Tovább lassult a járvány Törökországban

Törökországban csütörtökön tovább lassult az új koronavírus-járvány, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 961 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 153 548-at - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.

Tovább lassult a járvány Törökországban

A kis-ázsiai országban nyolc hét elteltével szerdán csökkent ismét 1000 alá, 972-re az újonnan igazolt koronavírusos esetek napi száma, amit Koca "a végső siker jelének" minősített. A járvány volumene április 11-én járt a csúcspontján, akkor 5138 embernél diagnosztizálták a vírust.
   
A tárcavezető által megosztott táblázatból az is kiderült, hogy az elmúlt napban 27-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4249-re emelkedett. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta mérséklődik, bár az előző napi adat 23 volt.
   
Az intenzív kezelésre, valamint a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma csütörtökön is csökkent, az előbbi 877-ről 820-ra, az utóbbi 445-ről 424-re. A gyógyultnak minősítettek száma 1003-mal 114 990-re nőtt, így ők teszik ki az összes eset csaknem háromnegyedét.
   
A 83 milliós országban a hatóságok eddig körülbelül 1,73 millió vírustesztet végeztek el.
   
Törökország két hete lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a "kontrollált társadalmi élet" nevet viseli. Az enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára már kimozdulhatnak otthonaikból, valamint bizonyos feltételekkel újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, továbbá a borbélyok, a fodrászatok, illetve a szépségszalonok. Mindemellett megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban lezárt 31 tartományból, de a legnépesebbek zárva maradtak, köztük Isztambul és Ankara is. A fennmaradó 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre elrendelt kijárási tilalom is érvényben van.
   
A közösségi élet és a távolsági közlekedés országszerte még mindig szinte teljesen korlátozott.
    

A török belügyminisztérium csütörtökön a Twitter-fiókján arról számolt be, hogy az utóbbi 65 napban, tehát megközelítőleg a járvány hivatalos törökországi kezdete óta, 10 111 felhasználói fiókot vizsgáltak meg a közösségi médiában a koronavírussal kapcsolatban tett "alaptalan és provokatív" bejegyzéseik miatt. A tárca hozzátette: 1105 embert azonosítani is tudtak, 510-et pedig  előállítottak.

Hozzászólások

Gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében, az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől.
2020. 05. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Allergiás reakciókat válthatnak ki a hamis fogyókúrás készítmények

Egyre több hamisító használja ki, hogy a késő tavaszi, kora nyári időszakban megnő a kereslet a különböző fogyókúrás szerek iránt, és a tökéletes alak gyors elérését ígérve akár életveszélyes termékeket ajánlanak a fogyasztóknak. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) idei legfrissebb felméréséből kiderült, hogy a fiatalok közel 40 százaléka találkozott már hamis étrend-kiegészítővel. Már 1600 gyógyszertár együttműködésével zajlik a Biztonságos Étrend-kiegészítő Program, amely garantálja, hogy csak ellenőrzött és jóminőségű készítmények jussanak el a fogyasztókhoz.
2020. 05. 27. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Japán orvosok nem ajánlják a maszkviselést kétéves kor alatt

Az arcmaszk viselése mindennapossá vált a koronavírus-járvány alatt, de kétévesnél fiatalabb gyermeknél nem szabad használni azt - figyelmeztetett a Japán Gyermekorvosok Társasága.
2020. 05. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megnyitották a tőzsdeparkettet New Yorkban

New Yorkban kedden újra megnyitották a tőzsdeparkettet, amelyet a koronavírus-járvány miatt március 23-án zártak le.
2020. 05. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban lassul a járvány terjedése

Törökországban kedden tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 948 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 158 762-őt - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
2020. 05. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Több amerikai tagállamban emelkedett a fertőzöttek száma

Az Egyesült Államok 17 tagállamából - köztük Kaliforniából és Alabamából - az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának emelkedését jelezték kedden.
2020. 05. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az osztrák kancellár enyhítene a korlátozásokon

Enyhítene a koronavírus-fertőzés visszaszorítása érdekében bevezetett korlátozásokon Sebastian Kurz osztrák kancellár.
2020. 05. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban zártak a részvénypiacok

Egy százalék körüli pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2020. 05. 26. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nyomhatja a gázt az EKB

Az eszközvásárlási program kibővítésére utalt az EKB francia tagja, Francois Villeroy. Szerinte gyors és erőteljes lépésekre van szükség a gazdaság támogatása érdekében. Elsősorban a 750 milliárd eurós járványügyi eszközvásárlási program (PEPP) kibővítésének a lehetősége merül fel, melynél ráadásul még inkább preferálnák a bajba jutott országokat. Az EKB következő ülése június 4-én lesz, a piaci várakozások szerint akár már akkor bejelenthetik a program kibővítését.
2020. 05. 26. 17:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország után Szlovénia is megnyílt a turisták előtt

Szlovénia keddtől fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt utaznak az országba, beleértve azokat a turistákat is, akik idegenforgalmi célokból látogatnak oda, feltéve, ha szállásfoglalásról szóló igazolást tudnak felmutatni a határon - derült ki a válságkabinet keddi sajtótájékoztatóján.
2020. 05. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhant a svájci óraexport

Zuhant Svájc óraexportja áprilisban, amikor jórészt leállt a termelés, a kiszállítás és az értékesítés a koronavírus hatására.
2020. 05. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9 milliárdért mentik a Lufthansát - érthető? Ez forintban 3150 milliárd!

Lényegében a korábban kiszivárgott híreknek megfelelő mentőcsomagot kapott a német Lufthansa.
2020. 05. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában felgyorsult a járvány terjedése

Ukrajnában keddre egy nap alatt 339 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, ami 80-nal több az előző napihoz képest, a betegségben elhunytak száma pedig 21 újabb halálos áldozattal 644-re emelkedett - derült ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.
2020. 05. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2 millió liter fertőtlenítőt szállított ki a Mol

Több mint 2 millió liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol a kéz- és felületfertőtlenítő termékekből kórházakba, állami és önkormányzati intézményeknek, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szerveknek, amióta március végén a gyártásba fogott, múlt héten a nagykereskedelmi partnerek kiszolgálását is elkezdte. Mintegy 600 ügyfélhez jutott el a fertőtlenítőszer. - közölte a cég kedden az MTI-vel.
2020. 05. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Adócsökkentésről döntött a cseh kormány

Újabb gazdasági könnyítésekről, elsősorban adócsökkentésről és kedvezőbb veszteségleírásról döntött hétfőn este a cseh kormány a koronavírus-járvány következményeinek enyhítése céljából.
2020. 05. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a fogyasztói hangulat Németországban

A koronavírus-járvány okozta sokk után enyhén javult a fogyasztók hangulata májusban Németországban, a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet felmérésében felfelé mozdultak el a fogyasztók gazdasági és jövedelmi várakozásai, valamint vásárlási hajlandósága is, jelezve, hogy Európa legnagyobb gazdasága lassan kezd feléledni.
2020. 05. 26. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindítja menetrendszerinti járatait a román Blue Air

Július elején indítja újra fokozatosan menetrendszerinti járatait a Blue Air román diszkont légi társaság, amely a második legnagyobb piaci szereplő a romániai piacon.
2020. 05. 26. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína online rendszert indít el a vírus terjedésének előrejelzésére

Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a projektet vezető kutatók közlésére hivatkozva.
2020. 05. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország további támogatásokat tervez

A francia kormány újabb támogatásokkal, adókedvezményekkel, valamint a járulékfizetések átütemezésével tervezi támogatni a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatokat, ezért az GDP-arányos államadósság az év végére meg fogja haladni az eddig tervezett 115 százalékot is - jelezte vasárnap Gérald Darmanin költségvetési miniszter a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.
2020. 05. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai

Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok.
2020. 05. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: