Tovább nőtt a magyarok áramfogyasztása

Az utóbbi tíz évben folyamatosan nő Magyarország áramfelhasználása, tavaly elérte a 45,7 terawattórát az előző évi 45,4 terawattóra után, az emelkedést leginkább az árammal működő háztartási és ipari technológiák gyors terjedése, valamint a digitalizáció okozza - derül ki a magyar villamosemergia-rendszer 2019-es adatairól szóló jelentésből, amelyet a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kedden tett közzé honlapján.

Tovább nőtt a magyarok áramfogyasztása

Az összefoglaló szerint tavaly kissé csökkent ugyan az importenergia részaránya, de érdemben nem változott a súlya a magyar piacon, továbbra is 30 százalék körüli szinten áll. A nemzeti energiastratégia 2030-ra 20 százalékos szintet határoz meg. A hazai erőművekben megtermelt áram csaknem fele, 49,24 százaléka tavaly is atomenergiából származott. A második helyen állnak 27,11 százalékos részesedéssel a földgáz-, a harmadik helyen pedig 12 százalékkal a szén-lignit tüzelésű erőművek. Ez utóbbiak kivezetése a rendszerből jelentős részesedésük miatt csak lépcsőzetesen, korszerű és környezetbarát technológiával történő pótlással együtt történhet meg - közölte a Mavir.
   
A megújuló energiák részaránya 12 százalék az erőműparkon belül. A rendszerirányító középtávon, 2030-ig a hagyományos erőművi kapacitások csökkenésével számol. A szén- és lignittüzelésű erőművek a következő tíz évben gyakorlatilag eltűnnek a rendszerből, csak a Mátrai Erőmű 2025-2026-ra tervezett leállításával csaknem 900 megawattnyi kapacitás esik majd ki.
   
A földgázbázisú termelés együttes kapacitása kissé csökkenhet, de érdemi változásra ebben a körben nem számít a Mavir, és ugyanígy kalkulál a háztartási méretű kiserőművek jelenlétével is. Jelezték ugyanakkor, hogy a napenergia-termelésben további számottevő növekedést várnak az elmúlt tíz év gyorsuló üteme alapján.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2020-ban? ITT kiszámolhatod!
   
A zömében időjárásfüggő megújuló bázison épült erőművi kapacitások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a naperőművek 16, a szélerőművek 25 százalékos kihasználtsággal működtek 2019-ben - mutatott rá a Mavir.
   
A hagyományos erőművek körében a nukleáris blokkok kihasználtsága a legmagasabb, az egyéb gáztüzelésű termelők kihasználtsága növekvő, míg a szén-lignit primerforrású termelők csökkenő tendenciát mutattak tavaly.
   
A magyarországi villamosenergia-rendszer csúcsterhelése is nőtt. Tavaly haladta meg először a téli csúcsterhelés a 7000 megawattot, és a Mavir arra számít, hogy ez a trend a következő években folytatódni fog, az előrejelzések 2030-ra már 8000 megawattos csúcsokat mutatnak.
   
A rendszerirányító két kiugró csúcsterhelést tapasztalt 2019-ben, a valaha mért legmagasabb nyári rendszerterhelési rekordot 6633 megawattos negyedórás átlag értékkel június 27-én, a szintén történelmi értéknek számító 7105 megawattos téli csúcsterhelést pedig december 6-án regisztrálták.
  
A csúcsrekordok egyrészt a hosszú nyári kánikulai napokra koncentrálódtak a légkondicionálók áramfogyasztása miatt, másrészt a tartósan alacsony átlaghőmérsékletű és borúsabb téli napokra a fűtés, a karácsonyi időszakot megelőző fokozottabb ipari és kereskedelmi felhasználás, valamint az ünnepi díszkivilágítások miatt.
   
A határkeresztező kapacitások közül az osztrák-magyar, valamint a piacösszekapcsolásban érintett szlovák-magyar volt az importban leginkább érintett a jelentés szerint. A szlovák-magyar és a szlovén-magyar összeköttetés bővítése befolyással lehet a határkeresztező áramlások alakulására a következő években. A szlovák-magyar szakaszon 2020 végén fejeződhet be a kapacitásbővítés, a szlovén-magyar távvezeték üzembehelyezése pedig 2021 végén várható.

Hozzászólások

Nőtt a Cseh Energetikai Művek adózott nyeresége

Éves összehasonlításban 9 százalékkal 14,7 milliárd koronára (198,45 milliárd forint) emelkedett a Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott nyeresége az első fél évben - közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője kedden Prágában sajtótájékoztatón.
2020. 08. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi szingli van Magyarországon!

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgatója van a KELER Zrt.-nek

A KELER Igazgatósága július 31-ével Demkó-Szekeres Zsoltot nevezte ki a KELER Zrt. vezérigazgatói pozíciójára - közölte a KELER Csoport kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP és a Richter húzta a részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 61,05 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 36 363,83 ponton zárt kedden.
2020. 08. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar szülők negyede vett új számítástechnikai eszközt a koronavírus-járvány idején

A digitális oktatásra történő átállás nem csupán a tanulmányokra volt hatással, de az érintettek digitális térben való jártasságát is próbára tette, így a Budapest Bank legújabb kutatásában az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezte a magyar szülőket. A tanárok és diákok a mindennapokban már bevált kommunikációs csatornákon tartották a kapcsolatot, ebből pedig a szülők többsége szerint sok minden megmaradhat a jövőben is. A megkérdezettek negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért. A válaszadók fele többet használta az elektronikus fizetési megoldásokat, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy ez a járványhelyzet után is így marad.
2020. 08. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hullámvasúton a magyar infláció

Meglepetést okozott az infláció, 3,8 százalékra emelkedett júliusban, ráadásul a maginfláció is többéves csúcsra nőtt. Az év hátralévő részében az a kérdés, hogy a kereslet meddig tolerálja a drágulást.
2020. 08. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAKSZ Mentőöv: COVID-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150 000 Ft-os gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.
2020. 08. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH-felmérés: jól teljesítenek a hazai hírközlési hálózatok a felhasználók szerint

Összességében a fogyasztók elégedettek a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly év végi piackutatása szerint: általában négyötödös osztályzatot adtak az internet sebességére, a folyamatos, hibamentes működésre, a tévék csatornaválasztékára, a mobilinternet adatforgalmi korlátjára, a havidíj összegére vagy az összbenyomásra. A legkritikusabbak a budapestiek voltak.
2020. 08. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.
2020. 08. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna zöld zónába sorolta Magyarországot

Ukrajna egy hét vörös zónás besorolás után ismét zöld zónába tette Magyarországot - derült ki hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatból.
2020. 08. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 tonna hulladék gyűlt össze a PET Kupán

Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
2020. 08. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt venni a koronavírus-járvány idején

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért - ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.
2020. 08. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a Paks és Cece közötti út felújítása

Elkezdődött a 6231-es, Paks és Cece közötti út felújítása - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója hétfőn Pakson, sajtótájékoztatón.
2020. 08. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint százezer rossz minőségű maszkot találtak egy kamionban

Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál. A 36 millió forint értékű árut lefoglalták - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte 650 településen folytatódik a szúnyogirtás

Országszerte 650 településen, 130 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,25 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 36 302,78 ponton zárt hétfőn.
2020. 08. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking bekeményített az amerikai politikusokkal szemben

Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort - jelentette be a kínai külügyminisztérium hétfőn.
2020. 08. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2000 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze a Mol

A Mol az elmúlt kilenc évben több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, amelyből bioüzemanyagot gyártanak - tájékoztatott a vállalat hétfőn.
2020. 08. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás

Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai cégek közlekedési igényeiben. 2019 első féléves adatait az idei év azonos időszakával összehasonlító kutatásukból kiderült, hogy bár csökkent az új járművek iránti kereslet, az egyéni mobilitás iránti igény mégis nőtt a partnereik körében. A változások magukkal hozták az elektromos hajtású járművek 50%-os növekedését is a cég flottájában.
2020. 08. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalásra figyelmeztet az OTP Bank

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve, helyenként hibás magyarsággal készült internetes hivatkozásokban kriptovalutával kapcsolatos szolgáltatásokat próbálnak népszerűsíteni. Az OTP Bank az ügyben büntetőfeljelentést tesz - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2020. 08. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: