Továbbra is nagy az érdeklődés a babaváró kölcsön iránt

Az OTP Banknál töretlen az érdeklődés a július 1-től igényelhető babaváró kölcsön iránt, több mint 14 ezer igényt rögzítettek, amelyből több mint 7 ezret folyósított is a hitelintézet - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

Továbbra is nagy az érdeklődés a babaváró kölcsön iránt

A gördülékeny és papírmentes ügyintézést segíti, hogy az ügyfelek a minden OTP fiókban megtalálható digitális aláíró-padon írhatják alá a szerződésüket - tette hozzá.
    

Ismertetése szerint az ügyfelek többsége maximális hitelösszeget, 10 millió forintot igényel, az eddig folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint volt. Ha minden papír rendben van, akkor néhány munkanapon belül az ügyfél számláján lehet a babaváró támogatás - jelezte a vezérigazgató-helyettes.
   
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések legnagyobb részét továbbra is az OTP folyósítja, az első hat hónapban több mint 5 ezer kérelem érkezett a hitelintézethez, ezek együttes összege meghaladta a 20,5 milliárd forintot. Június végéig mintegy 18 milliárd forint támogatást folyósított a pénzintézet.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
    

Az idén igényelt támogatások csaknem fele építéshez, harmada új lakás vásárlásához, ötöde pedig használt lakás vételéhez kapcsolódik - mondta Kovács Antal. Három vagy több gyermek utáni támogatást a 2016. januári bevezetés óta mintegy 17 ezer ügyfél igényelt. A 3 százalékos támogatott kölcsönt eddig mintegy 10 ezren kérték, az átlagos hitelösszeg 9,8 millió forintot ér el.
   
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: jellemző, hogy az ügyfelek 70 százaléka lakáscélja megvalósításához a támogatás mellé lakáshitelt is igénybe vesz, egy-egy csok igényléshez átlagosan 8 millió forint hitel kapcsolódik. A csok 2015. júliusi bevezetése óta több mint 42 ezer szerződést kötött az OTP. Augusztus 25-ig több mint ezer falusi csok igénylés érkezett, 6,1 milliárd forint értékben. A falusi csok átlagos összege 7 millió forint a banknál. A legtöbb igénylés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyéből érkezett a pénzintézethez - fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.
   
Kovács Antal arról is beszámolt, hogy a bank az ügyfelek kamatkockázatának mérséklése érdekében már 2018-ban figyelmet fordított arra, hogy az ügyfelek minél inkább a biztonságosabb, hosszabb időre rögzített kamatperiódust válasszák a hiteleknél.
   
Kiemelte: a fix kamatozású hitelek aránya az új igényléseken belül egyértelműen emelkedik. 2018 januárjában a piaci lakáshiteleken belül a legalább 5 éves kamatperiódusú fix kamatozású hitelek aránya az új igénybeadásokon belül már 63 százalék volt, ez az arány 2019 második negyedévének végére meghaladta a 99 százalékot.
   
A fix kamatozású hitelek közül már nem a legrövidebb, 5 éves periódusú kölcsönök a legkeresettebbek. Ezek aránya 10 százalék alá csökkent, a 10 évre vagy egészen az ennél hosszabb futamidő végéig rögzített kamatozással felvehető hitelek a legnépszerűbbek - mondta Kovács Antal.

Hozzászólások

Több embernek kellene előtakarékoskodásba kezdenie

Korábban és többen kellene, hogy előtakarékoskodásba kezdjenek idős korukra - hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 13. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább emelték növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői

Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A jövő évre vonatkozóan pedig fenntartják korábbi, 3,7 százalékos prognózisukat. Előrejelzésük szerint idén a középtávú cél felett lehet az infláció, tovább emelkednek a reálbérek, a forint pedig a következő hónapokban 330-335-ös sávban maradhat.
2019. 10. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Negatív betéti kamat jöhet az UniCredit csoportnál

Az UniCredit csoport vezérigazgatója, Jean-Pierre Mustier szerint az EKB negatív kamatai miatt 2020-tól kezdődően a 100 ezer eurónál nagyobb betétek esetében is bevezethetik a negatív betéti kamatot.
2019. 10. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hitelfelvétel menete - 4 dolog amire oda kell figyelni

Általánosan elmondhatjuk, hogy rengeteg hiteltípus létezik, és mindegyik különböző célokra lett kitalálva. A hitelek változó feltételekkel működnek, ezért a nagy választéknak köszönhetően számos lehetőség áll előttünk, amikor hitelt szeretnénk felvenni.
2019. 10. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmértékben nőtt a vállalatok hitelezési kedve

Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a vállalatközi kereskedelemben a tranzakciók 59,1 százaléka, addig az idén 77,8 százaléka történt hitelre. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll a régióban Csehország és Szlovákia után.
2019. 10. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több részlet szivárog ki a Deutsche Bank leépítéséről

A kiszivárgott hírek szerint a Deutsche Banknál tervezett 18 ezer fős létszámleépítés körülbelül fele Németországot fogja érinteni, ahol mintegy 42 ezer alkalmazottja van a banknak.
2019. 10. 09. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartanak a közeli változásoktól a lakáshitelesek

Több mint 600 milliárd forintnál járt a lakáshitelpiac augusztus végén, ez 6 százalékos növekedés éves szinten. A hitelfelvevők egyre jobban elfordulnak a rizikósabb hitelektől: az 5-10 évig garantált törlesztésű lakáshiteleknél 120 százalékos volt a növekedés, így ezek adták az összes új lakáshitel több mint felét, 367 milliárd forintos összeggel. A több mint 10 évig fix kamattal felvehető lakáshiteleknél 80 százalékos volt a növekedés.
2019. 10. 08. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az MNB nyeresége

Az első fél évben 52,7 milliárd forint nyeresége képződött a magyar jegybanknak, ami 33,9 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában volt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján olvasható féléves jelentésben.
2019. 10. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalapításának kétszázadik évfordulóját ünnepli az Erste

„Korra, nemre, társadalmi státuszra, vagy nemzetiségre való tekintettel senki sem zárható ki a megtakarítók számára kínált előnyökből” – szögezi le Kelet-Közép-Európa első takarékpénztárának alapító okirata. Ezen elvek mentén a 200 évvel ezelőtt, Bécsben alapított Erste továbbra is arra törekszik, hogy a kelet-közép-európai térség minden polgára számára elérhetővé tegye a pénzügyi és társadalmi fejlődést. E merész elv – vagyis „a jólét elterjesztése és megszilárdítása” – alapján az Erste 1819-es megalapítását követően számos takarékbank jött létre szerte a régióban.
2019. 10. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Konferenciát tartott a magyar és a lengyel jegybank

Közös konferenciát tartott Budapesten a magyar és a lengyel jegybank a Közép-Európa előtt álló kihívásokról és a térség eddigi sikereiről - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2019. 10. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ökológiai lábnyomcsökkentéssel tesz a klímaváltozás ellen a Budapest Bank

A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának egyik központi eleme a WWF Magyarországgal közösen indított Zöld Program. Ennek legújabb lépéseként a pénzintézet vállalta, hogy környezetvédelmi fejlesztések, beruházások és innovatív megoldások bevezetésével 2025-ig 25 százalékkal csökkenti saját széndioxid-kibocsátását.
2019. 10. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ügyfeleik adata az új arany a bankok számára

Kulcskérdéssé vált a bankok számára a rendelkezésükre álló ügyféladatok hatékony felhasználása – derül ki az EY és az Institute of International Finance (IIF) közös felméréséből. A meglévő információk megfelelő kezelése ugyanis az ügyfelek számára gyorsabb ügyintézést és kedvezőbb ajánlatokat jelenthet. Áttörést elsősorban a mesterséges intelligencia alkalmazása hozhat a területen, a gépi tanulás ugyanis képes dinamikusan alkalmazkodni a folyamatosan változó gazdasági környezethez.
2019. 10. 04. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott a román alapkamat

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék.
2019. 10. 04. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, azonnali pénzküldő szolgáltatás indul

Azonnali pénzküldő szolgáltatás indul a Rakuten Viber és a Mastercard együttműködésével; a Viber felhasználói már a közeljövőben könnyen és biztonságosan küldhetnek egymásnak kisebb-nagyobb, havonta legfeljebb 125 ezer és évente maximum 780 ezer forintos összeget a magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével - jelentették be a cégek képviselői csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 10. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Húszszorosára nőtt a bankkártyás visszaélések összege a világon

Öt év alatt körülbelül húszszorosára nőtt az ismert bankkártyás visszaélések összege a világon - közölte Magyarország kiberkoordinátora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 03. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig érvényesek a régi ötszázasok?

Október 31-ig lehet fizetni a 2018 előtt kibocsátott 500 forintos bankjegyekkel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
2019. 10. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Radikálisan új irányt vehet a bankkártyás fizetés Magyarországon!

Bemutatta új generációs, beépített kamerával és érintőképernyővel felszerelt biztonságos, elektronikus fizetési termináljait a Novopayment Kft. A számtalan kiegészítő funkciónak köszönhetően – mint amilyen akár az ujjlenyomattal történő fizetés - az Android POS terminálok használata személyre szabott vásárlási élményt nyújt a kereskedők és a vásárlók számára egyaránt. A rendezvényen a fizetési szolgáltatások jövőjéről is hasznos információk hangzottak el.
2019. 10. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a bankolás új korszaka? - Amit a PSD2-ről tudni kell

2019. szeptember 14-én életbe lépett a pénzügyeinket bonyolító uniós szabályozás, az ún. második pénzforgalmi irányelv (PSD2). A bankolás új korszakát jelentő változás nevével már bizonyára sokan találkoztak, azt azonban, hogy mit is takar, és mivel jár a hétköznapokban, kevesen tudják pontosan.
2019. 10. 02. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Keddtől igényelhető a Nyelvtanulási Diákhitel

Keddtől igényelhetik a felsőoktatási képzésben tanuló, a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók a Nyelvtanulási Diákhitelt – jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárával tartott közös, hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2019. 10. 01. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján.
2019. 10. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: