Továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma Hollandiában

Az illetékes holland egészségügyi hatóság keddi jelentése szerint az elmúlt hét folyamán 4036-tal emelkedett a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, ami az azt megelőző hét adataihoz képest 56 százalékos növekedést jelent. Belgiumban tovább lassult a járvány terjedésének üteme. Luxemburg a fertőzésszám jelentős csökkenéséről számolt be kedden.

Továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma Hollandiában

A holland közegészségügyi intézet jelentése szerint amíg július folyamán 4660 új fertőzöttet regisztráltak az országban, addig augusztus első tíz napjában 4715-öt. Július elején a teszteltek 0,6 százaléka, két hete 2,3 százaléka, a múlt héten pedig 3,6 százaléka bizonyult fertőzöttnek Hollandiában.
   
Az elmúlt 24 órában 779 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye, ezzel 60 837-re emelkedett a járvány megjelenése óta feljegyzett fertőzöttek száma. Jelenleg 32 451 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban. A hatóság azt közölte, hogy a vírus szaporodási száma 1,3-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött 130 embert fertőz meg az országban. Ez a szám egy hete 1,2 volt.
   
A legfertőzöttebb régiók között továbbra is Rotterdamot és Amszterdamot, valamint a hozzájuk tartozó tartományokat tartják számon. Ezeken a területeken a teszten átesettek hat, illetve kilenc százaléka bizonyult vírushordozónak.
   
A hét folyamán kilencen estek a betegség áldozatául, hárommal többen, mint két hete. Eddig 6159-en haltak meg a járvány következtében. Kórházba 38 embert vittek a betegség miatt, hattal kevesebbet az előző héthez képest. A járvány hollandiai megjelenése óta 11 994 ember kapott a koronavírushoz köthető kórházi kezelést. A kórházi felvételek száma viszonylag alacsony a fertőzés terjedéséhez képest, ami a frissen megfertőzöttek fiatal korának tulajdonítható. A múlt héten feljegyzett új fertőzöttek egynegyede a húszas éveiben jár - közölték.
    

Az illetékes hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a legtöbb friss fertőzött a Hollandiába visszatérők közül kerül ki. A múlt hét folyamán 408 hazatérő nyaraló vírustesztje bizonyult pozitívnak, ami az összes tesztelt 43 százalékát teszi ki. A legtöbb, 91 friss fertőzött Franciaországban nyaralt, amelyet Spanyolország (64), Németország (41), Belgium (35), Málta (30) és Törökország (30) követ.
   
A listán emellett az Olaszországból, a Dél-Amerikához tartozó Aruba szigetéről, az Ausztriából, a Görögországból, a Lengyelországból, az Egyesült Királyságból, a Horvátországból és a Szerbiából hazatérő fertőzöttek szerepelnek - tették hozzá.
   
Sajtóbeszámolók szerint a holland kormány azt közölte, fontolóra veszi új korlátozások bevezetését a vírus terjedésének lassítására. A belga nemzeti közegészségügyi intézet keddi bejelentése szerint a járvány terjedésének üteme tovább lassult. Az új fertőzöttek átlagos napi száma 588, ami mindössze 11 százalékkal magasabb az előző hét adatainál. Belgiumban a járvány helyi megjelenése óta megerősített esetek száma 74 620.
   
A hatóság átlagosan napi 26,7 új kórházi felvételről számolt be, ami 21 százalékkal magasabb a megelőző hét 24,4-es napi átlagánál. Jelenleg 312 beteget ápolnak kórházban, közülük 73-an részesülnek intenzív ellátásban. A hét folyamán naponta átlagosan 3,6 haláleset történt, ami 56 százalékkal magasabb a megelőző hét 2,9 napi átlagánál. A járvány kezdete óta Belgiumban 8979 ember halt meg a betegségben.
   
A luxemburgi egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a vírushoz köthetően. A járvány helyi megjelenése óta 122 ember halt meg a betegségben, péntek óta hárman. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt nap folyamán 26 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét, ami kevesebb, mint a fele az elmúlt két hétben közölt adatoknak. A nagyhercegségben 7216-ra emelkedett a járvány helyi megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Kórházban a pénteki adatoknál hattal kevesebbet, 45 embert ápolnak. Közülük négyen részesülnek intenzív ellátásban, öttel kevesebben, mint a múlt hét végén.

Hozzászólások

Aggasztó a helyzet Csehországban

Csehországban szerdán 2309 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami hasonló a keddi adathoz és a járvány kezdete óta a legmagasabb napi számok közé sorolható - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel közölt statisztikából.
2020. 09. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány kezdete óta a második legtöbb új fertőzöttet regisztrálták Szlovéniában

A járvány kezdete óta a második legtöbb új fertőzöttet regisztrálták Szlovéniában, de Horvátországban is növekedett a napi új esetek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
2020. 09. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban rövidül a karatén ideje

Belgiumban 14-ről hét napra rövidül le a koronavírus-járvány miatti kötelező hatósági karantén ideje, a maszk utcai viselése október elsejétől nem lesz kötelező - jelentette be szerdán a kormány.
2020. 09. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb szigorítások Franciaországban

Újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére szerda este a francia kormány: az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben azonnali hatállyal bezárnak a vendéglátóhelyek, míg további 11 nagyvárosban, köztük Párizsban úgynevezett megerősített riasztási állapot lép életbe helyi korlátozásokkal.
2020. 09. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz európai országban vezetik be a német kapcsolatkövető alkalmazás új változatát

Németország után tíz további európai országban is bevezetik a szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kontaktkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) egy igazolt hordozójával - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 09. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kibővítette az uniós személyek elleni szankciós válaszlistáját

Paritásos alapon kibővítette Oroszország azoknak az uniós állampolgároknak a listáját, akik nem léphetnek a területére - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán Moszkvában.
2020. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát - jelentette ki az amerikai külügyi szóvivő újságírói kérdésre válaszolva.
2020. 09. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

.K. Rowling újra a brit toplista élén van

J. K. Rowlingnak a Robert Galbraith írói álnéven jegyzett Troubled Blood című új krimije a brit eladási toplisták élén debütált.
2020. 09. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új montenegrói parlament

Megalakult az új montenegrói parlament szerdán Podgoricában, a képviselők megbízatását hitelesítették, és a házelnököt is megválasztották.
2020. 09. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karanténba vonul a német külügyminiszter

Karanténba vonul Heiko Maas német külügyminiszter, mert koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 09. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel zártak az európai tőzsdék

ozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék.
2020. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a napi esetszám Romániában

Romániában ismét megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések rekordja szerdán, amikor 1767 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
2020. 09. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az első vérplazma alapú vakcina

A kelet-lengyelországi Lublinban működő egyik biotechnológiai cég előállította a koronavírus-fertőzésből felgyógyultak vérplazmájából kivont immunoglobulinokat tartalmazó, a maga nemében világviszonylatban első ilyen vakcinát, melynek tesztelését októberben kezdik el - jelentették be a gyártók szerdai sajtóértekezletükön.
2020. 09. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 18 százalékkal csökkent a spanyol gazdaság

A spanyol gazdaság teljesítménye eddig nem látott mértékben, 17,8 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az első negyedévhez képest a koronavírus-járvány következtében - állapította meg a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán közzétett jelentésében.
2020. 09. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakorlatilag leállt a gazdasági növekedés az euróövezetben

Szeptemberben gyakorlatilag leállt, minimálisra lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése.
2020. 09. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is borúlátóak a német fogyasztók

A német fogyasztók hangulata alig javul októberben az előző hónappal összevetve, marad a minimális borúlátás - derül ki a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet szerdán közölt előrejelzéséből. Az októberi hangulatindex mínusz 1,6 pontra javult a szeptemberi mínusz 1,7 pontról. Elemzők nagyobb javulást, mínusz 1 pontot vártak.
2020. 09. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban nyitottak a tőzsdék

Egy százalék körüli pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 09. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhalasztják az EU-csúcstalálkozót

Egy héttel elhalasztják az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek e hétre tervezett csúcstalálkozóját, miután pozitív lett a koronavírustesztje az Európai Tanácsot vezető Charles Michel egyik munkatársának - jelentették be kedden Brüsszelben.
2020. 09. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökország és Görögország tárgyalna a Földközi-tenger alatti energiahordozók kutatásáról

Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók kutatásának kérdéséről - közölte kedden az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.
2020. 09. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva nem szeretné, hogy az Egyesült Államok válságba kerüljön

Moszkva nem érdekelt abban, hogy az Egyesült Államok mély válságba kerüljön a novemberi elnökválasztást követően - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 09. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: