Trump kétnapos lengyelországi látogatásra készül

Kétnapos lengyelországi látogatásra készül Donald Trump amerikai elnök a második világháború kitörésének szeptember eleji 80. évfordulóján, és útja alkalmával két- és többoldalú tárgyalásokat folytat majd - írta pénteken a Rzeczpospolita lengyel napilap.

Trump kétnapos lengyelországi látogatásra készül

A lap értesülését hivatalosan még nem erősítették meg. Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes a közszolgálati hírtelevíziónak (TVP Info) azt mondta: a látogatás időpontja akkor lesz hivatalos, ha Washington bejelenti.
    

Trump júniusban, a lengyel elnök washingtoni útja alkalmával valószínűnek mondta, hogy szeptemberben Lengyelországba látogat, és Andrzej Duda már meg is hívta őt a szeptember 1-jei varsói nemzetközi megemlékezésre. Erre a NATO-tagállamok többi vezetőjét, továbbá az európai uniós tagállamok és a keleti partnerségi program országainak (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország, Ukrajna) államfőit is meghívták.
    

Az amerikai elnök lengyelországi látogatását eredetileg egynaposra tervezték, de a lengyel lap úgy tudja, hogy Trump augusztus 31-én érkezik, és látogatása kétnapos lesz.
    

Augusztus utolsó napján Lengyelországban szintén évfordulós ünnepségeket tartanak a Szolidaritás független szakszervezet megalapítását megelőző, úgynevezett gdanski egyezmények 39. évfordulója alkalmából.
    

A Rzeczpospolita szerint Trump látogatásán kétoldalú egyeztetések lesznek, de az amerikai elnök "az államfők szélesebb csoportjával" is találkozik. Emellett Trump feltehetően a Lengyelországban állomásozó amerikai katonákat is felkeresi - írta a lap.
    

Donald Trump megválasztása óta másodszor látogat majd Lengyelországba. Legutóbb 2017 júliusában járt ott, amikor Varsóban megtartották a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját. Andrzej Duda közben kétszer, 2018 szeptemberében és idén júniusban is járt a Fehér Házban, és mindkét alkalommal kiemelt téma volt a NATO keleti szárnyának erősítése, és napirendre kerültek a kelet-, illetve közép-európai infrastrukturális fejlesztések, valamint az amerikai gázszállítások.

Hozzászólások

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése szeptemberben, a feldolgozóipar az utóbbi közel hét év leggyengébb hónapját tudhatja maga mögött - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból, amelyeket hétfőn tettek közzé.
2019. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn, délelőtt fél tíz után az eurót 335,39 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2019. 09. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

London kivételével csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
2019. 09. 23. 09:38
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalódottak a spanyol szavazók

A parlamenti választások megismétlése miatt csalódottságot és dühöt éreznek a spanyol szavazók - derült ki az El País című spanyol napilap által vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból.
2019. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen légi járat indult Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
2019. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken

A 2019/2020-as tanév őszi beiratkozásai után több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken, amihez az állami érettségin elért katasztrofális eredmény is hozzájárult - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap vasárnap. A jelentkezők harmada bukott meg az érettségin Horvátországban.
2019. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban élő britek tiltakoztak a Brexit ellen

Több mint száz Spanyolországban élő brit állampolgár vonult utcára tiltakozásul a közelgő Brexit ellen vasárnap Málaga városában.
2019. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint még ráér a kereskedelmi egyezmény

Nem szükséges a kereskedelmi egyezmény Kínával az elnökválasztás előtt - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban Scott Morrison ausztrál kormányfővel tartott közös tájékoztatóján.
2019. 09. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavonult egy legendás röplabdázó

Bejelentette visszavonulását Francesca Piccinini, az olaszok világ- és Európa-bajnok, hétszeres Bajnokok Ligája-győztes röplabdázója.
2019. 09. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Juncker szerint nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Az Európai Bizottság elnöke szerint nem nyitható újra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás, és katasztrofális következményei lennének, ha az Egyesült Királyság rendezetlen módon lépne ki az Európai Unióból.
2019. 09. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödik a V4-ek befolyása Európában

Erősödik a V4-ek befolyása Európában - többek között ezt állapította meg pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében a Századvég.
2019. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kalifornia pert indított a szövetségi kormány ellen

Kalifornia pert indított a szövetségi kormány ellen a kipufogógáz-kibocsátásra vonatkozó döntés miatt - jelentette be Xavier Becerra kaliforniai államügyész pénteken Sacramentóban.
2019. 09. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Belső csatározásokkal kezdődik a brit Munkáspárt éves kongresszusa

A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.
2019. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Amilyen a gazda, olyan a kutyája

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál, mint a normál testsúlyú kutyatulajdonosoknál - derítette ki a Koppenhágai Egyetem állatorvosainak kutatása.
2019. 09. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vízgazdálkodást segítő monitoringrendszert alakítottak ki a Dél-Alföldön és Vajdaságban

A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási jelenségek okozta kockázatok mérséklését segítő monitoringrendszert alakítottak ki uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban.
2019. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

New York polgármestere visszalépett az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből

Visszalép a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből New York polgármestere, Bill de Blasio, aki ezt maga jelentette be pénteken.
2019. 09. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország 774 millió eurót fordít természeti katasztrófák kárenyhítésére

A spanyol ügyvezető kormány 774 millió eurót (257 milliárd forint) fordít a dél-európai országban az elmúlt fél év természeti katasztrófáinak kárenyhítésére - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban.
2019. 09. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A francia hatóságok bejelentése szerint jelentős rendőri készültség várható szombaton Párizsban

A francia hatóságok bejelentése szerint jelentős rendőri készültség várható szombaton Párizsban a kormányellenes sárgamellényes tüntetők újabb megmozdulásán, amely egybeesik a kulturális örökség napjával és egy éghajlatvédelmi rendezvénnyel.
2019. 09. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország elfogadta a klímavédelmi programját

Hónapokig tartó előkészítés és egy maratoni, 19 órás tárgyalás után elfogadta pénteken a német szövetségi kormány a 2030-ra kitűzött klímavédelmi célok elérését szolgáló tervét.
2019. 09. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,4 millióan tüntettek az éghajlatváltozás ellen Németországban

Németországban 1,4 millióan tüntettek a klímaváltozás ellen pénteken - közölte a szervező, a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom helyi szervezete.
2019. 09. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: