltek ki. Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary Zrt. vezető makrogazdasági elemzője két kategóriában is a legjobbnak bizonyult.
2020. 05. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Melyik cégnek van most leköthető pénze?

A járvány okozta gazdasági lefékezés egyik meglepő fejleménye, hogy sok vállalat előre nem kalkulált tartalékot tudott felhalmozni az elmúlt hónapokban. A megspórolt, vagy mint látni fogjuk, inkább el nem költött forrás viszont jelen formájában alig hoz hasznot. Mindez új kihívás elé állítja az érintetteket: válság idején kell befektetni.
2020. 05. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljesítőképességük határára kerültek a cégek világszerte

Az adózás digitális átalakulása miatt egyre több feladattal szembesülnek a vállalatok, miközben rohamosan csökkennek a területre fordítható erőforrásaik – állapítja meg az EY 1013 nagyvállalat megkérdezésével készült globális adó és pénzügyi jelentése. A digitalizáció, a szabályváltozások követése és az ehhez szükséges szakemberek hiánya a teljesítőképességük határára sodorta a szervezeteket. A jelenlegi egészségügyi krízis csak tovább súlyosbítja a helyzetet, amire a kritikus feladatok kiszervezése jelentheti a megoldást.
2020. 05. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinyitnak a szállodák Ausztriában

Május 29-én újranyitnak a szállodák, a wellness-központok és a menedékházak Ausztriában. Emellett a hegyekben ismét működhetnek a felvonók, és szemináriumokat is lehet tartani - jelentette be hétfőn Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter Bécsben egy sajtótájékoztatón.
2020. 05. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező hírek jöttek a Moderna gyógyszercég vakcinájával kapcsolatban

Kedvező hírekkel szolgált a Moderna, az által fejlesztett koronavírus elleni vakcina első, embereken végzett vizsgálatáról.
2020. 05. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lendülettel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai tőzsdéken a járványvédelmi korlátozások feloldása és az ösztönzőknek köszönhetően ezzel párhuzamosan beinduló gazdasági fellendülés reményében.
2020. 05. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés tartalékkal rendelkeznek a budapesti vállalkozások

A fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka, 60 százalékuk maximum 3 hónapra elegendővel rendelkezik - közölte az MTI-vel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfőn kutatásának megállapítását.
2020. 05. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2 százalékos növekedéssel nyitottak a tőzsdék

Jelentős, 2 százalékot meghaladó emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 05. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány árnyékában: így valósulhat meg a körforgásos gazdaság Magyarországon

Egy közelmúltban megjelent tanulmány javaslatot tesz a körforgásos gazdaság hatékony bevezetésére az uniós célszámoktól elmaradó V4 országokban, melynek elkerülhetetlenségét most mindenki a saját bőrén érezheti. – A járvány egyértelműen megmutatta, milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak, ha nem vesszük komolyan, ugyanis a mostani drasztikus lépésekhez hasonlóakat csak a körgazdaságra való átállás előzheti meg – mondta el a projektben hazánkat képviselő Humusz Szövetség elnöke, Urbán Csilla.
2020. 05. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisebbet fékezett a magyar gazdaság

A magyar gazdaság az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt. Az idei kilátások a koronavírus-járvány nehezen prognosztizálható hatásai miatt bizonytalanok, de a második negyedévben jelentős visszaesés várható. A járvány lefutásától függően az év egészében 3 és 7 százalék közötti GDP-csökkenésre van kilátás.
2020. 05. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: