Továbbra is versenyben az OTP a szlovén Abanka felvásárlásában

Szlovén lapértesülések szerint az OTP továbbra is versenyben van a szlovén Abanka megvásárlásáért. A legutóbbi hírkehez képest, amikor még a szerb AIK is a vevőjelöltek közt volt 450 millió eurós ajánlattal, úgy tűnik, hogy nem sok minden változott.

Továbbra is versenyben az OTP a szlovén Abanka felvásárlásában

Illetve annyi, hogy a szerbekről már nem szólnak a hírek, s az állítás annyi, hogy az amerikai Apollo és az OTP is 400 millió euró körüli ajánlatot adott a bank 100 százalékos tulajdonrészéért, amit a szlovén kormánynak az EKB korábbi határozata szerint idén év közepéig el kell adnia. A korábbi hírek (márciusban) még arról szóltak, hogy az Apollo 400, míg az OTP 380 milliós ajánlatot adott. A jelenlegi hírek alapján úgy tűnik, hogy ezen az ajánlaton nem változtattak a kérők. Különben ha netán az OTP-nek sikerülne elhoznia a bankot, az két szempontból lenne jó vétel. Egyrészt a tőkemegtérülés alapján a bank értéke ennél magasabb, legalábbis első ránézésre, másrészt a nemrég megvásárolt SocGen-nel a későbbiekben összeolvasztva valószínűleg jelentős szinergiákat lehetne kiaknázni, s így komoly pénzeket megtakarítani. Ugyanakkor ezzel az akvizícióval már tényleg eléggé ki lenne feszítve az OTP mérlege, így nem is várjuk, hogy megemelje az ajánlati árat a későbbiekben.

(forrás: ERSTE)

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Hozzászólások

Mélyponton a német acéltermelés

Tízéves mélypontra csökkent tavaly a németországi acéltermelés az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Wirtschaftsvereinigung Stahl (Stahl) kedden publikált kimutatása alapján.
2020. 01. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Automatikus utasfelvételt vezet be a Wizz Air - mutatjuk hogyan működik

A Wizz Air, Európa legzöldebb* és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága új szolgáltatást vezetett be: az Automatikus utasfelvétel lehetővé teszi, hogy az utasok 50 órával az indulás előtt automatikusan megkapják beszállókártyáikat. Az innováció elsősorban azoknak szól, akik a foglalás után már nem kívánnak a beszállókártyákkal foglalkozni.
2020. 01. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ingenico megkezdte a hűségprogramok Apple Pay támogatásának integrálását

Az integráció lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy hűségprogramjaikat és kuponrendszereiket az Apple mobiltárcájába is integrálják.
2020. 01. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 375 új jegykiadó automatát üzemel be a MÁV

Mintegy 4,6 milliárd forintból 375 új jegykiadó automatát telepít a MÁV-Start Zrt. - jelentették be a vasúttársaság vezetői hétfőn Budapesten.
2020. 01. 28. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszületett a döntés az újabb hazai szálloda építéséről

A miskolctapolcai Avalon Park közel ötödik éve sikeresen és eredményesen működő turisztikai beruházás a Bükk szívében. Az Avalon Park a minőségen, az igényességen és az egyediségen alapuló beruházást mintaprojektté kívánja tenni, és a brand égisze alatt szállodaláncot létrehozva a magas színvonalú vendéglátást újabb magyarországi helyszínen bővíti tovább.
2020. 01. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Magyar Adósságrendező Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység és az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt, a tevékenységben közreműködő magánszemély 12 millió forint büntetést kapott.
2020. 01. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséges lett az Ericsson

Forgalmának növekedése mellett a negyedik negyedévben nyereségbe fordult a svéd Ericsson AB mobil távközlési berendezés gyártó vállalat eredménye, de az Egyesült Államokban elszenvedett forgalomcsökkenés miatt piaci várakozásoknál kisebb mértében - derül ki a cég honlapján pénteken publikált negyedéves és éves eredmény beszámolóból.
2020. 01. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elismert esélyegyenlőségi elkötelezettség: az Erste Csoport a 2020 Bloomberg GEI indexben

Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) az egyike annak, a 42 országban bejegyzett 325 társaságnak, amelyet beválogattak a 2020. évi Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexébe. Az itt szereplő társaságok közel 50 iparágat képviselnek, az autóipartól a bankszektoron át a szolgáltató ágazatokon, a gépgyártáson és az építőiparon keresztül a kiskereskedelemig. A GEI rendszerében meghatározott nemekkel kapcsolatos mutatók közlésével a 2020. Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexben szereplő vállalatok átfogó képet mutattak a munkahelyi nemek közötti egyenlőség terén tett erőfeszítéseikben és azokról a közösségekről, amelyekben működnek. Az, hogy az Erste Csoport bekerült az indexbe, egyúttal azt is jelenti, hogy meghaladta a Bloomberg küszöbértékét, vagyis az indexben meghatározott öt pillér mindegyikében jelentős teljesítményt és magas szintű közzétételt mutatott.
2020. 01. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Citi Magyarország Toldi Balázst nevezte ki kereskedelmi banki üzletágvezetőjének

A Citi Magyarország január 16-ai hatállyal Toldi Balázst nevezte ki a kereskedelmi banki üzletágvezetőjének.
2020. 01. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Önállósodhat a Lufthansa karbantartási üzletága

Meg nem erősített hírek szerint a Lufthansa holding struktúrává alakulhat át és a repülőgépek karbantartására szakosodott Lufthansa Technik kisebbségi részesedésének tőzsdére vitelére is sor kerülhet.
2020. 01. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az IKEA négy átvételi pont megnyitását tervezi Magyarországon

Az IKEA növekszik és átalakítja eddig megszokott kereskedelmét. A sikeres tavalyi év pénzügyi eredményei a következők voltak: Magyarországon 20,5%-kal, 90,3 milliárd forintra nőtt a forgalom. A három áruházba összesen több mint 6,7 millió látogató érkezett, akik közül 3,5 millióan vásároltak is. Az IKEA a változó vásárlói igényekhez igazodva arra törekszik, hogy elérhetőbbé, megfizethetőbbé és a bolygónk szempontjából fenntarthatóbbá váljon. A 2020-as tervek között szerepel többek között az új, non-branded átvételi pontok nyitása négy városban: Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten és Debrecenben. Továbbá a budaörsi és a soroksári áruházak után a budapesti Örs vezér téri áruháznál is létrehoznak egy önkiszolgáló csomagátvételi pontot. Mindezek mellett Magyarországon a tavasz folyamán fog elindulni a „Bútorok második élete” elnevezésű kezdeményezés.
2020. 01. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető a Budapest Bank békéscsabai központjának élén

2020 januárjától a Budapest Bank a korábbi gyakorlatának megfelelően ismét létrehozta a Lasetzky Frigyes által vezetett Operációs területen belül a békéscsabai Bankműveleti Központ vezetői pozíciót, amelynek élére január 1-jétől Klaukó Ákos került. A Budapest Bank banki háttérműveletekért felelős szervezeti egysége pedig Budapest Bank Szolgáltató Központ néven működik tovább.
2020. 01. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 milliárd dolláros megállapodás születhet a Bayernél

A kiszivárgott hírek szerint a Bayer 10 milliárd dolláros (9,1 milliárd eurós) peren kívüli megállapodásra juthat a Roundup egészségkárosító hatásai miatt - írja az ERSTE mai elemzői anyagában.
2020. 01. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge előzetes számok a Daimlertől

A Daimler ma reggel közzétette az egész évre vonatkozó üzemi eredményvárakozását.
2020. 01. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air közvetlen járatot indít Budapest és Santander között

A Wizz Air 2020. június 2-tól közvetlen légijáratot indít Budapest és Santander között heti két alkalommal a nyári szezonban, ezzel a légitársaság eddigi hét spanyolországi úti célja mellett az Ibériai-félsziget északi része is megnyílik a magyar utazók számára - közölte a diszkont légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 01. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a FruitVeb

Együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) az AgroMash Expón, a szerződés alapján nemcsak információ- és tapasztalatcserével, hanem tanácsadással, szakmai képzésekkel, piaci előrejelzésekkel is segítik a zöldség-gyümölcságazat hatékonyságának és versenyképességének javítását - közölte a két szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2020. 01. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zárul az olló: megéri-e még ingatlanba fektetni?

Látványos növekedést értek el 2007-hez képest mára az ingatlan- és az albérletárak Európában, és azon belül Magyarországon is. A 2013-as évet követően azonban az áremelkedés jóval meghaladta a bérleti díjak drágulásának mértékét, ami nem kedvezett a bérleti hozamoknak. A kiadási célú lakásvásárlás ugyanakkor egyes helyeken még mindig jó üzlet lehet, és az ingatlanár-emelkedésben is vannak még lehetőségek – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2020. 01. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB megbírságolta a 4iG Nyrt.-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásának meghiúsulását vizsgálta, és megállapította, hogy a 4iG Nyrt. jogsértő módon állította össze a bennfentesek jegyzékét, a jogsértés miatt a jegybank 5 millió forintra bírságolta a céget. Egyúttal a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is intézkedett, mert a cég megsértette a bennfentes információ közzétételének késleltetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.
2020. 01. 23. 10:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a Mapei Kft. árbevétele 2019-ben

A Mapei Kft. árbevétele 2019-ben meghaladta a 19,77 milliárd forintot, ami 20,17 százalékos növekedés 2018-hoz képest. A társaság belföldi árbevétele 19,6 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest, 19,43 milliárd forintot tett ki - közölte az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó cég szerdán az MTI-vel.
2020. 01. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most kell mozdulni?! Drasztikusan emelkednek a belépő bérek az Auchannál

Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2020-as béremelésről. A 2020 során több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17%-kal emeli a belépő béreket.
2020. 01. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások: