Advertisement

Tudjunk róla! Új módszerrel ellenőriz az adóhatóság

Az utóbbi években átalakult az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Több kisebb vizsgálattal, a rendelkezésére álló adatok (online pénztárgép, EKÁER) felhasználásával szondázza, vajon az adózók betartják-e a jogszabályokat. Mélyre ható ellenőrzésbe mostanság már csak ott kezd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ahol biztosra mehet. Ilyenkor általában sikerrel is jár.

Tudjunk róla! Új módszerrel ellenőriz az adóhatóság

Az adóhatóság statisztikái szerint 2018-ban az adóellenőrzések 92,5 százaléka a "hagyományos" revíziónál rövidebb és kevésbé alapos, úgynevezett jogkövetési vizsgálat volt. Az ilyen típusú vizsgálatok száma egy év alatt 36 százalékkal nőtt, míg a lezárt időszakot érintő, "hagyományos" adóellenőrzések aránya 2018-ban mindössze 7,5 százalékos volt. Az adóhatóság hatékonyságára azonban így sem lehet panasz. Négy elindított hagyományos adóellenőrzésből három eredményes volt, a jogkövetési vizsgálatoknál viszont csak 14 százalék ez az arány.

„A statisztika az adóhatósági gyakorlat változását jelzi. A kiválasztás szoftvertámogatott eszközök bevetésével, automatikusan, a rendelkezésre álló adatok elemzésével zajlik, tehermentesítve ezzel a revizorokat. A NAV több kisebb ellenőrzéssel vizsgálja az adózók jogkövetési hajlandóságát. Amennyiben jogsértés gyanúja merül fel, akkor a NAV immár "biztosra menve" nagyszabású adóellenőrzést indít, amelyet az esetek többségében eredményesen zár le” - hívta fel a figyelmet dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezető ügyvédje. Hozzátette: a feltárt jogsértések 90 százaléka az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik.

Az ellenőrzési irányok meghatározására, a kockázatos adózók beazonosítására az adóhatóság a rendelkezésére álló, folyamatosan bővülő adatvagyont használja. Ennek legjelentősebb eleme a valós idejű számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, mely az online pénztárgépes adatszolgáltatással kiegészülve lehetővé teszi, hogy az adóhatóság valamennyi jelentősebb összegű belföldi ügyletre rálásson. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szintén fontos eszköz a NAV kezében, hiszen az áruforgalom ellenőrzésével számos esetben azonosíthat adóelkerülési próbálkozásokat.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!
 
„A jövőben a szoftver-vezérelt és automatizált eszközök további bővülésére is lehet számítani, hiszen nemrégiben felmerült például, hogy a számlaadat-bejelentés értékhatára alacsonyabb legyen, vagy eltörlésre kerüljön” – tette hozzá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

A NAV 2018-ban összesen 177 107 ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeképpen 257,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. A kiszabott adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék összege pedig meghaladta a 198 milliárd forintot. Az adóhatóság a kiemelt célok érdekében alapvetően az önkéntes jogkövetés támogatására, a kiemelt adózók, valamint a jelentős költségvetési kockázattal rendelkező körök tevékenységének ellenőrzésére helyezte a hangsúlyt.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,88 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 44 640,38 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.
2019. 12. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, kárrendezést egyszerűsítő digitális megoldásokat vezet be az Allianz

Az Allianz ConnX applikációján keresztül elérhető egy távoli videós kárfelvételi szolgáltatás így az ügyfelek mobiltelefonjukon vagy táblagépükön keresztül, néhány egyszerű lépésben, élő kapcsolat mellett oszthatják meg a káreseményről készült felvételeket lakás- és gépjármű kár esetén. Az új Allianz Online kárstátuszkövető alkalmazás pedig a bejelentett károk nyomon követését teszi még könnyebbé és átláthatóbbá.
2019. 12. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 3 millió magyar érkezik haza külföldről az ünnepekre

A Mastercard legfrissebb kutatása szerint több mint 3 millió magyar száll majd repülőre, buszra vagy vonatra az ünnepek előtt, hogy a Karácsonyt a családjával töltse. A legnagyobb utasforgalom Karácsony este várható.
2019. 12. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott Franciaországban a nyugdíjreform elleni sztrájk

Nem javult hétfőn a közlekedési helyzet Franciaországban, ahol ötödik napja sztrájkolnak a vasúti és a közösségi közlekedésben dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.
2019. 12. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Teltház lesz a szállodákban karácsonykor

Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.
2019. 12. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak a GINOP pályázatok

Módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot: forrást vontak el, illetve csoportosítottak át pályázatok között. A (GINOP) éves fejlesztési keretének (ÉFK) megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A Via Credit 3 olyan pályázatot vizsgált meg, ahol jelentős változásokra számíthatnak a KKV-k.
2019. 12. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2019. 12. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
2019. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a tőzsdéken

A pénteki nagy indexemelkedés több-kevesebb negatív korrekciója várható hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 12. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-japán kereskedelmi forgalom

A magyar-japán kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
2019. 12. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2019. 12. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a sertéspestis miatti fertőzött terület Pest megyében

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
2019. 12. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzbüntetést kapott a Telekom rendszerét feltörő hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).
2019. 12. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 12. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évről évre romlik az orosz-NATO viszony

Oroszország és a NATO viszonya évről évre romlik - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2019. 12. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosabb időnk lesz a jövő héten

Csapadékosabb időjárás várható a jövő héten. Jellemzően esőre kel számítani, az északi hegyekben hó is eshet. Lehűlésre nem kell készülni, a maximumok fagypont felett alakulnak, néhol 10 fok közeli értékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Életműdíjjal ismerték el Dr. Vámosi-Nagy Szabolcsot, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda névadó jogászát a IV. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán. A szakember közel öt évtizede a magyar adótanácsadás és adózási kérdések megkerülhetetlen alakja.
2019. 12. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: